Beszéljük meg!
Tulajdonképpen érthetetlen, hogy egy párkapcsolatban miért nem tudjuk érzelmeinket, sértettségünket, dühünket, szorongásainkat megfogalmazni és elmondani. Sajnos gyakran előfordul, hogy erre nem vagyunk képesek. Pedig őszinte beszélgetések nélkül egészséges, kiegyensúlyozott párkapcsolat talán nem is létezik.
Amikor nyitottan és őszintén beszélünk egymással, segítünk megérteni és kifejezni az érzéseinket, igényeinket és vágyainkat.
A hallgatás tudománya
Mindenki szeretné, ha párja megértené. Ha végighallgatná, és átérezné mindazt, amit mondani akar. Ha igazán figyelne rá. Ezt az értő figyelmet azonban nekünk is gyakorolni kell. Persze nem úgy, hogy végig sem hallgatjuk partnerünket, s már a közepén belevágunk azzal, hogy de.
A de szócska ellenállást fejez ki. Azt üzeni, hogy megértjük, de valójában mást gondolunk, mást érzünk. Valójában nem látjuk, nem fogadjuk el az ő nézőpontját és érzéseit. Miközben ő beszél, csak arra várunk, hogy tegye le végre a pontot a saját mondatai végére, és elkezdhessük a saját mondókánkat, a saját szempontjaink közlését.
Az ilyen kommunikáció nem a viták, problémák tisztázásához vezet, hanem a beszélgetés eldurvulásához, veszekedéshez. A jóízű, értő, tisztázó, magyarázó beszélgetés helyett megint csak az marad, hogy nem ért meg engem.
Ha a ’de’ szócska helyett gyakrabban és őszintébben használjuk a ’megértem’, ’átérzem’, ’szeretném’ kifejezéseket, kevesebbet fogunk veszekedni. Bár néha nehéz lehet őszintén beszélni arról, hogyan érezzük magunkat bizonyos helyzetekben, mégis meg kell próbálni.
Az én-üzenetek varázslatos hatalma
Minden olyan beszélgetésben, ahol a saját érzéseinket mondjuk el, kivédjük a veszekedés lehetőségét. Ha például párunk később jön haza, mint ígérte, netán kicsit spiccesen, mert a barátaival sörözött, akkor sokféleképpen kifejezhetjük a haragunkat. Mondhatjuk azt: „már megint sörszagú vagy”, vagy, hogy: „persze, mert a barátaid fontosabbak, mint én” Ezek a mondatok nyilvánvalóan vitát, veszekedést generálnak.
Ha azt mondjuk, hogy nagyon rossz volt nekem egész este várni rád. Hiányoztál, és legszívesebben sírtam volna, akkor párunk nagy valószínűséggel elszégyelli magát, és vigasztalni, engesztelni kezd. A szakirodalom úgy mondja, hogy ha ’én-üzeneteket’ fogalmazunk meg, akkor egészen biztosan megértésre találunk. És mi is megértjük a párunk ilyen üzeneteit.
Természetesen dühbe gurulunk, ha férjünk, barátunk kinyitja a fridzsidert, és gorombán leteremt minket: „már megint üres a fridzsider, miért nem vásároltál?” Valószínűleg ingerülten visszaszólunk. „Nem volt időnk”, mondjuk emelt hangon. „Mi is dolgozunk, nem cselédek vagyunk”. S már indul is a veszekedés.
Ha azonban partnerünk, amikor kinyitja a fridzsidert, azt mondja, hogy annyira szerettem volna egy finom vacsorát megenni veled, de sajnos üres a hűtő, akkor valószínűleg mi is szelíden válaszolunk. Azt mondjuk, nagyon sajnáljuk, de szemernyi időnk sem volt. Mi lenne, ha együtt elmennénk vásárolni.
Tanuljunk meg konfliktust kezelni
Bármilyen okosan kommunikálunk is, lesznek vitáink, hiszen a konfliktusok normálisak egy kapcsolatban. Ha megtanuljuk okosan kezelni őket, egy-egy nézeteltérésből még profitálhatunk is. Ha valami nagyon fontosat akarunk megbeszélni, valamit, ami nagyon bánt minket, valamivel nagyon nem értünk egyet, akkor annak a problémának a megbeszéléséhez gondosan érdemes kiválasztani a megfelelő helyet és időt.
Soha ne tévedjünk a személyeskedés talajára. Mindig csak a konkrét problémát fogalmazzuk meg. Például, ha mindig arra a helyre megyünk nyaralni, ahová párunk szeret menni, s mi egyszer már szeretnénk máshová utazni, akkor konkrétan mondjuk meg, hogy mit szeretnénk. „Idén szeretnék inkább a hegyekbe menni.” Semmiképpen se azzal kezdjük, hogy „mindig te döntöd el, hogy hova menjünk, mindig az van, amit te szeretnél.” Ezzel nem érünk célba.
Válasszunk olyan időpontot, amikor mindketten nyugodtak vagyunk, és egy olyan helyet, ahol zavartalanul tudunk beszélgetni. Nagyon eredményes lehet, ha valami pozitív üzenettel indítunk. Jelen példánál maradva, azt mondjuk, hogy „Te mindig nagyon jól kiválasztod a helyet, ahol pihenni tudunk. Nagyon szeretjük is a vízpartot, csak idén, a hegyekbe vágyunk.” Ha ő elzárkózik, akkor próbáljunk kompromisszumot keresni.
Ajánlhatjuk például, hogy osszuk meg a szabadságunkat, s menjünk vízpartra és hegyekbe is. A megoldásokra törekedjünk, ne a feszültség fenntartására. Az is nagyon fontos, hogy legyünk nyitottak az új perspektívákra és nézőpontokra. Ha párunk felajánl egy új utazási célpontot, például egy városlátogatást, ne utasítsuk vissza csak azért, mert nem mi győztünk. Kérjünk gondolkodási időt, és gondoljuk végig, hogy valóban ragaszkodunk-e a hegyekhez.
A sértődés nem megoldás
Nagyon el tudjuk rontani a megfelelő kommunikációra való képességünket, ha örökösen megsértődünk, ha minden veszekedést azzal zárunk, hogy becsapjuk magunk mögött az ajtót. A sértődés mindig a tehetetlenség kifejeződése. Azt üzenjük vele, hogy nem tudjuk megoldani a konfliktust, nincs megfelelő eszközünk rá. Ha megsértődve, duzzogva elrohanunk, vagy félrevonulunk, valójában visszacsúszunk egy gyerekkori állapotba.
Csakhogy a gyerek sokszor tehetetlen, nem tudja, hogyan fejezze ki, hogy megbántották. A felnőtt azonban ki tudja fejezni, el tudja mondani, hogy neki mennyire sértő, bántó, megalázó vagy fájdalmas az, ami történt. Ha mégsem, akkor gyakorolnia kell, akár úgy, hogy megpróbálja leírni csak úgy saját magának, vagy úgy, hogy ha párjának nem is, legalább barátnőjének elmondja, hogy mit érez.
Még nincs hozzászólás