A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

'Az írás számomra terápia'

Mádai Vivien, akit korábban különböző televíziós csatornák népszerű műsoraiban láthattunk, gyermeke megszületése óta kicsit ritkábban szerepelt a sajtóhírekben. Nemrég aztán szenzációt keltett az interneten megjelent, megrázóan őszinte írása arról, hogy anyának lenni sem csupa fény és ragyogás. Interjúnkban erről is szó esik, továbbá kiderül, milyen szerepet játszhat egy falat sült hal a boldogságban.

Mádai Vivien
Fotó: Pitrolffy Zoltán

RIDIKÜL MAGAZIN Rengeteg mindenről kell beszélnünk: kezdjük a Balatonnal, hiszen ott lakik.

MÁDAI VIVIEN  Mivel balatonfüredi lány vagyok, tavaly úgy döntöttünk a párommal, hogy a nyarakat ezentúl ott töltjük. Bevált, ezért idén is ott tanyázunk őszig. Járunk azért Pesten is, de itt van az állandó lakhelyünk.

RM Fogorvos férje áthelyezi a rendelőjét, vagy ingázik?

MV Mivel ő Székesfehérvárott rendel, pont annyit kell utaznia innen, mint Pestről, tehát ez sem gond.

RM Miért épp Dánia a kedvenc külföldi országa?

MV Sokáig formatervezőnek készültem, nagyon szeretek festeni, érdekel a textiltervezés is. Gimnázium alatt lehetőségem nyílt egy szemeszterre kiutazni Dániába, ahol magas színvonalon folyik a designerképzés.

Nagyon jó volt, bár nem szeretnék hosszú távon ott élni. Igazság szerint nincs olyan hely a világon, ahol szívesen élnék a családom, a barátaim nélkül.

RM Végül feladta a formatervezést?

MV Az érettségi után második helyre írtam be a jelentkezési lapra a Műegyetemet. Az első helyen a Színház- és Filmművészeti szerepelt – mindkettőre felvettek, és győzött a média.

RM Balatoni lányként vitorlázik is?

MV Nem versenyzek, de a barátainkkal sokat hajózunk. A férjemnek van vitorlásvizsgája, és azt szeretném, hogy Zénó fiam négy-öt évesen kezdje el ezt a sportot.

RM A fia megszületése valóban gyökeresen megváltoztatta az életét. Előtte sikeres és szép televíziós műsorvezetőként a szerelmeiről, házasságáról, válásáról, újabb szerelméről, házasságáról, terhességéről szóltak a szokásos bulvárhírek.

A fia megszületés után aztán kilépett a kicsit felszínes kulisszák közül, és internetes blogjában megdöbbentően őszintén mesélt arról, milyen nehéz időszakot élt át Zénó világrajövetele után.

MV Igen, ez így történt. Sokat vívódtam, mielőtt eldöntöttem, hogy megírom, mennyire nehéz és fájdalmas, az egész családunkat próbára tévő időszak volt, amikor Zénó születése után depressziós lettem.

Végül azért beszéltem erről a nyilvánosság előtt, mert tudom, hogy sokakat érintő probléma, és nagyon fontos, hogy erről is szó legyen, ne csak a gyermekáldás csodálatos szépségeiről. Úgy gondolom, nekem is segített volna, ha annak idején olvashatok valami hasonlót.

Nem akartam senkinek megfelelni, egyszerűen leírtam egy állapotot, egy helyzetet, amin sikerült úrrá lenni, hogy ezzel biztassam azokat, akik hasonló élethelyzetbe kerültek.

RM Milyen visszajelzéseket kapott?

MV Még mindig nem tudtam feldolgozni a válaszul érkező levelek özönét, pedig folyamatosan próbálok írni mindenkinek.

Megdöbbentő, hogy mennyi nőt érint ez a kérdés, olyan emberek is megnyíltak felém, akikről magam is azt gondoltam, hogy felhőtlen, csodálatos boldogságban élnek. Kiderült, hogy jól döntöttem, amikor vállaltam, hogy megosztom az érzéseimet, a tapasztalataimat.

RM A férje sem ellenezte, hogy ennyire személyes dolgokról számoljon be a nyilvánosság előtt?

MV Azt mondta, hogy az én döntésem, ha ez nekem fontos és segít, akkor mindenben mellettem áll. 

RM Öngyógyításként is működött, mikor a legnagyobb nyilvánosság előtt fogalmazta meg az érzéseit?

MV Teljes mértékben. Az írás számomra terápia, kiváló gyógyító eszköz.

RM Szerencsére az írás végén arról is beszél, hogy elmúltak azok a hónapok, amikor pánikba esett egy újabb terhesség gondolatától. Sőt, mintha arra is célozna, hogy Zénó nem lesz egyke. Megszűnt a félelem?

MV Valóban volt egy olyan időszak, amikor nem akartam második babát vállalni, de ezen túl vagyunk. Szeretnék a fiamnak testvért, a férjemet sem szeretném megfosztani attól, hogy nagy családja legyen.   

RM Kevésbé drámai, sőt, igen szórakoztató téma, amikor arról ír, hogy kisgyerekes anyaként, smink nélkül, fáradtságtól megviselten, mackónadrágban szegezi párjának a kérdést, vajon így is tetszik-e neki.

Bár a férje azonnal rávágja, hogy még az etetés után a hajába ragadt sárgarépadarabokkal is gyönyörűnek látja, úgy tűnik, nem hisz neki igazán.

MV Persze, hogy gyanakszom, hiszen a férfiak azt szeretik, ha egy nőnek szép a frizurája, csinos a ruhája, tökéletes a teste. A jelenet valóban úgy zajlott le, ahogy megírtam.

Szerencsére Zoli ragyogó humorú pasi, a nevetés folyamatos közös élményünk, ami még jobban összekovácsol minket. Ezzel együtt biztos vagyok benne, hogy a férfiak szeretik, ha a felségük kipihent, ápolt, és ragyog.

RM Fordítsuk meg a kérdést. Egy nő jobban szereti a férjét, amikor elegáns öltönyben, nyakkendőben, csillogóra borotválva áll előtte, mint amikor egy napszítta bermudában nyírja a füvet?

MV Én akkor szeretem a legjobban, amikor a gyerekkel van. Gyönyörűnek látom.

RM Ráadásul még bele is írta a blogjába a férjéről, hogy ő a másik gyerek.

MV Tényleg az, de én ezt nagyon szeretem benne. Szeretem, hogy tud férfi lenni, de ott van benne a gyermeki báj is. Ez velem is így van. Egymást vezetgetjük, nálunk nincs főnök, bár tudom, sokan úgy gondolják, hogy ez a férfiak dolga lenne.

RM Fontos, hogy ki a főnök?

MV Valóban nagyon lényeges a tisztelet, a tekintély, hogy a férfi adott pillanatban tényleg úgy érezze, hogy ő a családfő – hagyományos értelemben.

Van néha olyasmi, amiről én másképp gondolkodom, esetleg teljesen másképp, mint ő, de azt mondom, hogy oké, legyen úgy, ahogy döntöttél. Előbb-utóbb úgyis az lesz, amit én is jónak vélek, de ezt neki nem kell tudnia.

RM Akkor ezt most ne is írjam le?

MV  Zoli pontosan ismer engem, és tudja, hogy van bennem némi irányító hajlam… egyébként tudatosan dolgozom azon, hogy mindkettőnk számára élvezhető szinten tartsam, tehát sose érezze úgy, hogy elnyomom.

Ez talán meg is terhelte a korábbi kapcsolataimat, vele viszont nagyon fontos: sose érezze úgy, hogy bármit erőltetnék.

RM Arról egyetlen híradásban sem olvastam, hogyan ismerkedett meg egy viszonylag friss válás után lévő világszép televíziós műsorvezető és a daliás fogorvos. Hogy történt?

MV Egymás mellé terítettük ki a törülközőinket.

RM Hol?

MV A strandon. Simán megkínált a halból, amit evett. Én elfogadtam, és ettől fogva tudtuk…

RM Egy hekk volt a kerítő?

MV Pontosabban Balatoni nyarat forgattunk, jöttem haza Révfülöpről, fáradtan, másnap fél négykor kellett kelnem, biztos voltam benne, hogy nem megyek ki a partra.

Csak hát ott volt az egész család – négyen vagyunk tesók –, mindegyikük Pesten él, de most véletlenül mindenki Füreden volt. Közölték, hogy nincs apelláta, tök jó lesz. Kimentem velük a strandra, beleettem a mellettem tanyázó fiú halába, és attól kezdve tudtuk, hogy ez el van rendelve.

RM Nem gyáva fiú – meg mer szólítani egy gyönyörű hírességet, aki ráadásul a családja védőőrizetében napozik…

MV Nem gyáva, ráadásul olyan jó természete van, hogy pillanatok alatt beilleszkedett a családomba. Olyan, mintha mindig is a tagja lett volna.

RM És úgy tűnik, most már az is marad. Akkor is, ha a felesége képekkel illusztrálva panaszkodik arról az interneten, hogy a szülés után „réteshasa” van?

MV Igen. Nagyon utálom azokat a képeket, amelyeken mindenféle sztárok próbálják elhitetni a nőkkel, hogy lusta puhányok, ha nem lapos hassal, feszes fenékkel, szépségverseny-kondícióban szoptatják a három hónapos babájukat. Ez hazugság, és emiatt ne legyen senkinek bűntudata!

RM Szereti helyükre tenni a dolgokat?

MV Nem szeretem, ami álságos és hazug, megpróbálom a világ körülöttem lévő részét kicsit valóságosabbá tenni.

RM Televíziós műsorvezetőként nagyon sok szakmai és műfaji elvárásnak kell megfelelnie, blogíróként viszont teljes mértékben önazonos lehet. Ez mennyire fontos?

MV Furcsa belegondolni, hogy lassan két és fél éve nem voltam képernyőn – leszámítva a régi műsoraim ismétlését. Nem is szeretnék mindenáron benne lenni a bulvárhírekben. Az internetes felületeken megjelenő írásaim révén viszont olyan formában és üzenetekkel sikerült felkeltenem sokak érdeklődését, amit fontosnak gondolok.

RM Hogyan tervezi a tévés karrierje folytatását?

MV Ha jön egy lehetőség, ha valakinek eszébe jutok, annak nagyon örülök, de alkatilag képtelen vagyok magam miatt telefonálgatni, jópofizni, nyüzsögni.

Abban hiszek, hogy az élet maga hoz lehetőségeket, olyanokat, amelyek valóban előremutatnak. Próbálok a legjobbra törekedni, minőségi életet élni, a többi meg majd eldől.

RM Nyilván lesz még sok televíziós felkérése, de ezen a területen kívül merre tudna nyitni?

MV Az újságírás, konkrétan a hagyományos, betűalapú írás felé. De ez a két terület, a televíziós és a hagyományos újságírás ma már nagyon sok ponton összeér.

RM Tehát nem ragaszkodik ahhoz, hogy képernyős legyen?

MV Maximalista vagyok a munkában és fatalista a sorsot illetően. Ahhoz ragaszkodom, hogy értelmes, minőségi életet éljek. 

Címkék: depresszió, anyaság, újságírás, balatonfüred, műsorvezető, blog, balatoni nyár, formatervezés, írásterápia

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!