Az örök szerelem csak mítosz?
Bosszantó módon a legtöbb romantikus filmvígjáték ott ér véget, ahol a pár boldogan egymás nyakába borul (vagy kibékül, és boldogan egymás nyakába borul). Hogy utána mi történik velük, hogyan élik meg a hétköznapok küzdelmeit, azt már a fantáziánkra bízza az író és a rendező.
A szerelem legnagyobb vonzereje abban rejlik, hogy magában hordozza az örökkévalóság ígéretét. Mert amikor például ezeket a filmeket nézzük, hajlamosak vagyunk elhinni, hogy az igaz szerelemnek mindig sziruposan boldognak kell lennie.
Nincs szerelem csalódás nélkül!
A személyiség egyébként 17–24 éves kor között alakul a legtöbbet a szerelem megélése szempontjából. Ebben az időszakban rendkívül sérülékenyek vagyunk, ezért van az, hogy az ilyenkor szerzett csalódásainkat egy életen át hurcoljuk, hiszen ez esetben az rögzül, hogy „szerelmesnek lenni fájdalmas”. Baj akkor van, ha nemcsak arról a férfiról alkotunk véleményt, aki fájdalmat okozott nekünk, hanem az egész nemre hárítjuk a csalódásunkat. Egy kapcsolatban a szerelem élményén kívül pedig ott vannak a hétköznapi célok és a közös feladatok is. Ez a problémamegoldó szövetség már jóval kevésbé romantikus, viszont annál hatékonyabb.
Nem mindig állunk készen
A szerelembe esési képességünket is szakaszosság jellemzi: nem mindig vagyunk készek rá. De akár egy kapcsolatban élve is felszabadulhat bennünk, amitől elkezdünk egy új, vibrálóbb kötődésre vágyni.
A statisztikák azt mutatják, hogy a legtöbb válás a gyermek 3–5 éves kora körül, valamint abban az időszakban történik, amikor kirepülnek a csemeték. Az elvált felek azonban ezzel nem az egyedüllétet, hanem általában az újabb kapcsolatot választják.
Mit tehetünk azért, hogy konzerváljuk az érzést? Meg kell tanulnunk elfogadni a szakaszosságot, hiszen sokáig élhetünk egy kapcsolatban, ha tudatosítjuk, hogy a párunk nélkül nem lennénk azok, amik vagyunk – és persze, ha szeretni tudjuk a nőt, akik vagyunk mellette.
Még nincs hozzászólás