Családfüggő munkaalkoholista

2014. február 28. | Írta: Issekutz Erzsébet

Zacher Gáborral nem könnyű interjút készíteni. Ezerrel pörög: egyszerre telefonál, eszik, intézkedik és válaszol a kérdésekre. Igaz, bevallottan munkamániás, beszélgetésünk ideje alatt már 30. órája dolgozik a Honvéd Kórház sürgősségi osztályán egyfolytában, miközben negyven percet aludt. Ő aztán nem depressziós, szemben annyi megfáradt, tél végére fakó lélekkel járó embertársával.

– A depresszióról inkább egy pszichológust kérdezzen – kanalaz bele egy üveg narancslekvárba Zacher doktor. – A depressziónak nincs köze a függőséghez. Nem attól lesz valaki télen bánatos, mert fényhiány van, mert a nap keveset süt. Ez egy betegség, ami részben hajlam alapján alakul ki, részben biokémiai magyarázata van. Persze a rossz kedélyállapotnak nem segít, hogy télen sokat van sötét, de nem ez az oka a levertségnek. Ha belegondol, akkor Izlandon, ahol télen napokig sötét van, és fel sem kel a Nap, mindenki depressziós lenne. Arról, hogy Svédországban viszonylag magas az öngyilkosok száma, nem az időjárás tehet. Ott az emberek másképpen élnek, más a problémamegoldó képességük. Az biztos, hogy a depressziónak nem bármilyen elvonás az oka, ennél sokkal összetettebb ez a probléma.

– Mikor van valóban szükségünk elvonásra? Mikor jut el oda az ember, hogy most már túl sok valamiből, le kell vele állnom?

– Motiváció nélkül nem megy semmi – állítja le állandóan csörgő mobilját a főorvos. – Onnan kell elindulni, hogy először magamnak ismerjem be, igenis baj van. Nem kell feltétlenül orvoshoz fordulni. Ha le akarom tenni például a cigarettát, a doktor nem oldja meg helyettem a problémámat. Legfeljebb abban segíthet, hogy a nikotin elvonásának a tüneteit enyhítse. De a leszokás fejben dől el. Ha valakinek jó a belső szoftvere és tényleg meg akar szabadulni függőségtől, akkor kellő intelligenciával le is tud szokni.

– Maga, mint toxikológus, hogyan tud segíteni?

– Elsősorban szembesítem a pácienst saját hibájával. Nem keresek mentséget, inkább segítek a megoldásban. Nem leszúrom a beteget, tőlem halálra ihatja magát, de elmondom neki, mivel jár együtt az alkoholfüggőség. Nyugodtan igyon, ha akar, de nézze meg, mi lesz a májával. Vagy egy kövér embernek azt mondom, hogy ha meghal, inkább égettesse el magát, mert nagyon nagy koporsót kéne csináltatni neki, és az drága.

– Hát ez elég provokatív megoldás!

– Inkább cinikus – vonja meg a vállát a doktor és beírja a naptárába egy megbeszélt televíziós interjú időpontját. – A valósággal való konfrontálódás mindig kicsit ironikus... Mondja ezt egy gyakorló függő, aki munkaalkoholista, koffein-, dohányzás-, tea-, edzés-, csoki- és családfüggő.

– No, akkor induljunk ki rögtön ebből! Először is ellentmondásnak tűnik, hogy családfüggő és munkaalkoholista. Ez hogy fér össze? Másrészt függőnek mondja magát, mégis egészben van, rendben van az élete.

– Igen, és nincs is olyan motiváció, amitől leszoknék ezekről a dolgokról. Tegnap reggel fél hét óta itt vagyok. Ha innen hazamegyek, akkor csak a család létezik számomra. Nem megyek el a haverokkal inni, nincs rá igényem, jobban szeretek a fiammal és a feleségemmel lenni. Bendegúz 17 éves, aki váltakozó rendszerességgel visszatér az apjához, néha együtt megyünk koncertre, hazahozom a bulikról, időnként moziba megyünk, együtt csavargunk a belvárosban, böngészünk egy lemezboltban. Azért vagyok egyben, mert nekem be van építve a fékrendszer. A határtalanul bölcs feleségem, aki már huszonegynéhány éve kibír, ő az egyedüli, aki megjegyzést mer tenni, és akitől el is fogadom a kritikát. Ő, ha látja rajtam, hogy fáradt vagyok, nem enged dolgozni többet. Ha nincs ez a külső hatás, akkor minden függő könnyen áteshet a ló túloldalára. Egy munkamániás például nem érzi meg, mikor ürül ki az élete, csak azt érzi, szédül, étvágytalan, de azért tovább dolgozik. A szociális kapcsolatai megromlanak, hazaviszi a munkát, otthon sem foglalkozik mással. Retteg, hogy kirúgják, ha nem teljesít, és nem veszi észre, hogy ez már nem egészséges.

– Hol a határ a szenvedély, a napi függőség és a valódi orvosi eset között?

– A függő attól függő, hogy átalakul a belső értékrendje, amiben ő szenved, az a fontos, arra van ideje, energiája, pénze. Akkor válik veszélyessé a függőség, ha a saját életvitelünket felborítja, a környezetünket is zavarja. Aki a szenvedély rabságába kerül, annak az válik a legfontosabbá, minden, ami azon kívül van, az már nem is számít. A függőség problémája a beszűkülés és persze gyakran az egészségkárosodás. Egy szenvedélybetegnek összezavarodik az életvitele, a diurniális ritmusa felborul, nem eszik, átalakul az értékrendje. Leszokni csak akkor tudunk, ha szembesülünk ezzel.

– Vannak olyan függőségek, amelyek inkább a nőkre jellemzőek?

– Hogyne! A gyógyszerfüggő betegek jelentős része nő, és a vásárlásfüggőség is tipikusan női szenvedély. Ne mosolyogjon! Talán a vásárlásba nem lehet belehalni, de ha a gyerek bérletpénzét, a vacsorára szánt összeget elvásárolgatja valaki, azzal veszélyezteti a családja anyagi biztonságát. A csokifüggőség nem annyira csak nőkre jellemző, én is az vagyok. De a férfiak kevésbé mernek erről beszélni, egy macsónak kínos bevallani, hogy napi két tábla édességet befal. Én például mogyorósat. Szintén a hölgyekre jellemző a szoláriumfüggőség. Ez a hibás testképpel függ össze. Ezzel szemben a férfiak sokkal inkább hajlanak az alkoholizmusra, mint a nők. A hazai 800 000 alkoholistából 550 000 hímnemű. A játékszenvedély is inkább a férfiakat érinti, legyen az fogadás, félkarú rabló vagy kártya. És nemtől függetlenül a fiatalok nagyon veszélyeztetettek, ők könyebben belecsúsznak a lefelé menő spirálba.

– Mi volt a legfurcsább függőség, amivel eddig találkozott?

– Bármiből lehet szenvedély. De ne várjon tőlem valami szenzációt keltő mondatot, ebben nem vagyok partner. Mágikus történetek elmesélése sosem az én világom volt, nem tudok ilyet mondani. Nem a speciális függőségek jelentik a problémát, ezek extrémek, de ebből nincs sok. A komoly gondot az alkohol-, és gyógyszerfüggőség jelenti. Ma Magyarországon 30 000 halnak meg évente az alkoholtól. És sok mindenről nincsenek adataink: a számítógép-függőségről, a hashajtófüggőségről, munkafüggőségről például, holott ezek is komoly veszélyt jelenthetnek.

– Akadnak modern függőségek? És vannak olyanok, amelyek tendenciája csökken?

– Gondolta volna negyven évvel ezelőtt, hogy lesz mobiltelefon-függőség?  Vagy internet- és Facebook-szenvedély? Heroinfüggőség viszont már alig van, helyette a modern drogok hódítanak. A változó világ új függőségeket hoz, és nem tudjuk, mi lesz még!

– Mire a legbüszkébb szakmailag?

– Azokra az osztályokra, ahol vezetőként eddig dolgoztam. Részben a Péterfy Sándor utcai Kórház-Redelőintézet és Baleseti Központ klinikai toxikológiai osztályára, amit 1998 óta vezettem, és most meg erre, a Honvéd Kórház sürgősségi osztályára. Ez a részleg mindent tud. Napi 150 beteg, 24 órában, a vonatgázolttól az agyvérzetten át a zavart részegig, a tüdőembóliáson át a derékfájásig minden benne van, ez nem szól másról, mint a folyamatos kihívásokról, vérről, verejtékről, könnyekről, és a jó döntésekről – fejezi be a beszélgetést Zacher doktor, és eszik még egy kis narancslekvárt.