"Az otthon az a hangulat, amiben jól érzem magam"
Harmincz Ritának itthon is kerek volt az élete, mégis útra kelt 945 nappal ezelőtt. Egyszerűen csak másra vágyott. Az érzésből elhatározás lett, lakását eladta, és nyakába vette a világot. Azóta életvitelszerűen utazik - elsősorban Ázsiában. A hazatérést nem tervezi, ahogyan semmi mást sem.
Saját lakás Pesten, szerető szülők vidéken, barátok, jó munkahely – ilyen körülmények között élt Rita, amikor úgy döntött, hogy az álmait, vágyait valóra váltja, és világgá megy. S hogy mi volt a vágy? Utazni, felfedezni, más kultúrákat és embereket megismerni. Nem egy hétig vagy kettőig: sokáig. Mindig. Úgy utazni, hogy ne legyen semmi más, csak idő. Most éppen Indonéziában él.
'Korábban jártam Kínában és Thaiföldön, és nagyon jól éreztem ott magam. Délkelet-Ázsiát szinte teljesen bejártam, de igazán boldog Indonéziában voltam – nem véletlenül tartják a világ egyik legörömtelibb országának. Itt az időnek nincs jelentősége, hiszen senki nem siet sehová.
Most, amikor útra kelek, az itteni szigeteket járom be, a helyiek között élek, nem feltétlenül a turistalátványosságokra koncentrálok. Sok helyen a turizmus nem is jellemző.'
Ugyan nem telepedett le sehol, egyelőre nem is célja ez, de azért a világutazónak is kell egy hely, amit otthonnak nevezhet. 'Bali a bázisom, innen indulok el, és ide térek vissza. Nincs saját lakásom, de számomra nem is ez jelenti az otthont, a biztonságot.
Az otthon inkább egy hangulat, amelyben jól érzem magam. A biztonságom pedig az önmagamba vetett hitem. Lakhatnék Pápua Új-Guineán, Olaszországban vagy akár Magyarországon is, ha megvan ez az érzés, akkor bárhol otthon vagyok a világon.'
Bali turistaközpont jellegéből adódóan nagyon kényelmes: 'Indonézia többi részéhez képest civilizáltak a körülmények, van meleg víz, változatosabb ételeket ehetek, és a boltokban is nagyobb a választék. Az európaihoz hasonló életet élhetek itt' – meséli Rita, aki most Ubudban él.
Sokáig folyamatosan utazott, újabb és újabb élményekkel lett gazdagabb, de az utazás során összegyűjtött élményeket nem lehet így feldolgozni. Időről időre meg kell állni. Jelenleg a könyvén dolgozik, amelyről csak annyit árult el, hogy Balihoz kapcsolódik, és sokak számára nyit majd új kapukat a sziget felfedezéséhez.
Az első sikeres könyve – Hogyan lettem világutazó (és hogyan lehetsz te is)? – után remélhetjük, hogy újabb izgalmas történeteket oszt majd meg az olvasókkal.
Felmerül a kérdés: hol alszik, amikor utazik? 'Korábban változó volt, hol szálltam meg, hol egy hostel hálótermében töltöttem az éjszakát, hol helyi családoknál aludtam, de úgynevezett házőrző is voltam. A »házőrzés« egyfajta munka a szállásért cserébe, a hosszabb-rövidebb időre elutazó tulajdonos házára kell vigyázni, az állatait etetni, rendben tartani a lakást stb.
Így több időt tölthet az ember olyan helyeken is, ahová nyaralni nem jutna el.' Általában valamilyen közlekedési eszközt is biztosítanak a háztulajdonosok (motort, autót), így Rita úgy él, mintha a saját otthonában lakna.
Az is megesett már vele, hogy sehol sem akadt szállásra, ezért az éjszakát a helyi rendőrségen töltötte, ott fogadták be. 'Bizonyos helyzetekbe ma már nem mennék bele, ilyen a rendőrségen való alvás is; most már nem kopogok be csak úgy idegenekhez, hogy hadd aludjak ott, s a dzsungelen sem biztos, hogy átkelnék egyedül, kezemben egy szelfibottal, ha esetleg megtámadna valamilyen állat.'
Mert azért az utazó életforma legalább annyi veszélyt rejt magában, mint amennyi örömet ad. Vietnamban egyszer meg is támadták. Sikerült elijesztenie az illetőt, de akkor megfogadta, hogy sötétedés után egyedül sosem megy ki az utcára.
Rita az egyik legszebb időszakának tartja, amikor hét hónapig együtt utazott egy másik világutazóval.
'Judit nagyon közeli barátommá vált. Az utazásunk Pápua Új-Guineán kezdődött, ahol egy pici szigeten sátraztunk egy hónapig. Távol a civilizációtól, internet nélkül éltünk, sós vízben fürödtünk, mert más nem volt, és egy helyi család főzött ránk.'
Valahogy azóta is mindig akad útitársa, emiatt (is) szerencsésnek tartja magát, hiszen közel három év életvitelszerű utazás után már nem feltétlenül akar egyedül utazni.
A sárga ruhás lány szerint (ezen a néven fut a blogja) az utazás az ÉLETRE tanít: 'Többek között talpraesettséget, önbizalmat, türelmet, elfogadást, a pénz beosztását, az emberekkel való kapcsolatteremtést, a konfliktuskezelést és a valósabb, életközelibb problémák megoldását tanultam meg, sokszor a komfortzónámból kilépve.
Rájöttem, hogy minél kevesebb dologhoz ragaszkodom, annál szabadabb lehetek, és nem a hely, hanem az engem körülvevő emberek határozzák meg, hogy az adott országban hogy érzem magam.'
Beszélgetésünk végén azt kérdeztem Ritától, mik a tervei, meddig folytatható ez az életmód.
'Már nem tervezek, egyik napról a másikra élek. Természetesen én is szeretnék családot, de nem mindenáron. Nem tudom, hogy mi lesz holnap, jövő héten vagy öt év múlva. Azt tudom, hogy mi van most, ebben a pillanatban. És csak ez számít: hogy minden napot úgy élhessek, mintha az volna az utolsó.'
A fiatal lány tavaly súlyos motorbalesetet szenvedett, s feltette magának a kérdést, hogy továbbra is így akar-e élni. 'A válaszom az volt, hogy IGEN!' – és hallom az éterben, ahogy mosolyog. Legyen hát ez a végszó.
Még nincs hozzászólás