A veszélytől függeni
Vannak, akik nem elégszenek meg a hétköznapi izgalmakkal, ennél sokkal több élményre, veszélyre vágynak. A köznyelv őket nevezi adrenalinfüggőknek - de vajon minden esetben függőségről beszélünk?
„Érdemes megkülönböztetni az adrenalinfüggést a szenzoros élménykereséstől – ad eligazodást Votisky Petra Zita klinikai szakpszichológus. – A függőségnél valóban kialakul a rászokás az adrenalinra, és a vele együtt járó endorfin- és dopamintermelésre – ezek a hormonok a jó érzésért, az önjutalmazásért és egyúttal a függőség kialakulásáért is felelősek. Egyfajta szenvedélybetegségről van szó.
Ezzel szemben a szenzoros élménykeresőknél alacsonyabb az agy alapvető aktivitási szintje, így ahhoz, hogy jól érezzék magukat, mindig új izgalmakra van szükségük. Ugyanennek a skálának a másik végén egyébként azok az emberek helyezkednek el, akik a megszokott körülmények és helyzetek között érzik jól magukat, mivel az agyuk alapvető aktivitási szintje már önmagában is magas, így nem vágynak további izgalmakra.
Érdekes megfigyelés, hogy míg ők a hirtelen, veszélyes helyzetekben általában könnyebben leblokkolnak, addig a szenzoros élménykeresők az ilyen váratlan szituációkban teljesítenek a legjobban.”
Az adrenalin nevű hormont a mellékvesevelő termeli: legfontosabb feladata, hogy stresszhelyzet esetén biztosítsa a biológiai feltételeket a fokozott izommunkához, az üss vagy fuss reakcióhoz: tágítja az ereket a vázizmokban, a szívben, az agyban és a májban, miközben szűkíti azokat a bőrben, a belekben, a lépben és a vesében. Növeli a keringő vér mennyiségét, fokozza a szívösszehúzódások erejét, a szívfrekvenciát. Gyorsítja a zsírlebontást, és a májban tárolt glikogén lebontásával emeli a vércukorszintet.
Menedzserek, tűzoltók és a családi drámák
A mindig új élményeket keresők között találjuk az extrém sportok űzőit: ők azok, akik sziklát másznak, siklóernyőznek, repülőgépet vezetnek, snow-boardoznak, és általában előszeretettel próbálják ki azokat a mozgásformákat, amelyek veszélyhelyzetekkel is járhatnak.
Votisky Petra Zita – aki egyébként magánéletében maga is híve az extrém sportoknak – úgy véli, nem érdemes ennyire leszűkíteni a kört: nagyon sok szenzoros élménykeresésre hajlamos ember vállal például izgalmas, pörgős, esetleg nagyobb összegekről döntő menedzseri állást, épp azért, mert ezekben a kiélezett, gyors reagálást igénylő helyzetekben érzik magukat elemükben.
De sokan mennek közülük rendőrnek, tűzoltónak is, hiszen ezekkel a munkakörökkel is sok hirtelen döntést igénylő, izgalmas helyzet jár együtt. Sajnos antiszociális formái is vannak az élménykeresésnek és az adrenalinfüggésnek: a bűnözők között is számos ilyen típusú embert találunk. Mások egyszerűen csak folyton drámáznak, nehogy „leüljön” a hangulat a családban vagy a baráti kapcsolataikban, mert annál – szerintük – minden jobb.
Egyre nagyobb adagra van szükség
Egyelőre nyitott kérdés, mi alakítja ki annak az agyi hátterét, hogy valaki a szenzoros élménykeresés skálájának egyik vagy másik oldalára kerül. Votisky Petra Zita szerint előfordulhat, hogy a kisgyermekkori elégtelen figyelem miatt alakul ki ez a helyzet, vagy valamilyen trauma, például méhen belül elvesztett ikertestvér, esetleg más megrázkódtatás áll a háttérben.
Az adrenalin nevű hormont a mellékvesevelő termeli: legfontosabb feladata, hogy stresszhelyzet esetén biztosítsa a biológiai feltételeket a fokozott izommunkához, az üss vagy fuss reakcióhoz: tágítja az ereket a vázizmokban, a szívben, az agyban és a májban, miközben szűkíti azokat a bőrben, a belekben, a lépben és a vesében. Növeli a keringő vér mennyiségét, fokozza a szívösszehúzódások erejét, a szívfrekvenciát. Gyorsítja a zsírlebontást, és a májban tárolt glikogén lebontásával emeli a vércukorszintet.
Egy felnőttkori veszteség nyomán kialakuló gyászreakció is kiválthatja a folytonos élmény- és veszélykeresés igényét. Már csak azért is, mert a veszélyes helyzetek teljes figyelmet követelnek: extrém sportot nem lehet félszívvel, másra figyelve űzni, mert akár egy pillanatnyi kihagyás is komoly veszélybe sodorhatja a sportolót. Így viszont tökéletesen ki lehet kapcsolódni a hétköznapokból.
Az adrenalinfüggőknél, vagyis azoknál, akiknél az élménykeresés már szenvedélybetegséggé fokozódik, megfigyelhető, hogy egy idő után egyre nagyobb adagra van szükségük az izgalomból és a veszélyből ahhoz, hogy igazán jól érezzék magukat. Ez mutatja, hogy az adrenalin hatásához valóban hozzá lehet szokni.
Az viszont mind az élménykeresőkre, mind az adrenalinfüggőkre jellemző, hogy ha nem képesek hozzájutni a napi-heti izgalomadagjukhoz, például az időjárás vagy az adott évszak miatt nem űzhetik kedvenc sportjukat, stresszesebbé, „hisztisebbé” válnak, többet veszekszenek a körülöttük élőkkel – ennek mértéke persze széles skálán változhat.
Még nincs hozzászólás