Családi legendák hálójában
Zimber Szilvia megtette azt, amit sokan tervezgetnek, de milyen kár, hogy sosem valósítják meg. Könyve, az Ómama nyaklánca a nagymamája emlékeiből született.
„Gyermekkorom fontos emlékei az édesanyám szüleinél elköltött vasárnapi ebédek. Emlékszem az ízekre, az illatokra, a hangulatra. Mi az apai nagymamámmal éltünk együtt – hogy kíváncsi vagyok a családi történetünkre, neki köszönhetem.
Amikor beteg lett, édesanyám ápolta, sokáig, nagy szeretettel, és ő mesélt és mesélt ezalatt. Édesanyám pedig leírta a történeteket. Amikor elkezdtem olvasni ezeket a füzeteket, egy tökéletes családregény köszönt vissza, ami 1847-ben indul: ekkor került a Zimber család birtokába az a bizonyos nyaklánc, amit most én viselek.
A történelem valójában a kisemberek élete, a mi történeteink írják a nagy eseményeket. A gyökerek pedig nagyon fontosak, ez adja meg az identitásunkat. A családi legendák között mindig van, ami az embert büszkeséggel tölti el, felbukkannak persze szomorú vagy nem túl szép emlékek is. De ha ismerjük, mi van mögöttük, mindjárt érthetővé válnak.
Az én dédnagyapám például lovasbalesetben halt meg, részeg volt. Egy galamblelkű ember, aki élete végén alkoholista lett. Ha nem tudnánk, hogy az első világháborúban Isonzónál harcolt, ahol rászoktatták a rumra a katonákat, és amikor hazatért, a sok szörnyű emléket ezzel próbálta oldani, akár el is ítélhetnénk. De így talán már megbocsátható.
A család egy védőháló, ha megfigyeljük, azok a családok sikeresek, vagy azok a családok maradtak meg az emlékezetben, amelyek összetartóak, és az összetartásnak fontos eleme a történetek megőrzése és újramesélése. Az biztos, hogy ez az emlékezés idővel lesz fontos, minél idősebbek vagyunk, annál jobban szeretünk visszagondolni az életünkre és a felmenőink életére.
De szerintem lényeges lenne, és remélem, most adunk is egy kis ösztönzést rá, hogy mindenki írja meg a saját és a családja történetét, hogy lenyomatot hagyjunk a világban. A gyerekeinknek is segíthetünk ezzel, az emlékeinkkel egyfajta identitást, tartást adunk nekik, amiből a legrosszabb időkben is erőt meríthetnek.
A nagymamám a halála után is egyben tartotta a családot. Március elsején halt meg, és anyám szeretett volna egy nagy családi összejövetelt, egy közös emlékezést összeszervezni. Úgy alakult, hogy ez május elsejére sikerült. Azóta is minden évben összegyűlünk, emlékezünk."
Még nincs hozzászólás