Aki fiatal, legyen szerelmes
Azt kérdezed, fiatal barátnőm, hogy mi lehet az oka annak, hogy nem tudod értékelni azt a fiút, aki megbízható, kiszámítható, kedves.
Mi értelme van egy kapcsolatnak, amely már a legelején is csak langyosnak nevezhető tűzforró helyett? Mi lehet annak a vége?
Mit mondhatnék erre egy egész élet tapasztalatával a hátam mögött?
Okos pszichológusok meg válóperes ügyvédek és családjogban jártas bírók azt mondják, hogy a szerelmi házasságok végződnek leggyakrabban válással.
S hogy ennek sok oka van. Az egyik az, hogy a szerelmes ember, a nő ugyanúgy, mint a férfi, nem a valóságot látja a szerelmében. Felruházza őt fantáziájával, azt látja benne, akit látni szeretne. Nem is a másik emberbe, hanem a szerelembe szerelmes, és ehhez az érzéshez keres partnert.
Adódik azonban a kérdés, hogy akkor miért is nem egy megbízható, kedves partnert választ szerelme tárgyául.
Ezt nem tudjuk.
Vannak olyan feltételezések, hogy az ember az orrával választ. Tehát nem a megbízhatót, a kedveset. A nő olyan férfit, a férfi olyan nőt keres, akivel egészséges utódokat nemzhet.
Az elmélet szerint mi, nők azoknak a férfiaknak az illatát tartjuk nagyon vonzónak, akiknek genetikai állománya jócskán eltér a sajátunkétól. Ezzel tudat alatt olyan génkészletet választunk, amely egészséges utódokról gondoskodik. Ha ilyen férfit találtunk, agyunkban fokozódik a dopamin, konyhanyelven a szerelemhormon termelődése, és mi úgy érezzük, hogy szerelmesek vagyunk.
A kutatók beszélnek feromenokról, vagyis illatanyagokról, amelyek útba igazítanak, elvezetnek a férfihoz, aki legjobban illik hozzánk. Tény, hogy az egyes szaglósejtekből érkező inger agyunk egyik legősibb részébe kerül. Ez az ősi, tudattalan réteg lehet a felelős mindazért, ahogy a szagok viselkedésünket tudat alatt befolyásolják.
De állítólag amikor megtaláltuk a hozzánk genetikailag legjobban illő férfit, és ágyba bújtunk vele, majd megszültük kettőnk gyermekét, a dopamin szintje csökkenni kezd agyunkban, és átveszi helyét az oxitocin, a szeretet hormonja. Ennek hatására csökken a szerelem, de fokozódik az összetartozás érzése, és ez sem véletlenül van így.
Az evolúció, mint annyi mást, ezt sem bízta a véletlenre. Hiszen először szerelembe kell esnünk, utódot kell szülnünk, s ehhez körülbelül 30 hónapra van szükség. Ám miután mindez megtörtént, már egészen más érzelmek kellenek, hogy a gyerekünket, gyerekeinket felneveljük.
Rengeteg kísérletet végeztek kutatók, amelyek ezt a feltevést igazolják. Például állatokba oxitocinhormont injekcióztak, s akkor az addig nem szült nőstény állatok is ápolni kezdik az első útjukba kerülő kölyköt.
Arra a kérdésedre tehát, hogy miért nem tudsz olyan fiúval együtt lenni, akibe nem vagy szerelmes, ez az egy lehetséges válasz. Azért nem, mert még a párválasztás és gyerekszülés előtt állsz, ezért meg kell találnod a legmegfelelőbbet.
Egy másik szemlélet szerint viszont ez az egész egy butaság. A sikeres párkapcsolat és családalapítás titka nem a hormonokban keresendő, hanem az azonos szocializációban, a hasonló családi, társadalmi háttérben és a csillagokban.
Indiában például még ma is nagyon gyakran a szülők választanak párt a gyereküknek. A fiatalok nem is ismerik egymást házasságkötés előtt. Ezek a házasságok mégis sikeresek, mert a szerelem nem csökken az évek alatt, hanem a gyerekek születése és a közös élet során éppen hogy növekszik.
Hogy én melyik elméletet tartom igaznak? Mindkettőben lehet igazság. Fontos a szerelem, de fontos nagyon sok minden más is, például a hasonló temperamentum, érdeklődés, vallási, politikai hovatartozás. Azonban a legeslegfontosabb szerintem az életkor.
Amikor az ember annyi idős, mint te most, legyen szerelmes. Bolondul, fájdalmasan, vágyakozón. Később a szerelem veszít a fontosságából.
Persze lehet, hogy tévedek – de nem hiszem…
Még nincs hozzászólás