Bölcs apa, több idővel
Más a nagypapaszerep akkor, ha az ember együtt él az unokákkal, ahogy Papp János a két nagyobbikkal, a lánya két kisfiával. Ilyenkor inkább az apaságra hasonlít, csak az ember már bölcsebb, és több az ideje.
„Más a viszonyunk is az unokákkal, ha együtt élünk velük, és részt veszünk a hétköznapi gondokban és örömökben is. Részei vagyunk egymás mindennapjainak, és ez nagyon jó, egészen más, mint a pici lánnyal, akit akkor látok, amikor elhozzák, vagy amikor én megyek el hozzájuk.
Őt be kell illeszteni a napirendbe, bár beleilleszkednek maguktól is ügyesen, de ez talán inkább a feleségem érdeme. Ő szimbiózisban él az unokákkal, de én még nem vagyok főállású nagypapa, nagyon sokat dolgozom – úgyhogy nekem velük csak az a dolgom, hogy tündököljek a nagypapaszerepben.
Valóban úgy van, hogy amikor picik az unokáink, még nemigen találjuk meg a szerepünket, az még a nagymama ideje. De ez azon is múlik, hogy az embernek milyen volt a viszonya a saját nagyszüleihez.
Én a nagypapáimat nem is ismertem, csak a mesékből, a történetekből: az anyai nagyapám is meghalt, mire én megszülettem, aki időnként a kaptafát a gyerekei közé vágta, és az apai is, aki ötvenkét évig dolgozott cselédként a Széchenyi-birtokon.
Én szilajtartásban nőttem föl, nehezen tudtam megtanulni a szeretet kimutatását, és ez, megmondom őszintén, számomra nagypapaként bizony gondot okoz. Úgyhogy nekem ezért is könnyebb már a nagyobbakkal: amikor már lehet az unokával beszélgetni, vitatkozni és a nagy okosságokat átadni – na, az az én időm!"
Még nincs hozzászólás