Betegség pasi módra
Ismerjük be: mi, nők sokszor cikizzük a férfiakat, ha bizonyos testi tünetekre panaszkodnak. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb nő legalább egyszer rásütötte a párjára a hipochonder bélyeget. Tegyük a szívünkre a kezünket, és valljuk be őszintén: mikor mondtunk neki legutoljára ilyet?
A legtöbb hölgy azon a véleményen van, hogy a férfiak nagy része hajlamos bebeszélni magának mindenféle betegséget. Pedig a közhiedelemmel ellentétben a férfiak korántsem olyan nehéz esetek, mint azt a legtöbbször hisszük. A hipochonder férfiakról szóló adás meglepetésvendége, Sági Andrea pszichológus az adásban elhangzottakat továbbgondolva segít abban, hogy felismerjük, ha valaki a környezetünkben ettől a szomatoform zavartól szenved:
„Az elsődleges jel az, ha valaki túl sokat foglalkozik a testi tünetekkel, és nem restell ezekkel orvoshoz is eljárni, mindezek mellett pedig szorong az illető – ha ezek együttesen legalább hat hónapig fennállnak, akkor beszélhetünk a diagnózis szerinti hipochondriáról. Ha ugyanakkor valaki három orvoshoz is elmegy, hogy meggyőződjön arról, biztosan nincs semmi baja, attól orvosi szempontból még nem hipochonder.
Egészen beteges paranoiák is megkeseríthetik a mindennapokat. Habár minden embernek vannak félelmei, nem szabad hagyni, hogy az életünket megkeserítsék. Vannak olyanok, akik nem szeretnek nyilvánosan helyen enni, vagy megfogni valamit, mert rettegnek attól, hogy elkapnak valamilyen betegséget. Sági Andrea szerint sokat segít, ha informálódunk, és nem hiszünk el mindent, amit hallunk vagy az interneten olvasunk. Sok önjelölt gyógyítónak, kuruzslónak az a marketingstratégiája, hogy félelmet kelt bennünk, és megpróbálja elhitetni, hogy a kockázatokat csak akkor tudjuk minimálisra csökkenteni, ha az ő termékeiket vásároljuk meg. Mondhatni már egy egész piac épült fel erre. Fontos, hogy ne hagyjuk magunkat az ilyenek által befolyásolni, hiszen a céljuk az, hogy szorongást keltsenek az emberekben. Inkább tájékozódjunk, viszont ne feltétlenül az internetről! Bátran forduljunk a kérdéseinkkel szakemberhez, vagy informálódjuk a szakirodalomból a kérdéses témával kapcsolatban.
Másrészről különbséget kell tenni a hipochondria és a betegségfóbia között. A betegségfóbia az, amikor egy egészséges személy egy adott betegségtől fél – napjainkban például a rákfóbia elég elterjedt. Hipochondriáról abban az esetben beszélünk, ha a test teljesen természetes működését, jeleit is felnagyítják, félreértik.
Például a beteg egy hevesebb szívdobogásra is azt hiszi, hogy infarktusa lesz. Mindezek mellett a hipochonderek a megnyugtató eredmények ellenére sem képesek elhinni, hogy valóban egészségesek.”
Fontos leszögezni, hogy általában traumák, illetve bizonyos esetben korai sokkhatások állnak a hipochondria hátterében.
„A hipochondria önmagában nagyon ritkán jelenik meg, sokkal inkább valami máshoz, például depresszióhoz kapcsolódik, illetve a neurotikus, azaz szorongó, aggódó személyeknél jelentkezik. A klinikai hipochondriában szenvedőknél ez a hajlam már elég korán kialakul, és bizony a 75 százalékuk nem is gyógyul meg.
A jelenség sokszor a kisgyerekkorra vezethető vissza – figyelmeztet a szakember. – Például nem jól működött a szóbeli kommunikáció a kisgyermek és az anya között, s a gyerek úgy próbálta meg felhívni magára a figyelmet, hogy testi jeleket produkált, ez pedig teljesen beépülhet a személyiségbe.
A másik ok lehet egy korai trauma, például egy hozzátartozó halála. Még rosszabb, ha mondjuk ő talált rá a halottra kisgyerekként, de kiváltó ok lehet még egy gyermekkori súlyos betegség is.”
A nagy kérdés még mindig az: igaz-e az a hiedelem, hogy a férfiak hajlamosabbak a hipochondriára? A pszichológus válasza egyértelmű:
„A nemek közti arány teljesen kiegyenlített, talán ez az egyetlen olyan szomatoform betegség, ami abszolút egyenlően oszlik meg köztük. Tény, hogy a férfiakat sokkal hamarabb illetjük a hipochonder jelzővel, ha panaszkodnak, még akkor is, ha valóban betegség áll a rossz közérzet hátterében.
De még mindig jobb, ha egy férfi gyakrabban jár orvoshoz, hiszen, lássuk be, ők hajlamosabbak elhanyagolni az egészségüket, így pedig legalább a szűrővizsgálatokra elmennek. A rossz egészségügyi statisztikák egyébként annak köszönhetőek, hogy az erősebbik nem képviselői sokszor még akkor sem hajlandóak orvioshoz menni, ha már a mindennapos közérzetükre is negatív hatással van a betegség."
Persze, ha tényleg kóros állapotról van szó, ami már az egész család életét is megkeseríti, illetve a szociális életre is rosszul hat, az ellen mindenképpen tenni kell. Ilyenkor nem szabad támogatni senkit a betegségtudatában, azaz ne biztassuk a párunkat arra, hogy mindennap visszatérő vendég legyen a rendelőben, hiszen ezzel fenntartjuk a hipochondriáját.
De a másik végletbe sem szabad esni, ne vágjuk a fejéhez, hogy csak szimulál, és semmi baja nincs, hiszen ez sem igaz, mert egy pszichés betegséggel kell megküzdenie.
„Ilyenkor az is sokat segít, ha a párunkkal leülünk, többet beszélgetünk, és meghallgatjuk arról, hogy mi nyomasztja – tanácsolja a szakember. – A második lépés, hogy elküldjük a háziorvoshoz, aki pszichológust javasol a betegnek – így mégis egy orvos javaslatára keresi fel a szakembert, akinek a szavára lehet, hogy jobban is hallgat.”
Még nincs hozzászólás