Ami az enyém, az nem a tiéd
Megbolondultak így, hatvan felé közeledve, mondja a házaspárról a környezete. A szokásos történet: egyikük késeinek mondott szerelemre lobbant, a másik meg rávetette magát a társkereső oldalakra, és hamarosan sikerrel járt. Jöhet a válás!
Csakhogy egy fedél van kettőjük feje fölött. Kis fedél, annyira kicsi, hogy olyan pici lakás már nincs is, amilyenből kettőre is futná ennek az árából. A férfi hőzöng: ő két lakást adott bele ebbe a közösbe. A nő replikázik: a megvett rom minden bővítését, javítását, felújítását, modernizálását az ő egyetlen keresetéből fedezték, merthogy férjuram előbb a játékszenvedélyének hódolt, majd nem kapott munkát.
Éppen az ehhez hasonló történetek miatt javasolják az ügyvédek a házassági szerződést. Ha ugyanis valamely ingatlan valamelyik félnek már a boldogító igen kimondása előtt a birtokában volt, vagy utóbb személy szerint ő örökölte, az soha nem számít bele a közösbe. De amikor a külön-külön ingatlanokból egy nagyobbat vásárolnak, hozzáépítenek, kibővítik, majd felújítják, az attól kezdve együtt szerzett vagyon, hiába volt az alapja csak az egyik érintetté.
Romantikagyilkos
A hazai jogalkotás 1958 óta biztosítja, hogy a felek közjegyző előtt, házasságukat megelőzően, vagy aközben szabályozzák a vagyonjogi helyzetüket. Hogy ezzel eleinte nemigen éltek a párok, annak feltehetően az a magyarázata, hogy a szocializmus idején nem volt jellemző a jelentős értékű tulajdon birtoklása. Manapság is leginkább az eltérő anyagi helyzetű párok esetén (pontosabban annak, akinek számottevő vagyona van) javasolják az ügylet lebonyolításába a közjegyző mellett immár bevonható ügyvédek, hogy készítsen ilyen szerződést. Hiszen nyilván nem fogja megtartóztatni magát az értéknövelő beruházástól, az elegánsabb környékre vagy a szebb, kényelmesebb otthonba költözéstől, de így, külön rendelkezés nélkül vagyonközösséget hozna létre a hites nejével/urával.
Azoknak ajánlgatják még ezt a lehetőséget, akik például a találmányukért, szellemi alkotásukért kapott, bizonyos esetekben tetemes jogdíjukat nem akarják jóban-rosszban megosztani életük párjával. Esetleg korábban már megégették magukat. Vagy a szüleik jártak pórul, és ők szorgalmazzák a vagyoni elkülönülést.
A módszer ellenzői romantikagyilkosnak nevezik a házassági szerződést, és mi tagadás, tényleg abszurd a helyzet, amikor valaki a jegyajándéknak szánt brillgyűrű mellé odabiggyeszt egy iratot, amelyben leszögezi, hogy ami az övé, az nem jussa a kiválasztottjának. Nemegyszer megtörténik, hogy a pár ilyenkor szakít, mondván: a jól szituált választottról eddig nem tudta, hogy ennyire garasos.
Válóok a súlyfölösleg
Mi minden fér bele a házassági szerződésbe? A szocialista jog úgy fogalmazott, hogy minden, ami a jó erkölcs határain belül marad. Ez, persze, tág fogalom, és az erkölcs is változik. Manapság – főleg sztár-körökben – az sem ritka, hogy az elhízást válóoknak nyilvánítják, vagy – kétségkívül a bulvársajtós megjelenésre aspirálva – ki akarják kötni, hogy a nap mely szakában kell szexuális életet élni.
Földhözragadtabb kitétel, hogy amennyiben a házastársak saját jövedelme nem számít közös szerzeménynek, akkor a gyerekekkel otthon maradó feleség „juttatását” házvezetőnői és nevelői órabérrel számítsák ki, napi huszonnégy órát kalkulálva e tevékenységre, és a terhesség hónapjait duplán kell tekintetbe venni. Persze, az asszony- és férjtartási kötelezettség is szerepelhet az iratban.
Ezt is el lehet azért rontani. Találkoztam olyan anyával, aki nem tud szabadulni a gondolattól, hogy egy elhamarkodott házassági szerződés miatt nem ítélték neki váláskor a gyerekeit. Minden ingatlan a férj saját vagyonát képezte. A viszonyuk elmérgesedett, bosszúhadjáratba torkollott. A nőnek vissza kellett költöznie a vizes falú szülői házba, ahol a gyámhatósági vélemény alapján nem tudott volna egészséges életkörülményeket teremteni a gyerekeknek.
Lehetőség van a házassági szerződés időnkénti felülvizsgálatára is. Ki az együtt töltött évekkel arányosan növeli ilyenkor a közös vagyont, ki a megszületett gyerekek számától teszi függővé a társ anyagi javakhoz juttatását. Tisztességes esetben átgondolják, mennyivel gyarapodtak az eltelt időben, és a szerzeményeket józan, közös megegyezéssel osztják kétfelé, nem feltétlenül egyenlő mértékben.
Veszítenivaló
A fejlett világban általános, hogy egyre későbbi életkorban házasodnak az emberek, olyankor, amikor már megalapozták az egzisztenciájukat, esetleg tőkét is szereztek, tehát van már veszítenivalójuk. A válási statisztikák, és a környezetükben gyűlöletté fajult szerelmek sora az elvárhatónál is bizalmatlanabbá teszi az oltár vagy anyakönyvvezető elé járulókat. A házassági szerződés elsődleges célja, hogy pusztán anyagi okból ne kelljen egy pokollá vált kapcsolatban vergődni, ne kelljen rettegni a válástól, hanem annak anyagi következményei kiszámíthatók legyenek.
Magyarországon mégis csak épphogy kialakulóban van e megegyezési forma kultúrája. Nem utolsósorban talán azért, mert valóban csak az igazán jómódúak engedhetik meg maguknak, hogy a szerződésbe belevett ingatlan(ok) és vagyontárgyak értékének egy százalékát az amúgy sem pénztárcakímélő esküvő időszakában kifizessék az ügylet hitelesítőjének.
A házassági vagyonjogi szerződés is megtámadható. Ilyen esetben kerülnek elő a családi, baráti kölcsönről szóló szerződések, amelyek meglobogtatása többnyire nem hatja meg a bíróságot. A bizonyíthatóan megtévesztés következtében vagy fenyegetés hatására aláírt szerződések megtámadása viszont eredményre szokott vezetni.
Még nincs hozzászólás