A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Apropó, október!

Tévedés azt gondolni, hogy az október hónapunk nem szerethető! Igaz, egyre korábban sötétedik, megjelenhetnek az első fagyos hajnalok is, de ebben a hónapban még lehetnek igazán meleg, kellemes napok (főleg a hónap első felében).

Fotó: Shutterstock.com

A Gergely-naptár tizedik havának neve megtévesztő, ugyanis a latin octo (nyolc) szóból ered. (Eredetileg ugyanis a római naptárban a január és február hónapok hiányában ez volt a nyolcadik hónap a sorban.) A népi kalendárium Mindszent havának nevezi. A népi megfigyelés szerint, ha október meleget hoz, az februárban bosszulja meg magát hosszan tartó hideggel és faggyal. 

Ez is októberben történt…

1869. október 1-jén a világon elsőként vezették be az Osztrák–Magyar Monarchiában a postai levelezőlapok használatát.

1899. október 3-án J. S. Thurman szabadalmaztatta az első motoros porszívót.

1844. október 22-én született Sarah Bernhardt francia színművésznő, a századforduló egyik legismertebb színésznője.

A hónap verse

Petrőczi Éva: Ősz

A gyümölcs-óra
októbert mutat:
birs-perc,
alma-perc,
körte-perc
az őszt kondító
fák alatt.

Naptár

Fotó: Shutterstock.com

  • 1. A mellrák elleni küzdelem világnapja
  • 6. Az aradi vértanúk emléknapja
  • 11. Az elhízás elleni világnap
  • 15. Vidéki nők nemzetközi napja
  • 23. Az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe
  • 31. A reformáció emléknapja

Címkék: október, mindszent hava, kerti teendők októberben, petrőczi éva ősz

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!