Ara para avagy randivonalak Kínában
A nyugatról importált, romantikus-rózsaszín Valentin-nap annyira népszerűvé vált a vörös Kínában, hogy kétszer is megtartják minden álló esztendőben. Ha nem volna elég a mifelénk is egyre terjedő szerelmesek napja, beiktatták a sajátjukat is, a csihszit, augusztusonként. Ez aztán az álmodozások kora!
Hosszú menetelés vezet a tartós kapcsolatig abban az országban, ahol a nemek közötti hagyományos különbség (illetve az immár tiltott terhességi vizsgálatok) hatására 100 lányra ma 118 fiú bukhat. A piacosodó Kínában be kell látniuk: „több az eszkimófiúka”, mint a fóka – a kereslet egyre radikálisabban meghaladja a kínálatot. Vidéken még súlyosabb a helyzet. Az eladó menyasszonyokat még jobban csábítják a zsongó városok kínálta frigy-ládák. Néhol a (szó szerinti) leányrablás sem ritka. Sőt, egész falvak vannak teli a maguk Júliájáról ábrándozó, magányos Rómeókkal.
A városokban mindez jól megágyazott a bimbózó társkereső szolgáltatásoknak. Új vállalkozók tartanak tanfolyamokat a fiataloknak a leleményes partnerlelés rejtelmeiről. Az a fő céljuk, hogy a túlságosan „hagyományőrző”, prűd kulturális hagyatékot átprogramozzák. Az ifjak gátlásosak, hiányzik az önbizalmuk, tudásuk inkább az ígéretes pályaválasztásra összpontosít.
Csak nehogy ebbe fektessék minden energiájukat! Az egyke-modellbe beszorult szülők sietős házasodásra sarkallják csemetéiket, hogy mielőbb meglegyen, aki majd gondoskodik róluk. Ne feledjük: errefelé a harminc fölötti agglegény vagy a huszonhét év fölötti, pártában maradt leányzó már sengnunak, „hátrahagyottnak”, az üzekedésből kiűzöttnek számít.
A többnyire férfi érdeklődőket személyes tanácsadók is okítják az öltözködési, leszólítási technikákra vagy a megnyerő modorra. Ők is nyernek: egy-egy háromnapos tanfolyam akár 8 ezer jüanba (vagy 300 ezer forintba) is kerülhet.
Ha a szégyenlős szingli gyermek unja az unszolást, ma már átmeneti kamu partnerről is gondoskodhat. A netről némi készpénzért bérelhet egy-egy alkalomra „fölvillantható” társat, csak hagyják békében. Megannyi mutatós lány és alkalmi alfahím vállalkozik a „beugrásra”.
Ebből is keresnek valamit, de náluk ennél többet hiába keresne hirtelen fölhorgadó partnerük. A barátságot bérlők többségének marad továbbra is az ásó, kapa, nagyharang – vagy bármi – a keze ügyében, a dolgos hétköznapok tervtúlteljesítési frontjain.
Mondd, te kit választanál, ha választhatnál? Merthogy szülők, nagynénik, szomszédok és munkatársak is igyekeznek a maguk által „kiválasztottról” gondoskodni. A randi-kultusznak vannak egyéb „félrelépései” is.
A nagyvárosokban kialakultak ennek kultikus helyei: egyes parkokban, ligetekben, fák között – no neee, ne gondoljanak semmi rosszra! – kikötött zsinegekre dugják az eladófélben lévő gyermek reklámadatait. Lógnak rajta a letéphető cetlik, mint mifelénk a lakáshirdetéseken. Az erre settenkedő, érdeklődő fiatalok két legyet üthetnek egy csapásra: megpillanthatják álmaik partnerének csábos adatait – netán kevésbé csábos leendő anyósukat-apósukat! Emezek pedig a közelből kukkolhatják a reménybeli fölhozatalt.
A hirdetéseken a csábítás trükkjeként szerepelhet lakás, autó, érvényes útlevél(!), de még az a dokumentummásolat is, amely igazolja, hogy a kelendő „portéka” törvényes városlakó. (A munkakereső migránsoknak máig nem járnak szociális és egészségügyi szolgáltatások, de még gyermekeik iskoláztatása is komoly – például anyagi – tehernek bizonyul.) Ha van ilyen engedélyed, hasonló sorsú „megélhetési bevándorló”, a reménybeli partnerek rajokban döngicsélnek majd körülötted, mint legyek a nyershúspiacon. Vagy nem.
Az összes internetes párkereső honlap, akár maga az ország, a maholnap 1,4 milliárd lelket számláló birodalom – túlzsúfolt. Kínában ma már 650 millióan „hálózták be” magukat, a párkereső fórumoknak nincs párja.
Pedig egykoron az egyenjogúsító Mao Ce-tung még azt merészelte mondani: a mennybolt felét az asszonyok tartják. Hogy szakadna rá az ég – mondhatnák a mai magányosak. Azt talán kevesebben tudják, hogy a néhai Nagy Kormányosnak négy feleségre futotta…
Még nincs hozzászólás