A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Apropó, Február

Február, a naptári év második hónapja, szabályos években (mint 2023-ban is) 28, szökőévben pedig 29 napos.

Fotó: Shutterstock.com

Február a farsangi szezon, a csillogó bálok hava, nevét Februusról, a megtisztulás római istenéről kapta, illetve a hozzá kapcsolódó Februa ünnepről, amelyet február 15-én tartottak. A februári időjárás sokszor megviccelhet minket: a gyakran korán érkező tavasz ugyan megvillantja báját, de nem tart sokáig az öröm, kemény fagyok is jöhetnek még. Ebben a hónapban a Vízöntő és a Halak csillagjegyűek ünneplik születésük napját.

Farsang, farsang, csupa szín és csupa rejtély!

A farsang a vízkereszttől (január 6.) húshagyókedd éjfélig tartó időszak, amelyet hagyományosan a vidám bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemzik.

A keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül. Az ünnepi időszak csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén ’a farsang farka’.

A farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, már valójában télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karnevált (riói karnevál, velencei karnevál), Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.

Fotó: Shutterstock.com

Hajnal Anna, (1907–1977) író, költő, műfordító

A Nyugat harmadik nemzedékének jelentős alakja Gyepűfüzesen született. 1926-ban költözött Budapestre, angoltanításból tartotta fenn magát.

Első versei az Álláspont és a Pásztortűz című lapokban jelentek meg, ezekre figyelt fel Babits Mihály, aki 1933-ban egyszerre négy versét is leközölte a Nyugatban, ettől kezdve állandó szerzője lett a lapnak. Egyik alapítója volt a Tóth Árpád Társaságnak, az összejöveteleket lakásán tartották, a tagok kortárs költők, írók, festők, tudósok voltak.

Versek mellett elbeszéléseket is publikált, és főleg angol klasszikusokat fordított.

Ez történne február 29-én

Egy ír néphagyomány szerint a nők ekkor kérhették meg szerelmük kezét: ha a férfi nemet mondott, pénzt vagy ruhát (selyemköntöst, a 20. század közepén pedig bundát) kellett a kikosarazott hölgynek adniuk. Egyes helyeken a nőknek nem csak e napon, hanem egész szökőévben van lehetőségük erre. Legközelebb 2024-ben…

Fotó: Shutterstock.com

Naptár

  • 3. Szent Balázs ünnepe
  • 4. Rákellenes világnap
  • 14. Bálint-nap, a szerelmesek napja
  • 21. Az anyanyelv nemzetközi napja
  • Második vasárnap: a házasság világnapja

Címkék: farsang, február, babits mihály, nyugat, busójárás, februári világnapok, hajnal anna

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!