A vendéglátók lázadása
2024 bizonyára úgy fog bevonulni a turizmus történetébe, mint amikor a vendéglátók az asztalra csaptak, és azt mondták: "Het is genoeg!" Azaz, bocsánat, ezt az amszterdami lakosok mondták a turistaáradatra, és valami olyasmit jelent, hogy "Ami sok, az sok!", vagy talán "Na most már elég legyen!" De ugyanez az érzelem állt a helybeliek tenerifei, barcelonai, Las Palmas-i tüntetései mögött, és ez hajthatta a velencei "Tourist go home!" falfirka készítőjét is. A Saint-Tropez-i hatóságok finomabban fogalmaztak, amikor arra kérték reménybeli vendégeiket, hogy inkább maradjanak otthon. 2024 nyara a mindent elsöprő tömegturizmus elleni lázadásról szólt.
Szent ég, szentév Rómában!
A harmincegy éves Sara harmadmagával bérelt Róma belvárosában, egy fiatalos helyen lévő 100 m²-es lakást. Éppen lejárt a szerződésük, és eszébe sem jutott, hogy valami nehézség adódhatnék a hosszabbítással, hiszen társaival együtt egyetemista koruk óta éltek a bérleményben havi 1500 euróért – az éppen jó 600.000 forintot ér. Hanem most a lakás tulajdonosa azt mondta, sajnálja, de a továbbiakban nem adhatja ki nekik a lakást, pakoljanak, és keressenek maguknak egy másik otthont.
Az ok? A tulaj elmondta, jövőre Rómában szentév lesz, azaz egy tizenkét hónapos zarándoklat, ami harmincmillió hívőt hoz a városba. Minden lakást két-háromszoros áron lehet kiadni ebben az időszakban. Őrültség volna kihagyni egy ilyen lehetőséget.
Hahó, beszél itt még valaki csehül?
Sok budapesti úgy véli, már-már bántóan sok a turista a városban, a bulinegyedben meg egyenesen kibírhatatlan állapotok vannak. Tenni kell valamit az éjszakában hangoskodó, szemetelő, minden sarkon szükségét végző turistahorda ellen, amely aztán a kerület Airbnb lakásaiban hajnalig folytatja a dorbézolást. Mit szóljanak akkor a bécsiek? Bécsben kétszer több turista fordul meg egy évben.
Prágában meg – ahol frissen tiltották be a szervezett kocsmai körutakat – négyszer… Mindezek következményeként a Prága I. kerületében lévő 30.000 lakásból 17.000 bérelhető valamilyen internetes oldalon, s a maradékban élő prágaiak sem érezhetik igazán békés nyugalomban magukat.
Nagy a nyomás rajtuk, hogy adják el otthonaikat olyan vállalkozóknak, akiknek már több kiadható lakásuk van a központban. Ki kell költözniük a külvárosokba, amelyekben szintén árrobbanás volt. A nem túl szép és távoli IX. kerületben 3,3 millió forintnak megfelelő koronába kerül egy lakás négyzetmétere.
Overtourism
Ennek az angol szónak nincs igazi magyar fordítása, bár egyre többször olvasható a ’túlturizmus’ kifejezés, ami arra utal, hogy valahol olyan sok turista van, ami már jelentős negatív hatásokat okoz. Mely hatások ezek?
Túl a mindenre kiterjedő dráguláson, a túlturizmus nagy zajjal és szennyel jár, felborítja a természet egyensúlyát, kimeríti a vízkészletet, és talajpusztítást eredményez. (Egy modern óceánjáró 30.000 kamion kipufogófüstjét okádja.) Rongálja az épített örökséget: a Notre-Dame nem arra épült, hogy évente 16 millióan forduljanak meg benne. És ki ne próbálkoznék azzal, hogy csak egy darab kövecskét vigyen magával az Akropoliszról, a Colosseumból, a Machu Picchuról. (Ezeken a helyeken olykor már motoznak a kijáratnál.)
A túlturizmus gyakran ütközik a helyi hagyományokkal és a kultúrával, ami feszültségeket kelt. Felszínre került az is, hogy a helyieknek inkább kára, mint haszna van a turizmusból, a nyereség máshová jut. Ráadásul kevés beleszólásuk van azokba a folyamatokba, amelyeket nekik kell elviselniük. Na, ez változott meg 2024-ben.
„Vigyázzatok velünk, mert dühösek vagyunk!”
Ez a szöveg állt a mallorcai lakosok molinóin, amikor levonultak a strandokra, és sikeresen elzavarták az elképedt, cuccaikat értetlenül összekapkodó külföldieket. Hasonló jelenetek játszódtak le Valenciában, Malagában, és legfőképp Barcelonában. Mi állhat a heves érzelmek mögött?
Az, hogy ezekben a városokban az itt élő lakosoknak szinte lehetetlen hosszabb távra lakást bérelni, mert azok az elmúlt évtizedben 70%-kal drágultak, az új lakások árai pedig 40%-kal nőttek. (Ne felejtsük, az euró miatt ekkora inflációt errefelé a legrosszabb napokban sem láttak még.)
A spanyolok és katalánok – sok más európai sorstársukhoz hasonlóan – kiűzettek belvárosaikból, és egyre messzebbről kell bejárniuk dolgozni, és képtelenek munkahelyük közelében bármit is beszerezni a gazdagabb külföldiekre szabott árak miatt. Most új rendeletekkel igyekeznek visszaszerezni városaikat.
„Nem vagyunk a vidámparkotok!”
Egyre több város tesz valamit azért, hogy csökkentse a helyiekre nehezedő, olykor iszonyatos nyomást. „Iszonyatos”? Nem túlzás ez? Ilyen nagy szavakat használni mégsem kellene… Nos, gondoljunk bele, a káprázatosan gyönyörű osztrák Hallstattnak 800 lakosa van. És naponta 10.000 turista özönlik be a városkába. Gyakorlatilag elmossák a helyieket azokról az utcákról, festői pontokról, ahonnét a legszebb a kilátás, ahol a legvonzóbb fotók készíthetők.
A polgármester nem tudott mit kitalálni, ezekre a helyekre falat építtetett, hogy ne itt torlódjék fel a tömeg, és lehetőleg oszoljék szét egyenletesen az egész településen, ahol amúgy minden szeglet maga a gyönyörűség. Közben kisebbítették a parkolókat is, hogy kevesebb busz és autó tudjon megállni Hallstatt határában. Mégis, a helyieknek, szinte összeesküvők módjára, titkos piacokat kellett szervezniük, hogy megfizethető árakon jussanak élelmiszerekhez, mert a turistáknak semmi sem drága, és a városban a csillagokig verték fel az árakat.
Amszterdam túl vonzó, vegyünk vissza belőle
Huszonkétmillió turista zúdul rá a városra egy évben. Elsősorban hajókázni akarnak a csatornákon. Aztán bámészkodni a virágpiacon. Valami finom kis tudatmódosító szert beszerezni egy kávézóban, este pedig a vörös lámpás negyedben… Utána, ha még van idő, elbotorkálni a szállásukra, és aludni valamit.
A helyiek – túl azon, hogy arra sarkallták városházi képviselőiket, hogy tegyenek valamit – érdekes dolgokkal kísérleteznek. Sok ház bejáratára kiragasztották saját, életnagyságú fényképeiket, azzal a felirattal, hogy „Mi itt lakunk. Próbálj tisztelni bennünket.” A tanácsnokok pedig eltávolították a turistabuszokat a belváros közeléből, megtiltották az evést-ivást az utcákon, a kávéházakban nem adható el kábítószer külföldieknek, és a vörös lámpákat is korábban kell eloltani.
Mindehhez jön még Európa legmagasabb egyéjszakás különdíja az internetes szobafoglalási rendszerekben. Nem engedik új szállodák építését, és a felére csökkentik a csatornákon cirkáló bulihajók számát. Támogatják a régimódi kis galériák, éttermek, klubok nyitását.
Jelentkezz be szépen!
Kétségtelenül, a túlturizmusban a legnagyobb figyelmet Velence intézkedése hozta, hogy napi belépőjegyrendszert vezet be. Az öteurós díj nem tűnik jelentősnek, de nem is az elriasztás a célja. A városi illetékesek szerint az internetes regisztráció és jegyvétel inkább arra szolgál, hogy vásárláskor a Velencébe készülődő turista lássa, mekkora lesz a zsúfoltság, és inkább hétközben jöjjön, mint szombat-vasárnap. És, ha teheti, elő- vagy utószezonban, ne nyáron, szünidőben.
Egyébként, a megkérdezett turisták szinte mindegyike kijelentette, hogy ötven eurót is szemrebbenés nélkül kifizetne Velencéért, mert - „Az áll a bakancslista első helyén, s azt mindenkinek látnia kell az életében.“.
Hasonló teljes vagy részleges előjegyzés és belépőfizetés van egyre több helyen. Az évente 91 millió látogatót fogadó Franciaországban sem elképzelhető, hogy csak úgy, spontán odasodródunk a Mont Saint-Michel lábához, és felsétálunk a bencés apátságba. Mind a 36 ezren, mert ennyi a napi látogatók száma. Cinqueterre is csak keveseket tud fogadni, és ezt a sort a Machu Picchu kezdte.
Szegények, átlagosak és gazdagok
Azt hihetnénk, a helyiek legjobban a szegény, hátizsákos világutazókat, vékony pénztárcájú diákokat kedvelik legkevésbé, és a gazdagokra hajtanak. Nos, pontosan fordítva van. A helyieknek közvetlen kapcsolatuk van a vándorokkal, beszélgetnek, a helyi kispiszkosban együtt esznek-isznak, ismerkednek. A diákok érdeklődők, nagy tisztelettel közelítenek a hely hagyományaihoz, és tovább is maradnak.
Az átlagos turista olyan-amilyen. Azt lehet tenni vele, hogy egyre jobban korlátozzák a lehetőségeit. Például az Akropoliszra már csak bizonyos kurta idősávban lehet felmenni, utána a gazdagok jönnek, nekik 5000 euró a személyi idegenvezetés. Mégis, a gazdag az, aki a maga szokásait hozza otthonról, nem érintkezik a helyiekkel, medencében fürdik a szállodában, miközben a környéken gyakori a vízhiány.
Van, hogy a régi, kis falusi házak a legszebb kilátással nem eladók, helyükön nem épülhet sokcsillagos szálloda. És akkor hirtelen bozóttűz támad, ami felemészt mindent…
A főbűnös az Instagram és a Facebook?
Az idegenforgalom tömegőrülete, hogy ugyanazt a fotót – de, pontosan ugyanazt – milliók készítsék el ugyanarról a helyről. A leghíresebb elkészítendő fotó az, amelyen a turista tenyerével tartja a pisai ferde tornyot, hogy ne dőljön el.
A második – úgy mondják – egy vasúti átkelő Kiotóban, ahol a fényképezkedő tömeg miatt az autók gyakran a sínekre szorulnak. Harmadik a velencei Rialto-híd, amelyen megszámlálhatóan naponta negyvenezer felvétel és feltöltés történik. Negyedik a Spanyol lépcső Rómában, amelyre már nem ülhetnek le a turisták, de a fotózás miatt eldobált műanyag italospoharak takarítása így is kétmillió eurónál többe kerül évente.
Az ötödik a prágai Táncoló ház (Tancici dum), amelyet a Jirásek-szobornak vetett háttal kell torzóvá rúgni a felvételen. És a hatodik? Egy Van Stapele süticskét majszolni Amszterdamban.
Nézni is rossz – mi kérünk bocsánatot
Minél távolibb kultúrában hömpölyög az idáig főként nyugati tömeg, annál arcpirítóbb helyzeteket látni. Japán idegenforgalma is már-már kezelhetetlenül nagyot nőtt, tíz év alatt megduplázódott. Most 33 millió turista érkezik évente az országba, és egyszerűen szétfeszítik a hagyományos kis házak közötti sikátorokat.
Ráadásul csak három-négy helyszínen mozognak, Tokióban, Oszakában és Kiotóban, vagy robognak a Fudzsi felé. (A hegy előtt a legjobb Instagram-fotó-készítő helyen, Fudzsikavacsukigóban, mindig akkora volt a turisták tömege, hogy a városi elöljárók itt is egy üzletházzal takarták el a kilátást a közlekedésbiztonság miatt.)
Úgy is fogalmazhatunk, Japán kétségbeesetten igyekszik megtartani kulturális önazonosságát. Például külön telefonos applikációk vannak arra, hogy a turista hol tartózkodjék attól, hogy például behatoljon Kiotó Gion nevű gésanegyedébe.
Személyiségjog és ’bosszúturizmus’
Az idegenforgalom a világ harmadik legnagyobb iparága, amelyben 330 millió ember dolgozik, és elképzelhetetlenül nagy pénzt, 11,1 billiárd dolláros (nem tévedés) forgalmat ér el. A turizmus történetében idáig a 2019-es volt a legmozgalmasabb, de meglehet, a Covid válságos ideje után az idén új csúcs születik.
Most már látható és elmondható, hogy az emberek szenvedtek a járvány alatt utazási lehetőségeik korlátozása miatt, és bár nagyon fogadkoztak, hogy ha túlélik, okosabban és kevesebbet fognak forgolódni a világban, jobban tekintettel lesznek a környezetre, ebből semmi sem valósult meg.
Sőt, az első adódó alkalommal, ahogy feltöltötték bankkártyáikat, szinte dühvel vetették rá magukat a bolygóra. Idegenforgalmi szakemberek körében erre a jelenségre a ’bosszúturizmus’ kifejezést használják. Az emberek úgy érzik, legszemélyesebb szabadságjoguk utazni, s ebben akadályozták meg őket. És most habzsolva bepótolnak mindent.
Önkorlátozás vagy kényszer
Az esendő ember a maga hibáiból is alig tanul. Lehet neki mondani, hogy bejutni Monte-Carlóba, vagy kijutni onnan túl nagy kaland, elhinni és elkerülni csak akkor fogja, ha autójával óránként egy kilométeres ’sebességgel’ távolodik a várostól. Elballag a délután, leszáll az este, és még mindig ugyanabban a kanyarban vánszorog.
Kicsivel durvább, amikor nem hiszi el, hogy 2024-ben nem lehet csak úgy autókázni Amalfi romantikus parti útjain, mert ha nincs a városba érvényes szobafoglalása vagy meghívója, akkor 60 euró a büntetés. Szingapúrban egy szippantás a cigiből az utcán 1000 dollár, egy korty ital vagy egy falat étel 500, magunknál tartott gyúlékony anyag 5000. Ahány túlturizmussal sújtott hely van a világon, annyi helyi szabály érvényes, amelyek után nem árt érdeklődni.
A változás irányai
A jövő ugyan megjósolhatatlan, de kiszámolható. Az biztos, hogy az éghajlatváltozás hatásai miatt az utazások kedvenc célpontjai egyre északabbra tolódnak. Kanada és Skandinávia felkészülhet a túlturizmusra. Harminc, de akár húsz éve sem hitte volna senki, hogy egyszer csak Kína fogja a legtöbb turistát kibocsátani. Most azt számolgatják, hogy ha az egyre tehetősebb India másfél milliárdos lakosságának csak fél százaléka kezdi el járni a világot, az is hétmillió gazdag turistát jelent az idegenforgalomban.
Az viszont valóban megjósolhatatlan, hogy mikor lesz vége az ’én is voltam itt meg ott’ magatartásnak, és mikor lesz nagyobb teljesítmény a Rialto-híd helyett egy beduin sátorban várni a homokvihar elültét. Addig biztosan a jelenlegi állapotok maradnak, amíg a sivatagban nem lesz térerő.
Még nincs hozzászólás