A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Egy járdán a sztárokkal

Ahogyan a mondás is tartja, az álmok otthona Hollywood, ám azok a bizonyos álomgyártók sem ellenségei a saját pénztárcájuknak, így sok esetben a filmesek fogják magukat, és áthurcolkodnak egy másik országba. Ahol olcsóbb, ugyanakkor magasan képzett a munkaerő, a díszletek is sokszor már adottak, hiszen a helyi épületek, utcák adják a hátteret.

Fotó: Ristretto Distribution Kft.

A Magyarországon készülő szuperprodukciók szerencsére szépen szaporodnak. Nemcsak filmeknek, hanem olyan kiemelkedő sorozatoknak is helyt adunk, mint a Borgiák, amely Jeremy Irons főszereplésével mutatja be a hataloméhes családot, tagjai között az egyik legkiemelkedőbbel: Rodrigo Borgiával, aki VI. Sándor néven a pápai trónusig jutott. A forgatáshoz ezúttal is Etyek szolgáltatta a helyszínt, ahol csak a római díszletek megalkotása 1,6 millió dollárt emésztett fel.

Sztárok az utcán
A sztárok nem csak a stúdió falai között tűnnek fel. A többször is Oscarral jutalmazott Sir Anthony Hopkins A rítus című thriller munkálatai miatt érkezett néhány éve hazánkba. Budapest szolgált helyszínül a filmhez, igaz, Rómának álcázva. Hopkins sokszor feltűnt a főváros utcáin – elmondása alapján különösen a fürdőink tettek rá nagy hatást –, de a nagy hőség miatt, sajnálatára,csak keveset látott Budapestből.

Alcsút lakói annál többet láthattak a forgatásból, mivel az egyik jelenet helyszínéül az itt lévő kastélypark kápolnája szolgált. Két apró változtatást kellett eszközölni: a rekkenő hőség ellenére az épületet és környékét (mű)hó fedte, illetve a belső falakat szürkére festették. A forgatás utáni héten, a misén már újra fehérben tündököltek, mivel a stáb a vállalásnak megfelelően helyre is állította a falakat.

Anthony Hopkins számára egyébként nagy kihívást jelentett a film egyik jelenete, mivel három magyar szó is feltűnt a szövegben. A „szerelmem, virágom, gyönyörűségem” az ördög által megszállt pap szájából hangzik el, akit a kiemelkedő színész formált meg. Elmondása alapján a magyar nyelv nagyon szép és dallamos, de megtanulni nem fogja, mert túl nehéz – ez a filmben, a szöveg kiejtésén érezhető is, ám le a kalappal előtte, mert egy kis odafigyeléssel érthetőek a szavak.

Nagy felfordulást okozott a belvárosban annak idején a Bel Ami forgatása, melyen Robert Pattinson, az Alkonyat-filmek „vegetáriánus” vámpírja vitte a prímet. A sok lezárás és elterelés az autósok idegeit ugyan erősen megtépázta, de a környéken – például az Andrássy úton – gyalogosan közlekedők olyan sztárokkal is találkozhattak, mint Uma Thurman, Kristin Scott Thomas vagy Christina Ricci. Ám ebben az esetben sem Budapestet, hanem Párizst láthattuk a vásznon.

Ahol Budapest az Budapest 
Az Én a kém című amerikai komédiában fővárosunk már önmagát alakította – bár egy kis időbeli eltolódással. A filmben kissé NDK jellegű „bájjal” ábrázolják, ami nem igazán helyénvaló, mivel a film a jelenben játszódik, és 2002-ben mutatták be, amikorra a zsigulis, trabantos, barkaszos időszakon már erősen túl voltunk.

Érdekes módon egy újabb kémkomédia jelenítette meg Budapestet újra önmagaként, és ezúttal sem csak néhány jelenet erejéig. Az idén bemutatott A kém című filmmel Hollywood egyik, jelenlegi legnagyobb komikus színésznője, Melissa McCarthy látogatott ide, Jude Law és Jason Statham kíséretében. A rendező, Paul Feig annyira megszerette fővárosunkat, és olyan egzotikusnak találta, hogy a történetet is átíratta. Eredetileg ugyanis a nálunk forgatott filmhez Budapest csupán Párizs díszleteként szolgált volna.

A filmben feltűnik a budai Vár, a Bazilika, a pesti rakpart, de a Four Season szálloda és a Kelenföldi Erőmű is. A szálloda vezetése annyira ráérzett a film ízére – és persze a kasszasiker volta is erős inspirációt jelentett –, hogy a csomagajánlatai között a Spy is feltűnik, így a kedves vendég az itt töltött idő alatt megtekintheti a szállodai forgatási helyszíneket, és még amerikai reggelit is kap.

A Brangelina páros budai villája
Mára már több olyan világsztár is hazánkba látogatott, aki komoly felfordulást okozott csak azzal, hogy megjelent az utcán. Ennek egyik legemlékezetesebb példája a Brangelina páros, vagyis Angelina Jolie és Brad Pitt.

A házaspár itt tartózkodásuk – a World War Z című zombifilm  forgatása – alatt a budai kertvárosban, egészen pontosan a második kerület szélén bérelt villát. A gyerekek a közeli iskolába jártak, így ideális családi életképet festettek. Az már más tészta, hogy ha csak kimozdultak a házból vagy a kertből, fotósok hada kísérte minden lépésüket.

Persze, a nyugalmas kertvárosnak is megvan a hátránya, jelesen az, hogy az utcák halmazában könnyű eltévedni. Ahogyan azt Brad Pitt is tapasztalhatta. Egy kellemes fővárosi motorozásból hazatérve ugyanis nem ismerte meg a kaput, és valószínűleg a házszámra sem figyelt oda, mivel a szomszéd kapuján próbált bejutni. Szerencséjére a fotósok kisegítették, és megmutatták neki, melyik bejárat is az övé (egyszerű: az, amelyik előtt a legtöbb fotóállvány található).

Címkék: film, brad pitt, sztárok, filmforgatás, sir anthony hopkins, etyek, szuperprodukciók budapesten, hollywood budapesten, külföldi forgatócsoportok, jeremy irons, melissa mccharty

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!