Amerikában európainak tartanak
Bordán Lili forgatott Kanadában, Hawaiin, Angliában és Magyarországon is. Játszott prágai, budapesti és Los Angeles-i színházakban. Most a legjobb színésznő díj jelöltjeként a Glamour Women of the Year 2014 díjkiosztójára jött Budapestre. És persze azért is, hogy kicsit együtt legyen a mamával, Bordán Irénnel, akitől egyébként az óceánnyi távolság sem tarthatja távol. Lili minden gondját és gondolatát megosztja vele.
– Mennyire játszik központi szerepet a szabadság az életedben?
– Lételemem a szabadság, de számomra nem a korlátlanságot jelenti, hiszen szabályok nélkül nem létezhet szabadság. Ugyanakkor, amihez nincs kedvem, ami rossz érzéssel tölt el, azt igyekszem mellőzni. Azt vallom, általában arra kell hallgatni, amit a szívedben érzel. Ez jó iránytű egy életre.
– Hogyan kapcsolódsz ki a munka mellett?
– Minél gyakrabban megpróbálom úgymond kikapcsolni az agyamat, és mélyebbre menni. Gyakrabban érezzük belül, hogy mi a helyes, viszont tapasztalatom szerint minél többet gondolkozunk valamin, annál távolabb kerülünk a jó iránytól.
– Mennyire vagy önkritikus?
– Egyre kevésbé vagyok önmagammal szemben kritikus, jobban bízom az ösztöneimben és a döntéseimben. Sokáig nem hittem a pozitív visszajelzéseknek, de aztán elfogadtam, hogy talán nem is a tökéletességre kell törekednünk, hiszen gyakran az a legszerethetőbb részünk, amit hibásnak tekintünk. Tökéletlenül vagyunk tökéletesek. Elpazarolt idő, ha az ember folyton valakihez vagy valamihez méri önmagát.
– Mennyiben változtattak meg a kapcsolataid?
– Egyedül jöttem a világra, egyedül távozom, de az út során a szerelmemre, a családomra, a barátaimra támaszkodom, ahogyan ők is rám. A szerelem, a szenvedély, a tűz nagyon fontos, de a „forró szív, hideg fej” elve sem elhanyagolható. Talán ez a legnagyobb tanulság, amire a kapcsolataim tanítottak.
– Kivel beszéled meg a problémáidat?
– Megpróbálom nem egyből kifelé, hanem befelé keresni a válaszokat. Ha úgy érzem, szükség van segítségre, gyakran hívom fel anyut, vagy azokat, akik közel állnak hozzám. A családommal telefonon és Skype-on is tartjuk a kapcsolatot, még a nagyival is legalább heti egyszer beszélek.
– Magyarként nehéz érvényesülni az amerikai filmgyártásban?
– A kezdő lépések mindenhol nehezek. Hollywood olyan hely, ahol szinte mindenki máshonnan jött. Gyakran európainak tekintenek, pedig ott születtem, és nincs akcentusom. Ez inkább elismerés, mint beskatulyázás. Tegnap olvastam egy régi interjút George Cukorral, aki New Yorkban született magyar családban. Arról beszélt, milyen büszke volt, hogy a kinti magyarok befogadták, pedig valahol mégis amerikai fiú volt. Ezen elmosolyodtam.
– Hollywoodban tényleg nehezebb a nőknek?
– Cate Blanchett emlékeztette a világot az Oscar-díj átvételénél, hogy egy női főszereplővel forgatott film is ugyanolyan kasszasiker lehet, mint egy olyan, amiben férfi a főszereplő. Sokan mondják, hogy a nők érzelmi lények, ezért nekünk természetesebb a színészet. Talán ezért választja több nő ezt a hivatást, mint férfi. Ugyanakkor több a férfi szerep. Azt gyanítom, a szakmának ez a két aspektusa egyre inkább egyensúlyba kerül. Ahogy a férfiak érzelmileg egyre nyitottabbak lesznek, többen vállalják ezt a pályát, de az érdekes női szerepek is megsokszorozódnak.
– Játszol még színházban?
– Most nem, de tavaly David Mamet egyik háromszereplős darabjában játszottam. Egy színházi társulat tagja vagyok Los Angelesben, de most némileg eltávolodtam tőlük, mert többet filmeztem. Los Angelesben a színház unikum, itthon jelentősebb kultúrája van.
– Melyik filmed bemutatója következik, és milyen új lehetőségek várnak rád?
– A Two Days in the Smoke című filmemet idén mutatják be Londonban, majd Ausztráliában, Kanadában és Amerikában. Quinn Saunders rendezett a Remorse című thrillerben, vele másodszorra dolgoztam a Cherry óta, ami mindkettőnknek az első Los Angeles-i mozifilmünk volt. Úgy néz ki, a nyáron Magyarországon játszom főszerepet egy amerikai filmben, és esélyes vagyok egy New Yorkban forgó tévésorozat főszerepére is.
Még nincs hozzászólás