Az emancipáció vagy te, Sport!
Jártak már nők a világ tetején, egyedül vitorlázva a legvadabb óceánokon, sőt, az űrben is - a gyengébbik nem legtehetségesebbjei kétségkívül felveszik a versenyt a férfiakkal.
Talán a sport az a terület, ahol a leggyorsabb ütemben haladt az emancipáció. A legelső, 1896-os athéni olimpián még el sem indulhattak a nők (mint ahogy az ókori olümpiai játékokon sem), a 2016-os riói olimpia programjának viszont már közel a felét tette ki a női versenyszámok aránya, ami alig száz év elteltével komoly előrelépést jelent. Pedig nem indult zökkenőmentesen a folyamat, Pierre de Coubertin báró ugyanis kifejezetten ellenezte a nők sportját. Mégis az Óda a sporthoz című verse (a szállóigévé nemesült „A szépség vagy te, Sport!” mondattal) inspirálta a cikkünk címét.
Bokát is takaró teniszruha
A női választójogért küzdő szüfrazsettekkel párhuzamosan aztán itt is megjelentek a pionírok, aki előbb teniszben, úszásban, vívásban, később atlétikában is elkezdtek versenyezni. Utóbbiban nem volt rögtön szerencséjük, az 1928-as olimpián először szereplő 800 méteres síkfutásban például olyan fájdalmas arccal zuhantak be a célba a kimerült hölgyek, hogy a NOB illetékesei három évtizedig nem is merték újra programra tűzni a kétkörös, „gyötrelmes” távot. Ehhez képest a nők manapság már az átlagemberek teljesítőképességének határain jócskán túlmutató ultramaratoni futóversenyeken is vígan elindulnak.
Eleinte, persze, a ruházat területén is hátrányban voltak a hölgyek – próbáljunk csak meg a századelőn látott, bokáig érő, többrétegű szoknyákban teniszezni. Az úszás hőskorában is a szinte az egész testet elfedő úszóruha hódított, más kérdés, hogy éppen a sport volt az, amely a praktikum oldaláról megközelítve hozta be a mindennapokba az egyre merészebb (manapság például a strandröplabdázóknál megfigyelhető), a női test idomait hangsúlyozó ruhadivatot. Ez a folyamat, persze, nem zajlik azonos ütemben a világ minden részén, egyes országokban még manapság is tilos a hölgyeknek sportolniuk, ahol pedig mégis engedik őket, vallási okokból gyakran az egész testet elfedő ruhát kell viselniük.
„Nemek csatája”
A sportbeli egyenjogúsítási folyamat érdekes mérföldköve volt a hetvenes évek elején az akkori legjobb női teniszező, Billie Jean King legendás győzelme, aki az azóta is sokszor emlegetett, „Nemek csatája” névre hallgató viadalon a korábbi világelső (igaz, már ötvenöt éves) férfi exklasszist, Bobby Riggset győzte le.
A hölgyek azokon a területeken, ahol fizikai paramétereik miatt nincsenek alapvető hátrányban, akár még jobbak is lehetnek férfi társaiknál, jó példa erre a 2001-es Párizs–Dakar ralit a benzingőzben edzett férfiak előtt megnyerő német Jutta Kleinschmidt, a férfi sakkmezőnyben is a legjobb tíz közé jutó Polgár Judit csodás karrierje, vagy a ’92-es barcelonai olimpia skeetlövő versenye. Utóbbin a férfiakat is felvonultató vegyes mezőnyben a kínai Zhang Shan nőként tudott olimpiai bajnoki címet szerezni – ebben a nyílt versenyben a későbbi olimpiai bajnok, Igaly Diána 42. lett.
A koedukált versenyszám nem volt hosszú életű, a NOB – még jóval a férfiakat lepipáló kínai teljesítménye előtt – határozott a külön női skeetlövő verseny megrendezéséről. Ez a döntés is jól illeszkedett a női sportágak fokozatos térnyerésének modern kori folyamatába, melynek keretében az olimpiai mozgalom vezető testülete a női sportvezetők arányát is szeretné 30%-ra emelni.
Szexvizsgálatok
A háború utáni időszaknak megvoltak, persze, a maga vadhajtásai is, a szexvizsgálatok 1966-os bevezetése előtt ugyanis többen „gyanús külsővel” értek el sikereket nők számára rendezett versenyeken. A német magasugró Dora (valójában Hermann) Ratjen például anno Eb-t is nyert, mígnem egy verseny előtt elfelejtett borotválkozni, és lebukott. A szovjet (ukrán) Press-nővérek, Irina és Tamara pedig hiába nyertek öt olimpiai bajnokságot is atlétikában, a kromoszómatesztek bevezetése után hirtelen visszavonultak, így örökre a gyanú árnyéka vetül teljesítményükre.
A genetika, persze, manapság is képes fura dolgokat produkálni: a ’80-as években a cseh középtávfutót, a 800 méteres síkfutásban máig világrekorder Jarmila Kratochvílovát férfias külseje okán ellenfelei gúnyosan csak Kratochvilnek hívták, de hasonlóan járt Caster Semenya is, akit 2009-es berlini világbajnoki győzelme után hurcoltak meg. A túlzottan férfias külsejű dél-afrikai futónő esete hónapokig megosztotta az atlétika világát, a nemzetközi szövetség (IAAF) végül a nemiségvizsgálat eredményének titokban tartásával adta vissza a londoni olimpián később ezüstérmet szerző Semenya versenyzési jogát.
A sportbeli egyenjogúsítás ma már olyan szintre jutott el (a 2012-es londoni olimpián a nők az „utolsó bástyát” is bevették, és már ökölvívásban is bemutatkozhattak), hogy az olimpiai programot tekintve elmondhatjuk: szinte már a férfiakat diszkriminálják. Ők ugyanis ritmikus gimnasztikában és szinkronúszásban nem szerepelnek. Ezen két, a nőies mozgásra épülő sportág megmaradt a gyengébbik nem privilégiumának, és reméljük, ez már így is marad…
Még nincs hozzászólás