Ahány ország, annyi étkezési szokás
A népeknek és országoknak megvannak a maga sajátos hagyományai, amelyekkel nem árt tisztában lennünk, ha külföldön járunk, de akkor is, ha csak érdeklődünk más nemzetek evési rituáléi iránt. Egyes szokások furcsának, mások idejétmúltnak, avagy egyenesen bizarrnak is tűnhetnek.
A muzulmán országok többségében csak a jobb kezet használják evéshez, mert a másik kezük – amit intim mosakodásra használnak – tisztátalannak számít. Afganisztánban is előszeretettel esznek kézzel az emberek, azt viszont durvaságnak tartják, ha valakinek kilátszik a talpa. Szélesebb körben még Indiában és Nepálban dívik a kézzel evés hagyománya.
Nem csak az indiaiak szent tehene számít tabunak; Jamaikában a csirke szerepel tiltólistán, legalábbis a kisbabák étrendjében: úgy tartják, ha csirkés ételt adnak nekik, mielőtt elkezdenének beszélni, akkor soha nem is fognak megtanulni. Nigériában pedig az a népi hiedelem, hogy ha gyerek tojást eszik, tolvaj lesz belőle.
Késsel-villával
Egyes dél-amerikai országokban – így Brazíliában és Chilében – ennek épp az ellenkezője igaz: nem tanácsos kézzel nekilátni egy ételnek, mindig a megfelelő evőeszközt vagy kelléket, például szalvétát kell használni, még a pizzaevéshez is. Tökélyre azonban mégsem a latin, hanem az angolszász kultúrában fejlesztették az evőeszközzel való étkezést: az angolok még a banánt is késsel-villával eszik az étteremben.
Az ujjak meghosszabbítása, a pálcika
Négy országban őshonos az evőpálcika: Kínában, Japánban, Koreában és Vietnamban, és már több mint háromezer éve használják – ellentétben például a villával, amely csak a 16. században terjedt el Európában. A legügyesebben Kínában zsonglőrködnek velük, ott ugyanis úgy tartják, olyan mértékű összhang szükséges a mozgatásukhoz, amely már ingerli az akupunktúrás pontokat, így hatására élénkül az agyműködés, javul az egészségi állapot. A hosszú életet pedig a hosszú tészta is szimbolizálja, így azt sosem törik vagy vágják fel apróbb darabokra.
Sok helyen számít ínyencségnek a kecskefej, például a Mediterráneumban, azaz Spanyolországtól Libanonig, de kedvelik Kirgizisztánban, Mongóliában, Szváziföldön és Dél-Afrikában is. A kecskefejet teljes, főtt agyvelővel, a nyelvvel és a fülével szolgálják fel. Ízesítik például hagymával, fokhagymával, paradicsommal, gyömbérrel és chilivel is.
Mikor szabad enni
Apropó, tészta: Olaszországban fontos étkezési etikett, hogy amíg mindenkinek fel nem szolgálják az ételt, nem kezdenek el enni, s ez alól egy kivétel van, a tészta. Ebbe bele szabad kezdeni még azelőtt, hogy mások is megkapnák az adagjukat.
Koreában mindig az asztalnál ülő legidősebb ember kezd enni, a többiek csak utána nyúlhatnak az ételhez, Tanzániában pedig még 20 percet késni is illik, máskülönben a házigazda megsértődik.
Az igazi ínyencek, a franciák
Az olaszok északi szomszédai, a franciák az egyik legkifinomultabb nemzet, ha étkezésről van szó, olyannyira, hogy 2010-ben a francia gasztronómia felkerült az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára, így az ő szokásaikra külön is érdemes kitérni. Tanácsos nem sietni az étkezéssel, hiszen minden francia született gourmet, aki szereti élvezni az ízeket, így a habzsolást kifejezetten modortalannak tartják. A kezeket mindig az asztalon kell tartani, illetlenség ölbe tenni. Ha nem szeretnénk nyilvánosan felsülni, semmiképp se csomagoltassuk el az ételt, az étkezés végén pedig a számlát egyvalaki fizeti, osztozkodás nincs.
Sok helyen számít ínyencségnek a kecskefej, például a Mediterráneumban, azaz Spanyolországtól Libanonig, de kedvelik Kirgizisztánban, Mongóliában, Szváziföldön és Dél-Afrikában is. A kecskefejet teljes, főtt agyvelővel, a nyelvvel és a fülével szolgálják fel. Ízesítik például hagymával, fokhagymával, paradicsommal, gyömbérrel és chilivel is.
Ne csak együnk, igyunk is
Ahogy Magyarországon, úgy nyugati szomszédainknál, az osztrákoknál is fontos, hogy koccintás közben egymás szemébe nézzünk. Ellenkező esetben a babona szerint hét év szerencsétlenség ér bennünket a hálószobában, és ezt a nézetet osztják a németek és a franciák is.
Orosz étkezési etikett, hogy a házigazda legalább egy kör vodkával megkínálja a vendégeit naponta, amit nem illik visszautasítani; az üres vodkásüvegeket pedig mindig a földre kell helyezni, mert ha visszarakjuk az asztalra, az szerencsétlenséget hoz a házra.
Kazahsztánban fél pohárnyi teát fogunk csak kapni, de ennek inkább örüljünk, hiszen ha teli lenne, az azt jelentené, hogy a vendéglátónk szeretne minket házon kívül tudni. Egyiptomban viszont addig öntik a teát a csészébe, amíg ki nem csöppen a csészealjra. Akik pedig Kínában egymásnak teát készítenek, így fejezik ki a köszönetüket a másiknak.
És ha már fogyasztottunk…
Bár nem igazán szívderítő szokás a hangos böffentés az asztalnál, Kanadában, Indiában, Kínában és Németországban elfogadott dolog, s annak a jele, hogy tetszett az étel és a vendéglátás.
Borravaló formájában is kifejezhetjük az elégedettségünket: sok országban 10 százalék körüli összeget adnak a számlához, de Olaszországban már eleve benne van az árban, asztalszerviz címszóval. Kínában viszont nem szokás jattolni, Japánban pedig kimondottan tilosnak számít az extra juttatás az éttermi szolgáltatások után.
Még nincs hozzászólás