Díjkiosztó, sok érzelemmel és női energiával
Eljött a nagy nap, amire sokan vártak - a díjra jelöltek, a lelkes zsűri és természetesen mindazok, akik szavaztak -, hogy megkapja az elismerést az, akit a saját környezetében a hétköznapok hősének tartanak.
Az idei ünnepi gálaest hangulata alól senki sem vonhatta ki magát, aki megjelent a Budapest Music Center impozáns épületében. Szinte érezhető volt, ahogy megtölti az női energia a termet, s mert nőkről van szó, a érzelmeket sem kellett megfegyelmezni. Már megszokottak az örömkönnyek a Richter Aranyanyu Díj kiosztásakor.
S hogy 2014-ben kik azok, akik több hónapi előkészület és szavazás után végül megkapták az elismerést? Nézzük a nyerteseket:
ORVOSNŐ KATEGÓRIA
Közönségdíjas
Dr. H. Nagy Katalin gyulai csecsemő- és gyerekgyógyász főorvos cukorbeteg gyerekek gyógyításával és gondozásával foglalkozik, különleges segítőcsapatával, a „Hétpettyes Angyalokkal” együtt.
A díjat Dr. Gyarmati Andrea adta át.
Zsűridíjas
Dr. Csoma Zsanett szegedi bőrgyógyász kutatóorvos, aki világviszonylatban is újnak számító területtel, a koraszülöttek bőrápolásával, és sebkezelésével foglalkozik.
A díjat Beke Zsuzsa adta át.
PEDAGÓGUS KATEGÓRIA
Közönségdíjas
Egerszegi Sándorné Ilona, fejlesztőpedagógus, aki az országban rendhagyó módon jelnyelvi kórust szervezett siket gondozottjaiból. A jelnyelvi „énekléssel” többször felléptek már, könnyekig meghatva a közönségüket. A díjkiosztón sem maradt szem szárazon.
A díjat Dobó Kata adta át.
Zsűridíjas
Szabó Károlyné Ildikó lakásotthont vezet Budapesten: tizenegy, szülők nélkül nevelkedő, bántalmazott gyereket nevel, akiknek nagyon hamar ő lett az „anyukájuk”.
A díjat Kriston Andreától vette át.
EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓ KATEGÓRIA
Közönségdíjas
Oláh Éva a kistarcsai kórház neurológiai osztályának nővére, akit a betegei egyszerűen csak földre szállt angyalként emlegetnek.
A díjat Rácz Zsuzsa adta át.
Zsűridíjas
Schuster Barbara a Vertebra Alapítvány koordinátoraként olyan gyerekekkel foglalkozik, akik mozgásszervi gerincbetegségben szenvednek: több száz gyereknek szervez táborokat, játékos sportvetélkedőket.
A díjat Nagy Tímeától vette át.
RIDIKÜL MAGAZIN KÜLÖNDÍJ
Dr. Mangó Gabriella háziorvos és természetgyógyász nyerte a Ridikül idén alapított különdíját, melyet a műsor házigazdájától, Jakupcsek Gabriellától, és a Ridikül Magazin főszerkesztőjétől, Görög Athénától vette át.
A doktornőről a Magazin december 11-i számában olvashatnak portréinterjút.
2015. április 14. 06:10:22
Csak gratulálni tudok minden kitüntetettnek fantasztikus, fáradtságot nem ismerő munkájukért, a jókívánság sohasem késő!
H.Nagy Katalin doktornőhöz szeretnék még annyi kiegészítést tenni, a diabetológián kívül kiváló pulmonológus, aki gyógyítás közben nemcsak kis betegeire figyel, hanem a gyereket kísérő személyre is, így vette észre és gyógyított ki komoly légúti betegségemből, finoman, szeretetteli módon közölve, hogy csak úgy távozhatunk a rendelőből, ha megbeszéljük a minket érintő problémát. Máig is nagyon hálás vagyok érte.