Ahová nyugalmat hoz a Jézuska
A karácsony a legszentebb ünnep, amit mindenki megtart, bárhol és bármilyen élethelyzetben is várja a szentestét. Az anyaotthonokban lévők karácsonya sem teljesen szokványos.
A huszonnégy éves Adrienn második gyermekével várandós. A csinos kismama egy szelet margarinos kenyeret ad kétéves kislányának, Laurának, aki megfázott, így ma nem ment óvodába. Adrienn és Laura számára május óta egy anyaotthon jelenti az állandó menedéket.
Anyaotthon, valahol Magyarországon. Szándékosan nem derülhet ki, hol is vagyunk éppen, hiszen itt nagyon sok bántalmazott édesanya húzza meg magát a gyermekeivel együtt. Nők, akiknek volt erejük elszökni otthonról, elmenekülni szinte a semmibe, és a családsegítő szolgálat segítségével a gyermekükkel együtt védett menedékre lelnek, legfeljebb másfél évre.
Adriennt rendszeresen verte, ütötte, rúgta a „társa”. Az állapotos nő nem akart tovább terrorban élni, s az egyik nap, mikor a férfi éppen munkába ment, összepakolt, karon fogta a kislányt, és megszökött „otthonról”.
„Nemcsak az állandó rúgások fájtak nagyon, hanem az, hogy a párom nem fogadta el Laurát. A kislányomnak ugyanis más az apja, akinek fontosabb lett egy könnyű kaland egy másik nővel, mint a kislánya és én. A második férfi viszont állandó rettegésben tartott. Nem kellett innia ahhoz, hogy üssön, józanul borult el az agya a féltékenységtől. Pedig egész nap otthon takarítottam és főztem.” Adrienn és Laura most a Baptista Egyház által működtetett intézményben készül a karácsonyra.
„A legszebb ajándék a második kislányom születése lesz számunkra, Laurával együtt már nagyon várjuk őt, Bíborkának hívjuk majd. Már nem bánt, hogy itt vagyunk, sőt, megkönnyebbülés, hogy nem azzal az emberrel töltöm az ünnepet, aki a szeretet nevében ütött a gyerekem előtt.”
A még mindig nagyon fiatal édesanyát megcibálta az élet, mégis ragyog a boldogságtól. A kislányok nevelése ugyanakkor elemi nehézséget jelent Adrienn számára, mert bár hajlékot kap a feje fölé, az élelmezést már neki kell megoldania, ahogy otthon is tette. Ezt pedig családi pótlékból nagyon nehéz havonta kigazdálkodnia. A tények hallatán elszorul a torkom.
„Teljesen új életet akarok kezdeni, méghozzá ebben a városban. Laura születéséig a vendéglátóiparban dolgoztam, talán itt is kapok esélyt. Szeretném majd elhagyni az otthont, ám most más feladatom van, hiszen csakis a kicsikre tudok figyelni.”
A baptista anyaotthon egyik vezetője, Boncz Zoltán nagyon sok szomorú történet részesévé vált. Összesen 35 férőhelyük és 14 szobájuk van, leginkább egy- vagy kétgyermekes anyukák élnek itt.
„Részben szociális alapon érkeznek a helyi édesanyák, akik nem tudják fenntartani egymaguk a háztartást, így a Családok Átmeneti Otthona jelenti az utolsó szalmaszálat nekik, mielőtt gondozásba venné az állam a gyermeküket. A másik részlegben a bántalmazott édesanyák élnek, akik családon belüli erőszak áldozataivá váltak, ők az egész országból érkeznek hozzánk.
Az a tapasztalatom, hogy a bántalmazott édesanyák sokkal motiváltabbak, rengetegen talpra állnak közülük. Persze, sok ellenpélda is van, de ahány asszony, annyi történet” – meséli a mélyen hívő férfi, aki azt sem titkolja, előfordult már, hogy egy bántalmazott nő visszatért a bántalmazójához.
„Nagyon gyakran ez a hozott családi minta, hiszen kislányként azt látta otthon, hogy apa veri anyát. Úgyhogy ezt a helyzetet biztosan ismeri, és valamiféleképp tudja kezelni. Sokszor megállítanak az utcán, hogy miként lehet bekerülni hozzánk. Sajnos sokan kizárólag azért jönnének, mert itt nem kell rezsit fizetni. Mi nem ezért vagyunk, csakis a gyerekek szempontjai a fontosak” – osztja meg tapasztalatait, miközben végigvezet az otthonon.
A hatalmas fakaput két helyen is rácsok borítják, ugyanis előfordult már, hogy az agresszív férj megpróbált rárontani egykori asszonyára. A hatalmas és modern konyhában egy csonttá fogyott asszony rendezi a hűtőszekrény szegényes tartalmát. A narancslé mellett némi margarin lapul a hűtőben: hiába, sokadika van. A nő szinte rettegve kér bennünket, hogy semmiféleképp se szerepeljen a képeken, mert fél, hogy megtalálják.
Az éppen margarinos kenyeret majszoló nagyfiú ugyanakkor szívesen mesél: Zsolti gyengélkedett az iskolában, de mostanra valahogy elfújták minden baját. A tizenöt éves fiú él-hal a fociért, minden tud a kedvenceiről, Ronaldóról és Böde Dánielről. Szeretne labdarúgó lenni, s focilabdára vágyik a Jézuskától.
A háromgyermekes Noémi sem bánja, hogy itt tölti a karácsonyt.
„Először fordul elő az életemben, hogy nem feszültségben várom az ünnepeket. Olyan karácsonyokat éltem át a gyerekekkel, amiket az ellenségemnek sem kívánok. Az anyaotthonban karácsonykor feldíszítjük a fát, és egy szerény ünnepi lakomát is készítünk közösen.
Megnyugvás, hogy nem kell azzal egy asztalhoz ülni, aki kezet emelt rám. Bár a fiaim kéthetente hazamennek láthatásra, én soha többé nem akarok találkozni az egykori párommal” – önti ki a szívét a középkorú asszony, aki nem tagadja, az első időkben rengeteget sírt az anyaotthonban. „Mára megnyugodtam, a jövőm tervezem, próbálok előtakarékoskodni.”
Miközben az udvaron búcsúzkodunk, a csöppségek boldogan veszik körül a velünk együtt vendégeskedő szelíd golden retrievert. Mindenhol száradó ruhák, gyerekjátékok és szorgoskodó anyukák. Akár egy igazi otthon is lehetne. Ez azonban egy olyan anyaotthon, ahol az a legnagyobb ajándék, hogy az itt lakók békében és biztonságban várhatják a karácsonyt.
Még nincs hozzászólás