Családtöri - Micsoda izgalmas életek!
Gyerekkoromban mindig azt gondoltam, hogy amolyan átlagos családból származom.
Az Alföldről Budapestre költözött nagyszüleim nem csinálták meg a szerencséjüket a fővárosban: kisiparosok, illetve gyári munkások lettek, és még csak a munkásmozgalomban sem szereztek érdemeket, így még kisdobosként sem büszkélkedhettem velük. Elképzelhető, milyen nagy volt az izgalmam, amikor édesanyám egyszer megemlítette, hogy a nagynénje több mint tizenöt évig egy Esterházy grófnő társalkodónője volt. Együtt laktak a pesti kastélyban, Margit tanti a grófnő legtöbb programjára hivatalos volt, és az utazásaira is elkísérte. Amikor ez az izgalmas családi részlet előbukkant, én már huszonéves voltam, a – képzeletemben – minden főúri titkok tudója pedig kilencven körül járt, és egy szeretetotthonban élt. Elhatároztam, hogy rendszeresen el fogok hozzá járni, hogy mindent megtudjak. Szereztem egy diktafont, és elképzeltem, mennyire örül majd, hogy a régi, szép időkről mesélhet… Aztán, mire összeszedtem a bátorságomat, hogy elmenjek hozzá, meghalt. Azóta is sajnálom, hogy nem tudtam megszínesíteni az utolsó heteit a saját történeteivel.
A Magyar Családterápiás Egyesület éves vándorgyűléseinek egyik legnépszerűbb, mindig telt házas előadása valamelyik tapasztalt családterapeuta beszámolója a saját családjáról. Nem csoda, nem emlékszem egyetlen unalmas előadásra sem. Hogyan is lehetne az. Ha valaki őszintén beszél a családjáról, akkor kiderül, hogy minden családban van egy „főúri titkok tudója”. Nem létezik olyan család, amelyiknek ne volna izgalmas, és az adott korszakra jellemző históriája.
Ennek igazságát akkor tapasztalhattam meg a saját bőrömön is, amikor úgy döntöttem, megpróbálom jóvátenni, amit Margit tanti ellen elkövettem, és édesanyámat kérdezem ki a gyerekkoráról, a családjáról. Sosem képzeltem volna, hogy az én „unalmas” családomban ilyen botrányok, ilyen sikerek és bukások, kétségbeesett önfeláldozások és nagyszerű megbocsátások történtek. Bármelyik regényíró megirigyelhetné a nyersanyagot, amivel lassan kezdett megtelni a jegyzetfüzetem.
A családtörténet erejét élheti át a most tizenhét éves lányom is egy nagyszerű házi feladatnak köszönhetően. Iskolai történelem-projektjükben a 20. századot kell bemutatniuk a családjukon keresztül. Választhatnak egy családtagot, vagy írhatnak az egész családról, a lényeg az, hogy személyes történeteket kell gyűjteniük a történelmi események illusztrálására. Ő a két nagymamáját válaszotta, hogy megmutassa, mennyire különbözőképpen vagy épp hasonlóan élték át a nagy társadalmi változásokat egy tízgyerekes családban vidéken, illetve egyetlen gyerekként a Lipótvárosban. A projekthez természetesen írásos, fényképes dokumentumokat is csatolni kell, így előkerülnek a szakadozott emlékkönyvek, az osztályfényképek, a kiváló dolgozónak kijáró oklevelek, s így megelevenednek a történelemkönyv lapjai. A családban pedig újraélednek a régi történetek, s előkerülnek olyanok is, amelyekről a köztes generáció tagjai sem hallottak még. Megbolydul a család, kicsit mindenki a múlt felé fordul, és kérdez. Micsoda izgalmas családban élünk!
Még nincs hozzászólás