Biciklivel a pingpongversenyre
Jónyer István nemcsak játékostársa, de jó barátja is Klampár Tibornak. A kedvünkért felelevenített néhány régi emléket, és megpróbálta elmagyarázni, mitől voltak ők ketten olyan jók együtt.
„Az első emlékem Klampárról, hogy hosszú, nyurga gyerek volt, és szörnyű nagy ütővel játszott. Gondoltam is: mit akar ez a gyerek ezzel a nagy ütővel? El se bírja! Aztán azt vettem észre, hogy simán megvert. Pedig idősebb vagyok nála, de ő már nyolcéves korában menő volt. Amikor először legyőzött, akkor haragudtam is rá, de aztán az edzőtáborok összehoztak minket, egyre inkább úgy éreztem: ő az igazi sporttársam.
Tizenhat éves lehettem, Klampár pedig már sztár volt. A kondi nekem mindig számított, ezért kitaláltam, hogy biciklizzünk át a Bükkön, és úgy menjünk el az egyik versenyre. Átmentünk a hegyen Eger, Füzesabony felé, de a visszaúton Tibi már le akart szállni. Mondtam neki, itt nincs mese, menni kell, mérkőzés lesz, nem késhetünk el, mert akkor kirúgnak a csapatból!
Előttem ment, én meg időnként löktem rajta egyet, így haladtunk. Végül Miskolc határában bedőlt az árokba. Kijelentette, hogy ő sehova tovább, de végül összeszedte magát, és eljutottunk a meccsre. Ezt azóta is minden alkalommal, minden találkozáskor elmeséljük, mert nem kis teljesítmény volt.
Mindig is jobban szerettem a párost, mint az egyénit, mert a párosban gondolkodni kell, ki kell találni a taktikát, és én ezt élveztem, no meg alkalmas is voltam rá. Én mondtam meg, hogy Tibikém, ezt ide tedd, ez így lesz jó, ide pörgesd – és ő hallgatott rám.
Klampár mindig magasan kezdett, erősen, aztán a közepénél elfáradt, azt kérdezte, mikor megyünk haza. Olyankor én voltam a bástya. Én oroszlán vagyok, ha valamit kitaláltam, végigcsinálom. Éppen ezért kiegészítettük egymást Tibivel, mert ha kellett, odaállt ő is.
Mi Klampárral nagyon megértjük egymást, nekünk nem kell beszélgetnünk. Csak egymásra nézünk, és tudunk mindent. A mai napig is, ha bemutatóra hívnak, és megkérdezik, kivel jönnék, naná, hogy Klampárt mondom: ki mással? Mert ma is nagyon jól játszik, és tudom, hogy akkor nekem is jól fog menni. Ez mindig így volt, ő hajtott engem is, motivált. Ahogy én őt a bükki biciklitúrán…”
Még nincs hozzászólás