A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Az aktív élet frissen tart

A gyerek mindig gyerek marad? Igen! Fontos hogy valóban egész életünkben megőrizzük a szó nemes értelmében vett gyermeki kreativitásunkat, érdeklődésünket a világ iránt. A nyugdíjas évek beköszönte nem egyenlő a roló lehúzásával, visszatérhetünk ifjúkorunk csodás világába, a játékokhoz és hobbikhoz, persze más célokkal és más módszerekkel.

Fotó: Thinkstock

A pörgő, aktív évek alatt úgy gondolunk a nyugdíjas időszakra, mint a megérdemelt nyugalom és a „láblógatás” idejére. Ha azonban beköszönt, idővel túlságosan is nyugalmasnak tűnik. Ez pedig nem jó, nemcsak a közérzetünk, de az egészségi állapotunk szempontjából sem. A  kor előrehaladtával hanyatlik az agy teljesítőképessége, ezért fontos az elménk aktív használata például tanulás, keresztrejtvényfejtés útján, amivel távol tarthatjuk a depressziót is. Érdeklődésünk fenntartása a világ dolgai iránt fontos szerepet játszik az olyan egészségügyi problémák megelőzésében is, mint a demencia vagy az Alzheimer-kór. Az időskori elbutulás világszerte súlyos népegészségügyi probléma: Európában több mint hétmillió, Magyarországon pedig legalább 160 ezer embert érint. Tehát mind a közérzetünk, mind az egészségi állapotunk karbantartása érdekében keressünk valamilyen hobbit, bőven van miből választanunk, az érdeklődésünknek megfelelően. Megtanulhatunk például fotózni, hogy haladjunk a korral, és egyúttal kivívjuk az unokák elismerését is; kezdhetjük a digitális fényképezéssel. Ha szeretünk olvasni, nem kell feltétlenül drága, új könyveket venni, elég beiratkozni egy könyvtárba. A kultúra szerelmeseként csatlakozhatunk egy színház- vagy operalátogató közösséghez.

Az Európai Unió fontos kezdeményezése
Az úgynevezett lisszaboni stratégia 2000-től kulcsproblémának tartja az 55-65 éves korosztály igen alacsony foglalkoztatottságát, ami befolyásolja az EU gazdaságának alacsony növekedési rátáját, egyúttal sok ember társadalomból való kirekesztettségéhez vezet. Jelenleg az Unió területén élő 55 és 64 év közötti állampolgároknak kevesebb mint a fele dolgozik, s ez többnyire nem az ő döntésük; a legtöbb idősebb munkavállaló pedig még azelőtt kikerül a munkaerőpiacról, mielőtt jogosulttá válna az állami nyugdíjra.Forrás: Udvari Andrea: Tevékeny élet időskorban is

Aki az aktív éveiben nem ért rá, most behatóan foglalkozhat a gasztronómia rejtelmeivel egy főzőtanfolyamon, vagy ha konyhatündér volt, tematikus tanfolyamokon mélyítheti el a tudását. Hasznos ismeretekre tehet szert, aki megtanulja használni az internetet: nemcsak rengeteg programról szerezhet tudomást, de azonos érdeklődésű emberekkel chatelhet, ismerkedhet, amiből személyes kapcsolatok is kialakulhatnak. Ismerős kép, amint idősebb urak sakkoznak a Széchenyi fürdőben, de aki inkább „szárazon” dolgoztatná meg agyát, annak jó program lehet a kártyázás – például egy bridzstanfolyam. Ezt a játékot több tízmillióan játsszák világszerte, s versenyeket, bajnokságokat is rendeznek. Aki pedig a fizikai megterhelést részesíti előnyben, az csatlakozhat egy turistaegyesülethez, ahol a kilométerek rovása mellett megismerkedhet történelmünk emlékhelyeivel is.

Világszerte kutatják az időskori elégedettség okait, s úgy tűnik, azok tartják magukat elégedettnek, akik eredményesnek látják az életüket: volt családjuk, unokáik, a munkájuk területén elértek valamit. A pszichológusok szerint, aki kudarcként tekint vissza az életére, az hajlamos bezárkózni testileg és lelkileg is. Magunk mögött hagyva az aktív éveket, érdemes tehát egy kicsit más szemüvegen keresztül nézni a világot, és új céloknak, feladatoknak nekigyürkőzni.

Címkék: fotózás, könyvtár, egészséges életmód, turizmus, demencia, időskori elégedettség, időskori aktívitás, egészségi állapot, alzheimer kór

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!