Apák gyesen

2014. február 23. | Írta: Ivanics Anna

Apukát kisgyerekkel ritkán látunk hétköznap délelőtt a játszótéren. Magyarországon a gyermeket nevelő családok mindössze 5-6 százaléka dönt úgy, hogy az apa megy gyesre.

Számtalanszor kértem már a férjemet, hogy ha ráér, vigye le másfél éves kisfiunkat a játszótérre. Rendes férj, mindent megcsinál, de ezt nem szívesen!

Inkább háromszor átpakolják a gyerekkel a szerszámos szekrényt, kiporszívózzák az autót vagy összeszerelik a kerékpárokat. Pedig az én drágám imád a kisfiunkkal lenni, és sokat foglalkozik vele, csak az a fránya játszóterezés, az nem az ő világa. Oda az anyukák járnak. (Értsd: ez férfiatlan magatartás.) 

Korábban a nemi szerepekkel összeegyeztethetetlen volt, hogy a kenyérkereső férfi vállalja el a kisgyerek gondozását, de a nők tömeges munkába állásával nyugaton megjelentek azok az apukák, akik partnerük helyett (egy időre) otthon maradtak  gyermekeikkel.

Híres apák otthon - és itthon?

Az igazi áttörést az emancipációban egy lépéssel rendre a mezőny előtt járó Skandináviában érték el, ahol konkrét intézkedésekkel tették vonzóvá a férfiak otthoni szerepvállalását. Svédországban 1995-ben vezették be a kizárólag apák számára kivehető időszakot. Németországban 2008 óta működik az „apahónapok” rendszere, amikor ugyanazt a fizetést kapja a férfi, mintha dolgozna. Angliában 25 hét fizetett szabadságot kaphat a szülő, Franciaországban bébiszitterpénzt lehet kérni, a hollandok pedig a részmunkaidős foglalkoztatásra esküsznek. Akadtak az úttörők között világhírűek is - például John Lennon, aki második fia gondozását a kezdetektől fogva magára vállalta.

A játszótérre az anyukák járnak

Annak, hogy Magyarországon nagyon elenyésző a főállású apukák száma, elsősorban az az oka, hogy a női fizetések elmaradnak a férfiakétól és általában kevés a részmunkaidős állás is, ahova az anyuka visszamehetne dolgozni. A magyar társadalom meglehetősen konzervatív és még mindig makacsul tartja magát az a szemlélet, mely szerint a férfi a családfenntartó, az asszony helye pedig a tűzhely mellett van.

Kivételek persze nálunk is vannak. Kőszegi Ákos, Jászai-díjas színművész tiszteletbeli anyuka is lehetne, hiszen nagyfia vele töltötte az első éveit. „A fe­leségem nagyon sokat dolgozott, sokat járt külföldre, turnézott és szerepelt, én pedig meg tudtam oldani, hogy otthon legyek Bendegúzzal – mesélte a színész. – Tulajdonképpen  2,5 éves koráig én voltam az anyja is. Mindent megcsináltam amit kellett: etetés, altatás, pelenkamosás, sétálás, semmi sem okozott gondot. Mindez a 90-es évek elején történt, amikor ez még egy extrém, különleges helyzetnek számított, a gyerekes anyukák körében én voltam a »bezzeg apuka«.”

Pokol vagy paradicsom?

Örök dilemma, hogy meddig maradjon otthon az anyuka a kisgyerekkel. Jó-e a gyereknek, ha három éves kora előtt közösségbe kerül? Ha például úgy alakul, hogy már egy éves kora után beíratjuk bölcsibe, akkor biztosan számíthatunk a harcias „ősanyák” rosszalló megjegyzéseire, akik nem titkolják, hogy szerintük nem is anya az ilyen.

Csakhogy ez nemcsak érzelmi döntés. Nagyon sok tényező befolyásolhatja, például a család anyagi helyzete, a végzettség, az ambíciók, hogy egyáltalán van-e munkalehetőség, egészséges-e a kisbaba, és hogy mennyire viseli valaki jól az otthonlétet. A döntés nem könnyű. Nincs jó vagy rossz választás.

Az ötvenes években a nők három hónapos szülési szabadságot kaphattak. A gyerekeket utána kényszerűen el kellett választani, majd bölcsődébe adni. A 1967-es reformokkal azonban fenekestül fordult fel mindez: bevezették a gyest és a három éves otthonmaradást. Az intézkedés a születésszám hirtelen megugrásához vezetett, a mellékterméke pedig a falkórság lett, vagyis sok anya úgy érezte, hogy bezárták a négy fal közé.

Ezt ma már szülés utáni depressziónak nevezik, és komoly szakirodalma van. Általában a szülés utáni első három hónapban jelentkezik, jobb esetben csak pár napig tart, de akár hetekig is elhúzódhat. Csizmadia Dóra Dalma pszichológus szerint ilyenkor a kismama azt érzi, hogy képtelen megküzdeni a gyerekneveléssel, alkalmatlan az anyaságra, nem tud teljesíteni, állandóan fáradt, kimerült vagy ingerlékeny, és még aludni sem tud. Rosszabb esetben úgy érzi, nem bírja elviselni a gyermekét, elfordul tőle, durván, agresszíven bánik vele, öngyilkossági gondolatai támadhatnak.

„Ezek tudatosan nem irányítható dolgok – magyarázza a pszic­hológus –, ilyenkor az a legfontosabb, hogy az anyuka ne hibáztassa önmagát, ne legyen bűntudata. El kell fogadnia, hogy nincs tökéletes szülő, de nem is kell annak lennie. Ha ketten a pár­jával őszintén tudnak erről beszélni, vagyis tudják ezt a szekeret is együtt tolni, akkor az anyuka könnyebben és hamarabb át tud lendülni a kezdeti nehézségeken. Ilyenkor nagyon fontos az is, hogy a kismama környezete megfelelően reagáljon. Nem szabad túl nagy elvárásokat támasztani a szülők elé, a szülők pedig nem ringathatják magunkat abba az illúzióba, hogy minden szép és rózsaszín lesz.”

Tény, hogy sok anyukának ez a 2-3 év élete legboldogabb időszaka, és nem is értik azokat a nőket, akik depresszióról beszélnek. Mások viszont szinte börtönként élik meg ezt az időszakot, és a „régi életük” után vágynak. Valljuk be: a gyereknevelés sok lemondással jár, és rendszeres napirendet igényel, ami néha unalmasnak tűnhet. Ugyanakkor csak rajtunk múlik, hogy az otthon töltött időt hogyan osztjuk be. Tudunk-e az etetés-altatás-pelenkázás-játék-etetés-altatás-pelenkázás-játék kör­­­­­­­for­gáson kívül mást is csinálni.

A szakemberek szerint a gyereknek nem egy­szerűen anyára, hanem ki­egyensúlyozott anyára, szülőre van szüksége. Vagyis ha valaki minden ízével elvágyódik otthonról, ha úgy érzi, te­le van ambícióval, akkor úgy­sem tud teljes szívével a gyerekre figyelni. Ilyenkor érdemes megfontolni a visszatérést a munkába. Lehet, hogy az is elég, ha hetente néhány órát dolgozik valaki, de az is előfordulhat, hogy ennél is többre van szükség. Nem vagyunk egyformák ebben sem, ezért a legjobb, ha mindenki a saját érzéseire figyel, ha arra törekszik, hogy a tettei összhangban legyenek a vágyaival.