Egyedülálló szülő
Sokan azt hiszik, csak az édesanyák képesek a gyereküket egyedül felnevelni, és egy nő sosem dönthet úgy, hogy a férfira hagyva a gyerekét egyedül továbblép. Ha mégis találkoznak egy gyerekét egyedül nevelő apával, rögtön az jut eszükbe: "Szegény édesanya, biztosan meghalt".
Ahogy vannak olyan férfiak, akik másra hagyják a gyermeküket, úgy akadnak ilyen nők is. A gyerekre nézve is szerencsésebb, ha távozik mellőle az a szülő, aki kevésbé szereti, elvégre jobb egyetlen, de igazán szerető szülő, mint kettő, ahol az egyiktől a gyerek mindig azt az érzelmi üzenetet kapja, hogy nem tart rá igényt.
Egyedül a gyerekkel
Régen elavult az a nézet, hogy anya nélkül nem lehet gyereket nevelni. Kisbabakorban nehezebb az anya helyettesítése, de ilyenkor sem lehetetlen. Az édesapák éppúgy képesek egyedülálló szülőként helytállni, mint az anyukák. Érzelmileg, fizikailag, anyagilag és szociálisan is támaszai, tanítói lesznek a csemetéjüknek, akik így semmivel sem kapnak kevesebbet, mintha az édesanyjuk nevelné fel őket.
Ha belegondolunk, sokkal nehezebben találunk az ismerőseink között olyan édesapát, aki a felesége vagy az élettársa nélkül próbál boldogulni. Ha a sztárvilágban nézünk szét, akkor is ráfoghatjuk, hogy persze vannak egyedülálló apák, mint amilyen Ricky Martin, de ő köztudottan meleg, így pedig már egészen más megvilágításba kerül a helyzete.
Csakhogy ha nem csupán a felszínnel foglalkozunk, akkor bizony láthatjuk, hogy a Roy és Ádám egyik tagja, Roy is egyedül neveli a gyermekét, ahogyan Lányi Lala is a kisfiát. Ráadásul eredményesen, boldogan teszik mindezt, közben a munkájukban is sikeresek, és saját elmondásuk szerint nem cserélnének senkivel. Ez jól mutatja, hogy hiába a szkepticizmus, egy család igenis boldog lehet akkor is, ha az anya nincs jelen az életében.
Sok kritika éri a mai családokat, mivel gyakran nem a szokványos keretek között mozognak. Ezentúl az egyszülős családmodell lesz a normális? Korántsem, hiszen a kiegyensúlyozott gyermekkorhoz és a magabiztos felnőtt-léthez ideális esetben egy anya és egy apa kell. Mindkét szülőtől mást és másképpen kap meg a gyerek, így egyikük sem jó, ha hiányzik a képletből.
Más kérdés persze, mikor az egyik szülő rombolóan hat a személyiségre, vagy nem tart igényt a gyerekre. Az is előfordulhat, mint Ricky Martin esetében, hogy meleg pár nevel boldogságban egy csöppséget. A család a szeretettől lesz teljes, és ha ezt történetesen csak az egyik szülő képes biztosítani, vagy éppen örökbefogadó, esetleg meleg párok adják meg a gyereknek, az is elegendő lesz ahhoz, hogy az életben elindulhasson, megkapva azt a támogatást és stabilitást, amire minden emberi lénynek szüksége van.
Még nincs hozzászólás