A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Csöndre várva...

Kész, nem bírom tovább! Elég volt! Senki se szóljon hozzám, egyedül akarok lenni! - Elvált anyukaként ugye nem egyszer mondtad már ezeket a szavakat? Nos, az egyedüllét, a befelé fordulás igencsak ritkán adatik meg a gyerekeiket egyedül nevelő anyáknak.

Fotó: Shutterstock.com

Mindenesetre azért ne feledd: az egyedüllét is, mint minden más, csak addig csábító, amíg nem kényszer. Ahhoz, hogy élvezd, okvetlenül szükséges, hogy akkor lépj ki belőle, amikor akarsz. Fogalmazhatunk úgy, hogy a gyaloglás is csak úgy tesz boldoggá, ha a garázsban ott áll az autód.

Egyedüllétre és csendre, főleg, ha még kicsik a gyerekeid, sok esélyed nincs, de néhány tanács azért adható. Például ha már nem bírod a folyamatos harci kiáltásaikat, javasold nekik, hogy játsszanak némást! Jó az is, ha szigetelőszalaggal leragasztod a szájukat, és azt játsszák, hogy nem tudnak beszélni, csak mutogatással fejezhetik ki magukat. Igaz, pár percnél tovább nem bírják, de legalább ennyi jusson neked.

Ebben a korban még azért imádkozol, hogy csak öt percre fogják be a szájukat… azután jön a kamaszkor. És akkor befogják… legalábbis veled nem közlékenyek. A legintenzívebb beszélgetésetek így hangzik:

– Hová mész?
– El.
– Kivel?
– Valakivel.
– Mit fogtok csinálni?
– Semmit.
– Mikor jössz haza?
– Majd.

Kamasz gyerekeid mellett igazán egyedül érezheted magad – az utcán például egy lépéssel mindig mögötted vagy előtted, de sohasem melletted mennek. De vigyázz! Ne örülj, ha csönd van a szobájukban! Egyenes arányos ugyanis a decibelek száma a tanulás intenzitásával: minél nagyobb a hangerő, annál valószínűbb, hogy tanulnak. És persze ez fordítva is igaz.

Ebben a korban már nélküled akarják tölteni a hétvégét. De nehogy azt hidd, hogy most végre egyedül lehetsz!  Felrakhatod a lábad, zenét hallgathatsz… csöndben elmélkedhetsz, miközben a női magazinok egyedülléttel foglalkozó cikkeit olvasod. Ne!

Ne higgy a véletlennek, amikor úgy alakul, hogy összes gyermeked a szerelmével és barátaival együtt az apjuk hétvégi házába megy néhány napra. Véletlenül se éld bele magad abba az évek óta várt helyzetbe, hogy a kutyát is magukkal viszik. Amint elmennek, tűnj el a lakásból! Ugyanis hamarosan vissza fognak jönni, mert:

1. elromlott az autó;

2. itthon hagyták a pénztárcájukat;

3. kitört a vihar, földrengés van, árvíz sújtja a kiszemelt területet, erdőtűz tombol…

Ha már végképp összeroppantál, és esélyed sincs egyedül lenni, az ajánlható menekülési lehetőségek közé tartoznak a zárt elmeszociális intézetek. Előnyük, hogy jelenlegi állapotodban nem kell nagyon színészkedned, hogy felvételt nyerj valamelyikbe. A költségvonzattal ne törődj! Volt férjed szívesen állja majd, hiszen tudja, hogy még ezzel együtt is veled tudja a legolcsóbban felneveltetni a gyerekeit.

Aztán persze kinőnek a kamaszkorból is. Kirepülnek a házból, önálló életet kezdenek… és te azt hiszed, most végre eljött a te időd, egy kicsit magaddal is foglalkozhatsz. Nos, ne álmodozz! Készülj fel inkább az elkövetkező időszakra!

Próbáld meg jó előre megtudni például, hogy mikor zár be nyáron az a bölcsőde, ahová az unokád jár, mert az idő alatt hozzád fogják vinni a gyereket. Tudd meg, hogy nem allergiás-e a másik unokád az állatszőrre, mert akkor a kutyájukat, a macskájukat és azt a helyes hörcsögpárt is átviszik majd hozzád. A harmadik gyereked pedig csak arra a kis időre költözik vissza a párjával, amíg felújítják a lakását…

Hát igen, valószínűleg te is azok közé tartozol, akik soha nem tudják meg, mi is az az egyedüllét… legfeljebb a magányt tapasztalják meg…

Címkék: férj, gyerek, család, szülő, válás, kamasz, magány, egyedüllét, kisgyerek

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!