Betyárok nyomában
Az 1800-as évek második felében a Balaton-felvidéket vagy a Bakonyt járva számos csárdát találhatott az utazó. Tapolca és Sümeg közt a Billegei, Keszthely és Zalaszántó között a Gyöngyösi, a Szentgyörgy-hegy lábánál az Ürgelyuk, Fűzfő mellett a Torgyöpi csárdát. Később egy részüket lebontották, a többi néhány kivétellel az idő martaléka lett.
A fedelet, szállást, embernek, jószágnak étket adó épületek regényes színhelyek voltak abban az időben, amikor „betyárvilág” volt Magyarországon. Gyökerei legalább Rákóczi szegénylegényeinek a harcáig nyúlnak vissza, virágkorában behálózza az egész országot. Irodalom és népköltészet egymást erősítve örökíti meg az emléküket, de besegítenek a régi vármegyei pörös iratok is.
Betyárokkal jól álltunk akkoriban a Balaton közelében is, elég, ha Sobri Jóska, Vak Illés, Milfajt Ferkó, Kőkes Pista, Doma Vendel nevét említem, vagy a Vámosi csárda hírhedt vendégét, Savanyó Jóskát. Az ő emlékét őrzi a mai csárda is.
Még az 1960-as években jártam Nemesvámos község határában, a Tapolcára vivő út melletti csárdában, ami akkor pusztuló, de rangos építészeti értéket hordozó épület volt. Bérlője Babos János gépjavító mester volt, felesége afféle bögrecsárdát is üzemeltetett az épületben. A hajdani csárda korábbi bérlőiről alig maradt fenn emlékezet, az első egy Ibrahim nevű török volt még a reformkorban.
Az 1960-as évek végén az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség felújíttatta és restauráltatta a csárdát. A hozzáértők a magyar népi építészet remekének tartják. Valóban az, betérve és a környékét járva nem nehéz megidézni a betyár Savanyó Jóska emlékét, aki suttyó juhászbojtár korában állt először a bíró előtt pincefeltörésért, de a bíró akkor még elengedte…
Ma már tudjuk, hogy 1870–1880 között a Bakony utolsó legendás betyárja volt, akiről a szombathelyi Kir. Bűnfenyítő Törvényszék ítélete is kimondta:
„Majd tíz éven keresztül, mint rablóvezér több megyében veszélyeztette a közbiztonságot, és vakmerő rablásai által hírnevessé lett.” Az ellene kiadott körözőlevél kinn függött a Bakony minden egyes ivójában, 1883-ban Tisza Kálmán belügyminiszter 1000 forintnyi jutalomdíjat tűzött ki annak, aki élve, 500 forintnyit annak, aki holtan kézre keríti.
Számos véres rablás tettese, a legnevezetesebb, amikor társaival 1881. augusztus 31-én éjjel Csabrendeken rátörtek Háczky Kálmán földbirtokosra, akinek vendégei közül Bogyay Antal főbírót rablótársa, Kaplár Józsi agyonlőtte. Ezt még számos rablás követte, de minden betyárkodás véget ér egyszer. 1884. május 4-én déli 1–2 óra között a Tapolca közelében lévő véndeki cseresben bujkáló rablót elfogták. A korabeli újságok hosszú cikkekben számoltak be az elfogásról, de ezek finoman szólva nem mindenben feleltek meg az igazságnak.
A valóság az, hogy egyik bizalmasa elárulta, altatót kevert a neki vitt ételbe, a kábult rablóvezért pedig a csendőrök lerohanták és megkötözték. A bíróság életfogytig tartó börtönre ítélte, amiből tizenöt év után nagybetegen szabadult. Testvéréhez, a Tótvázsonyban lakó Savanyó János juhászhoz költözött, onnan néha bejárt a Vámosi csárdába az öreg Csögör Gáborhoz, akinél korábban sokat mulatott. 1907. április 9-én halt meg, elege lett a betegségével járó szenvedésekből, főbe lőtte magát.
A sok gazemberség ellenére emléke tovább él a róla szóló mesékben, és megőrizte az emlékezet azt a bús nótát is, amit maga énekelt bánatában:
Velünk van a még távolabbi múlt: Pannónia dunántúli részének legnagyobb ismert villagazdasága a Nemesvámos melletti Balácapusztán
a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság kiállítóhelyeként üzemel; a rekonstruált villagazdaság épülete és a romkert kihagyhatatlan látnivaló. 2012-ben egy átfogó beruházás keretében az egész területet római-kori múzeummá és élményparkká alakították.
Megközelíthető busszal Veszprémből: a Veszprémfajszra induló járatok a kiállítóhely előtt állnak meg, autóval pedig Nemesvámos és Veszprémfajsz között, ami Veszprémtől 9 km.
Nyitvatartása időszakos, időjárástól függő, május 1 - október 25. között többnyire keddtől vasárnapig.
„Kisétálok Bakonyerdő aljára,
Rátekintek a Balaton habjára,
Oly szomorú, oly bús nekem a nóta,
Amióta vagyok Bakony lakója."
A Vámosi csárda másik ismert betyárja Oroszlán Pál volt, aki 1872-ben, huszonhárom éves korában került a soproni fegyházba. A börtönparancsnok két lánya közül a nagyobbikat magába bolondította, és annak segítségével megszökött – a családi legendárium szerint. Eszes ember volt, de újra börtönbe került, le is ült a soproni fegyházban tizenöt évet.
Kiszabadulása után a régi életét folytatta: hol börtönben volt, hol szabadlábon. Állítólag a halála előtt még találkozott Savanyó Jóskával is, aki nagyon örült neki – emlékezett vissza Oroszlán, csak azt sajnálták, miért nem kerültek össze már előbb, együtt „sokkal többre vihették volna”. Lehet, hogy nem így történt, és mindez a betyárromantika része, de itt, a mai csárda közelségében hihetőnek tűnik.
Még nincs hozzászólás