Bezzeg a testvéred!
A legtöbb ember gyerekkorában volt egy bezzeggyerek. Kivéve a bezzeggyerekeket, de ők vannak kevesebben.
A példaképül állított gyerek szót fogad, kitűnő tanuló, szépen ír, gyönyörűen rajzol, tanulmányi versenyeket nyer, nem piszkolja össze a ruháját, elpakol maga után, nem kell könyörögni neki, hogy csinálja meg a leckét, segít, udvarias, nem követelőző, mindent megeszik, nem válogat. Ő a felnőttek kedvence. Az iskolában az ő fogalmazását olvassák fel, az ő rajzait teszik ki a folyosó falára, őt kérdezik, ha már senki sem tudja, és még rövidtávfutásban is ő a leggyorsabb.
Az átlaggyerek sem átlaggyerek akar lenni
Nem úgy, mint az átlaggyerek, aki soha nem fogad szót, mindig koszos a ruhája, soha nem pakol el maga után. Könyörögni kell neki, hogy csinálja meg a leckét, és akkor sem csinálja meg, hanem készületlenül megy az iskolába, az órán beszélget, a szünetben lökdösődik. Otthon földre dobálja a ruháit, és persze ott is hagyja.
A fél pár koszos zokniját, a rágógumi- és csokipapírokat az ágya mögött tartja, kizárólag pizzát, popcornt és kínai zacskós levest eszik. Csak a telefonja érdekli, esetleg a laptopja, de azon is csak bizonyos alkalmazások, fején fülhallgatóval, koszos cipővel és kabátban, ahogyan hazaérkezik, ráfekeszik az ágyra, és arról álmodozik, hogy egyszer majd ő is mindenben jó lesz, imádni fogják a szülei, felnéznek rá az osztálytársai, mert annyira megváltozik.
De még nem ma. Majd. Addig is magára zárja a szobája ajtaját, s innentől kezdve megközelíthetetlen.
A bezzeggyereknek sem könnyű
Bezzeggyereknek sem jó lenni, mert őt minden átlagos gyerek utálja. Ez érthető, hiszen rontja az esélyeiket. Mert hozzá mérik a szülők meg a tanárok a többieket. Így aztán folyton lemaradnak, és ezt nem lehet gyűlölet nélkül elviselni. A bezzeggyereket tehát kiközösítik, ha fiú, akkor a többi fiú piszkálja, olykor megveri. Ezért a bezzeggyerek visszahúzódik, magányossá válik, csak a felnőttek társaságában érzi jól magát, koravén.
Ha szerencséje van, akkor talál egy hozzá hasonló gyereket, akivel összebarátkoznak, és tudnak olyan dolgokról beszélni, amiket az átlaggyerekek meg sem értenek. Bár a bezzeggyerekek rendszerint kimagasló képességűek, néha egyáltalán nem lesz belőlük kimagasló képességű felnőtt. Sőt, sokan közülük teljesen átlagos életet élnek majd. Még az is lehet, hogy az átlagos, lusta, nehezen kezelhető gyerek teljesít jobban a felnőttéletben.
Családon belül
Az átlaggyerek tehát utálja a bezzeggyereket. Ha pechje van, a bezzeggyerek pont a testvére, ezért nem tud előle elmenekülni. Élete minden otthon töltött perce arról szól, hogy bezzeg a húgod (öcséd, bátyád, nővéred) meg tudja melegíteni, el tud menni edzésre, meg tudja tanulni a verset, elolvassa a kötelező olvasmányt, bejut a kerületi tanulmányi versenybe, időben lefekszik, segít áthúzni az ágyneműt, képes kiporszívózni a szobáját, nem eszik ágyban.
Az ilyen tökéletes gyerekkel nincs gond. A szülők bármennyire tagadják, jobban szeretik, s ezt a másik gyerek (gyerekek) érzi. Fél füllel mindig hallják, amint szüleik a tökéletes testvérüket dicsérik, minden mozdulatukkal elárulják magukat, akkor is, ha egyetlen szóval sem mondják. És valószínűleg nem is igaz, hogy az átlagos gyereküket nem szeretik, de ő biztosan így érzi. Ha a családban több átlagos gyerek is van, jellemző, hogy ők össze fognak a bezzegtestvérük ellen.
Az átlagos gyerek meg a védekezés
Mit tehet egy ilyen családi helyzetben az átlagos gyerek? Mivel úgy érzi, hogy őt nem szeretik, legalábbis nem eléggé, állandó megerősítésért küzd. S mivel érzelmileg nem kapja meg, tárgyakat akar. Új cipőt, pulcsit, telefont, mert úgy gondolja, ’hogyha megveszik nekem, akkor mégiscsak vagyok’. Ez azonban zsákutca, s ezt ő is tudja.
A másik megoldás, amit sajnos elég sokszor követnek ilyen helyzetben a gyerekek, hogyha nem vagyok elég jó nektek, akkor majd tényleg rossz leszek. És csavarogni, drogozni, cigizni kezd. Megbukik, intőt hoz, nem készül a felvételire. Olyan gyerekekkel barátkozik, akik felnéznek rá, vagy a saját korosztályánál idősebbekkel lóg, akik esetleg olyan kalandokba viszik, amelyekhez ő még nem elég érett.
Mit tegyünk?
Ha szülőként, felnőttként látjuk, hogy ez a helyzet, próbáljuk beleélni magunkat az átlagos gyerekünk helyébe. Mi mit éreznénk, ha a munkahelyünkön örökké a kolléganőnket dicsérnék, ő kapna prémiumot, fizetésemelést? Vagy hogyan éreznénk magunkat, ha a párunk mindig a szomszédasszonyhoz hasonlítgatna minket, aki milyen szépen lefogyott, soha nem lép ki smink nélkül az utcára, és milyen jól főz? Ugye rosszulesne?
Ezért a gyerekpszichológusok azt tanácsolják, hogy soha ne hasonlítgassuk össze a gyerekünket senki mással. Saját magához, a saját képességeihez mérjük a teljesítményét. Ha mindig kupi van a szobájában, de egyszer elpakol, dicsérjük meg. Egyébként is minden módon erősítsük az önbizalmát. Érdemes elmondani neki, hogy minden gyerek tehetséges valamiben. Nem kell mindenből a legjobbnak lenni, inkább érdemes törekedni arra, hogy amit szeret csinálni, amiben jó, azt fejlessze.
Erősítsük az önbizalmát!
Vannak olyan mondatok, melyeket jobb nem használni. Minden bezzeg szóval kezdődő mondatot igyekezzünk kerülni. Lehetőleg azt se mondjuk, hogy
- na ugye hogy meg tudod csinálni!
- na ugye hogy nem tört le a kezed, nem haltál bele!
- látod, hogy te is képes vagy rá, nem csak…!
- szégyellem magam miattad
- ha így viselkedsz, nem foglak szeretni.
Ezek helyett mindig adjunk pozitív megerősítést, így:
- nagy örömet szereztél azzal, hogy megcsináltad!
- boldog vagyok, hogy sikeresen megoldottad!
- biztos voltam benne, hogy képes vagy rá!
- büszke vagyok rád!
- akkor is szeretlek, ha így viselkedsz, csak egy kicsit rosszulesik.
Még nincs hozzászólás