A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Aludj jól!

Minden mama tudja az altatás művészetét. Az esték megnyugtató rítus szerint zajlanak: a fürdés, közben kis játék, a vacsora odafigyelő beszélgetéssel, aztán a mese, az összebújás, majd pedig a lámpaoltás mind a kicsi egészséges, mély alvását készíti elő. Vajon akkor, amikor magunkról van szó, miért felejtjük el, hogy rá kellene hangolódunk az éjszakai pihenésre?

Fotó: Thinkstock

A rutin felnőttként azt jelenti, hogy vacsora után – aminél már fáradtak vagyunk beszélgetni – gyorsan elmosogatunk, de ezentúl is van még teendő a család körül. Talán csak a fürdés ad néhány pihentető percet, ami csupán rólunk szól. De még utána sem jöhet az ágy.

Akad még  munka a számítógépnél, vagy agymosásnak becézett órák a tévé előtt a kedvenc sorozatunkkal, amibe rendszerint bele is alszunk. De nem nyugodt az éjszakánk, megébredünk a villódzó fényekre, nehezen alszunk vissza, reggel nem ébredünk pihenten…

Odafigyelést igényel, meg persze szervezést, hogy kialakítsuk azt a rituálét, ami segít az elalvásban és a megfelelő pihenésben, amitől testünk és az elménk regenerálódik, és feltöltődünk energiával.

1.      Adjuk meg a módját a vacsorának, ne a tévé előtt, hanem az asztalnál együnk, s jót tesz az egész napi feszültséget levezető beszélgetés is ilyenkor. Szánjunk rá időt!

2.      Nem mindegy, hogy mi a vacsora. Lefekvés előtt két órával már ne együnk nehéz ételt!

3.      Vannak köztünk olyanok, akik valamilyen titokzatos módon egy jó kávé után is úgy alszanak, mint a bunda. Ha mi nem tartozunk közéjük, akkor késő délutántól kezdve csak koffein- és teinmentes italokat fogyasszunk.

4.      Ha munka miatt maradunk fenn, akármilyen fáradtak vagyunk, ne a számítógép mellől zuhanjuk az ágyba! Ilyenkor az agy nem tud kikapcsolni, még az elvégzendő feladaton jár az eszünk. Iktassunk be a munka és az elalvás közé egy kis zenehallgatást, olvasást, vagy aki tudja a módját, meditáljon.

5.      Az sem a nyugodt alvás garanciája, ha a tévé előtt ájulunk bele az álomba. A fejünkben még ott zakatol a félbehagyott krimi vagy szappanopera, garantáltan fel fogunk ébredni. Maga a tévé képernyője – ahogy minden más mesterséges fény – is zavarja a nyugodt alvást.

6.      Miért kell sötét, vagy csak félhomályos szobában aludni? Mert a mély és jó alvásért felelős legfontosabb hormon, a melatonin sötétség és nyugalom hatására kezd el termelődni a szervezetben. Este emelkedik, és hajnalban csökken a szintje.

7.      A hálószobát lefekvés előtt szellőztessük ki; könnyebb hűvösben elaludni, és – bár van, akit a szomszédok neszezése nyugtat meg – legtöbbünknek csendre van szüksége a nyugodt alváshoz.

8.      Ha nem kizárható a külső zavaró zaj, vagy túl sok fény jön be az ablakon, de nem akarunk elfüggönyözve aludni, jól jön a szemvédő és a füldugó.

Címkék: alvás, melatonin, jó alvás, esti rituálék, aludjunk jól, regenerálódás

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!