Az egó doppingszere
A szelfik korában élünk: a kérdés az, hogy van-e ezzel valami baj. Tulajdonképpen nem lenne, ha nem öltene járványszerű méretet a jelenség, és ha nem volna egy olyan üzenete, hogy a világon én, és egyedül én vagyok a legérdekesebb.
A Bazilika előtti téren láttam először szelfiző kamaszt. A tizenhét év körüli lány kicsavart pózban, száját csücsörítve komponálta be magát az okostelefonjával a kupola elé, hogy pár másodperccel később fellője a fotót valamelyik közösségi oldalra.
Semmi kétség afelől, hogy az elmúlt évek egyik globális kommunikációs miniforradalmával állunk szemben. A túladagolt szelfitrend nemcsak a kommunikációt formálja át, hanem az arcunkat is: az Amerikai Arcplasztikai és Helyreállító Sebészeti Akadémia friss felmérése szerint egyre többen fekszenek kés alá azért, mert nem elégedettek a közösségi oldalakon mutatott imidzsükkel.
Az ABC amerikai tévécsatorna idén Selfie címmel indított sorozatot, a Buzzfeed internetes portál cikkben gyűjtötte össze 2014 tíz legfontosabb szelfijét. Kim Kardashian amerikai celeb egy teljes, 352 oldalas könyvet készül írni arról, hogy miképpen készítsünk szelfit magunkról, ráadásul 2013-ban a brit Oxford szótár szerkesztőbizottsága a selfie-t választotta az év szavának. 2013 októberében egy hét alatt 368 000 alkalommal szerepelt a szó Facebook-posztokban, James Franco hollywoodi színész idén márciusban egy, a New York Timesban megjelent publicisztikában írt a témáról.
Nem lenne ezzel baj, ha az Insta-, Twitter-, Snapchat- és Facebook-generáció nem érezné úgy, hogy nincs a világon izgalmasabb dolog a saját arcánál és egójánál, és hogy ezen a bolygón minden, de minden – legyenek azok a gízai piramisok, az Eiffel-torony vagy a Bazilika – egyedül úgy nyer értelmet, ha az ő feje is ott virít a képen. Ha a közmegegyezéses megállapodás szerint az internet kinyitotta előttünk a világot, akkor a szelfitrend erősödése bezárja azt. A szelfi az egó doppingszere, egy marék Viagra a hiúságnak. Az üzenet egyszerű és vonzó: én vagyok a legérdekesebb.
A jelenség mellett a társadalomtudományok és a művészeti szcéna sem tud szó nélkül elsétálni, többtucatnyi művész reflektál rá friss anyagokkal projektek, installációk formájában. A Selfiecity.com például öt nagyváros – Bangkok, Berlin, Moszkva, São Paulo és New York – szelfikészítési stílusait hasonlítja össze online tanulmány formájában, és nem ők az egyetlenek, akik szociológiai szemszögből vizsgálják a témát. Természetesen nehéz megmondani, hogy mikortól válik a dolog megszállottsággá, mikor lesz az egyszerű, indokolt dokumentálásból kínos és kényszeres köldökbámulás: heti három szelfitől? Vagy már havi kettő is sok?
Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy az ipari mennyiségben szelfiző egyén hajlamos túlértékelni a saját személyét. A Birmingham Egyetem 2013-as kutatása például arra a megállapításra jutott, hogy akik gyakran posztolják a fotóikat a Facebookon, hajlamosak veszélyeztetni az igazi, valós életben ápolt kapcsolataikat. Ha az igazi barátok fontosabbak volnának, mint a lájkok, ennek nem volna szabad megtörténnie.
Még nincs hozzászólás