Barátnő vagy pszichológus?
Zsuzsa barátnőmhöz olyankor szoktam fordulni, ha ki akarom önteni a lelkemet. Barátságos konyhájában isteni kávét csinál, és mindig kerül az asztalra egy kis süti is – már csak a boldogsághormonok megsegítése végett. Zsuzsa nem sokat szól, de nagyszerűen hallgat, mindig megkönnyebbülve jövök el tőle, kicsit letettem a pakkom.
A kapcsolati kérdéseket legjobban Beával lehet megbeszélni. Saját kuckónk van egy művelődési ház félreeső foteljeiben, ahová nem toppan be a család, de rendelni se kell. Senki és semmi nem zavarja meg a beszélgetésünket, ami mindig egyenrangú, kétoldalú, és rengeteg új szempontot vet fel. Bea kérdez, mindenre kíváncsi, és megosztja velem a saját tapasztalatait is. Találkozásaink igazi intellektuális események.
Vannak netes-csetes barátaim is. Többnyire külföldön élnek, de nem hagyjuk, hogy a kapcsolatunkat a távolság elhomályosítsa. Ha valami fontosat akarok velük megosztani, vagy kikérni a véleményüket, akkor nagyon pontosan kell fogalmaznom. Nem hagyhatom, hogy félreértsenek, és nem támaszkodhatom a mimikámra, a mindent elmondó tekintetemre. Így fel se merül, hogy kitalálják a gondolataimat, ami nagyon hasznos tud lenni egy probléma és a lehetséges megoldások megfogalmazásánál.
No, de ilyen barátnők és barátok mellett ugyan kinek van szüksége pszichológusra? Vannak olyan helyzetek, amikor a laikus segítők tehetetlenek. Vagy azért, mert hiába mondják, nem hallgat rájuk a bajban levő, vagy mert ők sem tudják, mi lenne a jó megoldás. Ilyenkor érkezik a biztatás: keress fel egy pszichológust! Kell egy szakértő! Ő majd megmondja, mit csinálj, hogy jó legyen!
De miben is szakértő a szakértő, ha pszichoterapeuta? A fodrászról, vízvezeték-szerelőről pontosan tudjuk, hogy hol vannak a mestersége határai. Az előbbitől nem várjuk el, hogy kinövessze a hajunkat, és a vizes szakitól is elég annyi, hogy a lefolyó újra működőképes. Ha esetleg még fel is takarít maga után, már meg vagyunk hatva, és gondosan eltesszük a névjegykártyáját.
A pszichoterapeuta esetében azonban nem ilyen egyszerű a képlet. Sokan kimondva-kimondatlanul tanácsot, konkrét megoldási javaslatot várnak a terapeutától. Hogy rávezesse őket a helyes útra. Ami, persze, egyben azt is feltételezi, hogy tudja, melyik a helyes út. De vajon kinek a számára? Az úton járva én talán a szabadság virágos mezejét látom, míg te a rendezetlen összevisszaságot. Míg az egyik akkor is kíváncsi a tekervényes ösvényekre, ha nem látja, merre vezetnek, a másik el se indul, ha nincs előtte világosan a cél.
Életünk szakértői mi magunk vagyunk. A pszichológus – ha érti a dolgát – abban segíthet, hogy a saját utunkat megtaláljuk, hogy sikerüljön a számunkra igazán fontos értékek szerint élni és dönteni. Ehhez pedig fel kell használnia azt a végtelen tudást, ami minden emberben ott lakozik. A személy talán nem tudja pontosan megfogalmazni, esetleg összekavarodtak benne a társadalom, a szülők, a házastárs, a főnökök elvárásai a saját értékeivel. Talán rá kell nézni a helyzetre egy másik szemszögből is, esetleg meg kell kérdőjelezni eddig nyilvánvalónak hitt igazságokat is, hogy aztán eldönthessük: igen, ez fontos, ez fogja irányítani az életemet; vagy félretehessük, mint számunkra fölöslegeset.
Nem könnyű, gyakran fájdalmas vállalkozások ezek, ezért jó, ha van valaki, aki a kérdéseivel új utakat nyit, és mellettünk áll, támogat a kutatás során. Egy szakértő, aki mestere a kérdezésnek, és aki nem engedi, hogy a saját élményei és értékei elhomályosítsák, amikor a hozzá forduló személy gondjaira keresik a megoldást. A kérdezésnek, a pszichoterápiás foglalkozásnak több szemlélete és számtalan formája van, az egyéni beszélgetéstől a művészet- és családterápián keresztül a pszichodrámáig, vagy a relaxációs technikákig.
Ezek mindegyike egy-egy jól felépített rendszer, amely alapvetően más élmény – és súlyos esetekben jóval hatékonyabb –, mint a lelkizés egy kávé mellett a barátnőkkel.
Még nincs hozzászólás