Anna doktornő
Lassan komoly hírnévre tesz szert dr. Jakkel Anna, ahogy országszerte ismerik: Anna doktornő. Az örökké mosolygós kecskeméti háziorvos segítőkészségéről, önzetlenségéről és barátságosságáról vált ismertté nemcsak hazánkban, hanem Afrika-szerte is.
A kecskeméti doktornő ugyanis túl az ötödik ikszen jelentkezett missziós orvosnak az Afrikai–Magyar Egyesület kötelékébe, így Ugandában, Maliban, Kongóban vagy épp a Guineai Köztársaságban is gyógyította már a rászorulókat. Legutóbbi beszélgetésünk során pedig csillogó szemmel újságolta, hogy októberben ismét gépre száll, legújabb úti célja Malawi lesz.
A tizenhatmillió lelket számláló délkelet-afrikai ország életszínvonala sajnos a legrosszabbak közé tartozik, a törzsi bantu népek leginkább földművelésből éldegélnek. Dr. Jakkel Anna filozófiája szerint pedig ott a helye, ahol szakszerűen segítő kézre van szükség. A doktornővel az újabb nagy utazás előtt még Jakupcsek Gabriella beszélget a Ridikül „Nők veszélyzónában” című műsorában.
A kecskeméti tízemeletes ház földszinti helyiségében rendelő háziorvosnő egészen fiatalon is kalandvágyó, szabad lélek volt. Mi más miatt szegődött volna el egy isten háta mögötti kis borsodi faluba, Pálházára, rögtön a diplomaosztás után?
„Ott bizony mindent megtanultam, ami az orvosi hivatáshoz kell. A csecsemőgondozástól fogva a gyermekbetegségeken át az időskori reumáig az összes bajt én láttam el a faluban.” Anna doktornő ugyanakkor mindig szeretett volna távoli vidékeket is felfedezni, ám sokáig a család, a gyermeknevelés kötötte le a figyelmét.
A hatalmas kaland azzal az újságcikkel kezdődött néhány éve, amelyben az Afrikai–Magyar Egyesület missziójáról visszatért orvosok meséltek. Több sem kellett Anna doktornőnek, jelentkezett az egyesület következő küldetésére.
„Hónapokig vívódtam, a család pedig természetesen megpróbált lebeszélni. Végül kíváncsiságomban kimentem a repülőtérre, hogy személyesen is találkozzam a hazatérő magyar orvosokkal. Beszélgettem velük, majd regisztráltam is a következő misszióra.”
Így a kecskeméti orvosnő kisvártatva Kongóban találta magát. 2010-et írtunk, amikor két másik magyar orvosnővel együtt – dacolva az áldatlan állapotokkal és a helyi törzsek villongásaival – naponta akár százötven beteget is elláttak. A három magyar orvosnő az Uganda–Ruanda–Kongó-határnál, egy menekülttáborban tevékenykedett, méghozzá úgy, hogy a nap 24 órájában ENSZ-békefenntartók vigyáztak rájuk.
Ám ahogy ehhez, úgy ahhoz is hozzászoktak a magyar orvosnők, hogy a feketék néhol megrettentek a fehér embertől. „Náluk a fehér nő szimbolizálja az ördögöt, nem pedig a fekete. Később mégis megbékéltek a számukra furcsa küllemű asszonyokkal, akik segíteni jöttek.”
Amire a leginkább emlékszik, az a vízhiány. „Egyhamar megtanultam beosztani a vizet, amiből a legkevesebb van Kongóban. Naponta legfeljebb egy liter vizem volt, ivásra és mosdásra együtt.”
Kongóban, Maliban és Ugandában – azokban az afrikai országokban, ahová dr. Jakkel Anna is eljutott – nincs villany, víz, a komfortfokozat pedig gyatra. A helyi lakosság az elemi higiéniai szabályokkal sincs tisztában, senkinek sincs társadalombiztosítása, orvosi rendelőnek pedig általában egy kis osztálytermet neveznek ki.
Az emberek nagy többségének még cipője sincs, így az orvosok hiába kötözik be a a lábakon, talpakon nyílt sebeket, a beteg mezítláb megy tovább. A magyar segítők orvosi műszerekben sem dúskáltak, hiszen csak azok az eszközök álltak rendelkezésükre, amiket Magyarországról hoztak. A jelenleg a nagyfai menekülttáborban önkénteskedő doktornőtől sokan kérdezik, félt-e Afrikában.
„Ha félnék, nem mennék oda többször. Az ottani emberektől sosem féltem, viszont néhányszor megfordult a fejemben, hogy elkaphatok valamilyen egzotikus kórt. Nos, senkit sem akarok riogatni, de erre már Magyarországon is megvan az esély.”
Afrikában ráadásul nemcsak a rossz körülmények, hanem a nehézkes kommunikáció is megnehezíti a magyar orvosok dolgát. A helyiek kizárólag a törzsi nyelvet beszélik, és nagyon ritkán áll tolmács az orvosok rendelkezésére. Marad hát a kézzel-lábbal mutogatás.
Jakkel doktornő megtanulta megélni a tehetetlenséget is. „Nehéz volt, amikor nem tudtam segíteni. Rengeteg ember szenved Afrikában például ízületi deformálódástól. Míg Magyarországon egy egyszerű műtéttel lehetne rajtuk segíteni, minderre Afrikában esély sincs, megfelelő felszereltség híján.”
Anna doktornő a nehézségek ellenére csodálatos élményekkel gazdagodott a fekete kontinensen.
„Más lett az értékrendem, és a világot is teljesen eltérően látom azóta. Átérzem az afrikai emberek életszemléletét, hiszen ők bárminek tudnak örülni. Már én is megbecsülöm a vizet és az áramot. Ami másnak természetes, számomra egyfajta adománnyá vált, hiszen Afrikában álmodni sem mernek arról, hogy besétálnak egy bevásárlóközpontba, és rengeteg élelmiszert tesznek a kosárba.”
Ha lenne szabadideje, Anna doktornő a több száz fényképét rendezgetné. A háziorvos ugyanis új szenvedélyre tett szert a fekete kontinensen: immár több kiállítás is nyílt művészi színvonalú fotóiból Kecskeméten és környékén. Mi pedig reménykedünk abban, hogy a festői szépségű Malawi-tó környékéről is rengeteg fényképpel tér majd haza Anna doktornő.
Még nincs hozzászólás