A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Egyik pici, a másik tini

Legyen kicsi a korkülönbség, és akkor együtt nőnek fel a gyerekek. Vagy legyen nagy, és így minimálisra csökkenthető a testvéri civakodás. Egy kései baba új színt visz a család életébe, de mit szólnak hozzá kamasz testvérei? Hogyan küzdjünk meg a lázadással és pelenkázással egyszerre?

Ne kelljen a kisebbnek példát vennie a nagyokról! Ő sosem lehetett egyke, nem kaphatta meg a teljes figyelmet és szeretetet, mint a legnagyobb gyerek. Éreztetni kell vele, hogy mégsem szenved érzelmi hátrányt. S ha ő is úgy akarja, saját elhatározásából akár követheti is idősebb testvérei mintáját.

Nagymamák, figyelem! Érdemes rendszeresen külön programot csinálni az unokákkal, úgy, hogy egy-egy délutánt csak az egyikükkel, majd a következőt a másikukkal töltik. Így a gyerek érezheti, hogy ez a délután csak róla szól, és a nagyi minden figyelme és szeretete az övé. Jobban meg fog nyílni!

Családi Ki mit tud?

Ismerjük el, ha az egyik testvér valamiben kiváló, de sose legyen belőle „bezzeg”! Minden gyerek jó valamiben: értékeljük! A feladatokat pedig osszuk el igazságosan. Mindegy, hogy ki hányadik a testvérek sorában, senkivel se kivételezzünk!

A középső gyerekek személyisége a legrugalmasabb: a tapasztalatok szerint sokkal kooperatívabbak, mint a bátyjuk vagy a kishúguk, és különösen erős az igazságérzetük. A legtöbb figyelem a családban a legnagyobbra és a helyes legkisebbre irányul, ezért a középsők kifelé nyitnak, könnyebben ismerkednek, és több barátjuk van.

Elsőszülöttek: Egy 2003-as holland kutatás szerint az elsőszülöttek vezetési stílusára a hagyománykövetés jellemző, és minden téren óvatosabbak, míg a fiatalabb testvérek lázadóbbak, kevésbé hagyománytisztelők: belőlük lesznek a forradalmárok.

A legkisebbnek a legjobb a humora, amire szüksége is van, hogy „túlélje a gyerekkort” a nagyok mellett. Ugyanakkor, mivel mindenki őt babusgatja, igen nagy a szeretetigénye, és egész életében fontos lesz a számára, hogy pozitív visszajelzéseket, elismerést kapjon. A testvérek közül a legkisebb egyben a legvakmerőbb is.

CHARLES DARWIN ÖTÖDIK GYEREK VOLT A CSALÁDJÁBAN, ELMÉLETÉNEK ELLENZŐI KÖRÉBEN AZONBAN FELÜLREPREZENTÁLTAK VOLTAK AZ ELSŐSZÜLÖTTEK.

Egy 2010-es amerikai kutatásba 408 profi baseballjátékos testvért vontak be, és úgy találták, hogy a legidősebbek a legóvatosabbak, a fiatalabbak viszont háromszor nagyobb valószínűséggel kerülnek veszélyes helyzetekbe.

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!