A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Eger szerelmesei

"Ha ezt a várost elkerülném, Az isten is megverne." - írta 1844-ben Petőfi Eger mellett című versében. Nem szeretnék bajt, ezért irány Észak-Magyarország!

Fotó: Fejér Gábor

Remek helyen van a szálloda, a hallból egyenes út vezet a termál- és strandfürdőbe, ahol mindenféle medence található, még török fürdő is! Meleg van, ezért nagyon megörülök a hatalmas platánfa árnyékának. Mellettem egy társaság éppen azon vitatkozik, hogy hány éves lehet a fa.

„A szájhagyomány szerint 1552-ben a török nagyvezír innen irányította a seregét” – mondja egy férfi. „Ez egy 250 éves fa! – tromfolja le egy nő. – Az útikönyv azt írja: »levéltári anyagok bizonyítják, hogy Eszterházy Károly a 18. században telepítette a platánfákat Egerben«."

„Tudtad, hogy 2012-ben Magyarországon az év fájának választották?” – kopogtatja meg valaki a vállamat.

Megfordulok, és meglepődöm.

„Pityu! Hát te? Honnan tudod? És mit csinálsz itt?!”

„2013-ban Európában is az év fája lett – teszi még hozzá. – Este osztálytalálkozóm lesz. Régen sokat jártunk ide a srácokkal, gondoltam addig nosztalgiázom egy kicsit.”

Bedzsula István trükkrajzolóként dolgozott a filmgyárban, animációs filmeket készített. Földrajz–rajz szakon végzett itt, Egerben. „Megmutatom, milyen gyönyörű épületben jártunk levelező tagozatra – mondja lelkesen, és elindulunk egy rövid egri sétára. – Nappal előadásokra vagy beszámolókra mentünk, de az estéket is kihasználtuk, kis tavernákban borozgattunk.”

Elsétálunk a Vár alatt, de most nem megyünk fel. A Dobó tér nagyon hangulatos a kávézóival, iszunk is egy üdítőt a fagyi mellé. Miután pihentünk egy kicsit, belépünk a 18. században épült, szépen felújított barokk Minorita-templomba.

„Úgy emlékszem a Dobó-szobor nem itt állt, hanem egy kicsit odébb – lép tétován ide-oda Pityu a téren. – Látod azt ott? Három minaret van Magyarországon: Pécsett, Érden és itt. Megnézzük?"

A 40 méter magas minaret erkélyére 97 csigalépcső vezet fel. Majd jövő tavasztól, mert most felújítás miatt zárva van. Állítólag megéri felmenni, mert gyönyörű kilátás tárul az ember elé.

Egerben is megjelent az örök szerelem záloga – a lakatfal – az érseki palota szomszédságában, az Eszterházy téren. Innen tovább sétálunk a Főszékesegyházhoz. Az egri bazilika Magyarország egyik legnagyobb temploma. Vele szemben található sétánk egyik legfontosabb állomása, az Eszterházy Károly Egyetem.

„1980-ban felvételiztem ide – meséli Pityu. – Utána még 9 évig Ho Si Minh Tanárképző Főiskolának hívták. Gróf Eszterházy Károly egri püspök építtette. Több neve volt: mikor 1774-ben megnyitotta a kapuit, Líceumnak hívták.

A leglátványosabb része a könyvtár, a legérdekesebb viszont a Csillagda! A földrajzi tanszék legfelül volt, a kupolában, ott, ahol ma a Varázstorony és a Camera Obscura található.”

„Az egri Camera Obscura szerkezete egyszerű optikai eszköz, egy hatalmas méretű fényképezőgép a besötétített szobában. Az általa létesített kép egy fehér asztallapra vetül ki, így azon látni, hogy abban a pillanatban mi is történik a város valamely adott pontján” – olvasható a Varázstorony honlapján.

„Na, most hova tovább?” – kérdezi Pityu az egyetem előtti árnyas padon üldögélve.

„Nem hagyhatjuk ki a Gárdonyi Géza Emlékmúzeumot” – kérdezem inkább, mint kijelentem, mert már elég fáradtak vagyunk. 

Azért hősiesen nekilódulunk. Gárdonyi sokat vándorolt életében, egy idő után már otthonra, biztonságra vágyott. Egerben, a Vár fölött lelt békére és nyugalomra. Ahogy édesanyjának írta: „A ház semmit sem ér, de a fekvése megfizethetetlen.”

Beköltözött tehát a két fiával és a mamával, de egy idő után kiderült, hogy szűkös a hely ennyi ember számára. Megvette a szomszéd telket, új lakást épített a családnak, ő viszont maradt a régi házban. A hátsó szobában írt, ott, ahol a tízezer kötetes könyvtára is elfért.

Mindig lehúzott redőnynél dolgozott. Hogy természetes fénynél tudjon írni, az íróasztala fölé üvegablakot vágatott. Gárdonyi nemcsak írt, hanem zenélt, festett és fotózott is. Huszonöt évig élt és alkotott Egerben.

Mindenki a kertben található Gárdonyi-szobor ölében fotóztatja magát. Vicces, mert emiatt fénylik a két combja.

A kapuban elköszönünk egymástól, Pityu elindul az osztálytalálkozóra, én pedig vissza a strandra, a platánfa alá.

Címkék: eger, gárdonyi géza, minaret, platánfa, minorita templom, egri bazilika, lakatfal, varázstorony, camera obscura

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!