A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A végén ömlik a könnyed a fáradtságtól

Amikor a világ leghíresebb, legnehezebb futóversenyén 25 óra és 42 perc futás után Maráz Zsuzsa beérkezett a célba, és ráborult Leonidász spártai király szobrának talapzatára, egy percen át rázta a zokogás. A befutóról készült videón nem láttam mást, csak az ultrafutónő vállára terített magyar zászlót, rajta az Esztergom feliratot. És én is elsírtam magam

Maráz Zsuzsa
Fotó: Sparta Camera Club

Ahogyan elsírtam magam a tavalyi Sparthatlon után is, mert szívszorítónak gondolom azt a küzdeni tudást, amit ez a vékony, esztergomi sportoló véghezvitt immár másodszor is. Olyan emberi teljesítmény ez, ami hétköznapi ésszel felfoghatatlan.

Maráz Zsuzsa a világ leghíresebb ultra versenyén két órát javított saját tavalyi teljesítményén. 246 kilométert futott, megállás nélkül, egy olyan terepen, ahol 3800 méteres volt a szintkülönbség.

Tavaly 27 óra és negyvenöt perc alatt, idén 25 óra 42,33 perc alatt teljesítette a távot. És ezzel második lett a nők között.  

CSAK A FEJLÁMPA VILÁGÍT

- Tavaly azt mesélted, hogy ez a verseny nem csak a táv, nem csak a szintkülönbség és a hőmérséklet-ingadozás miatt annyira nehéz, de azért is, mert a kísérő csak bizonyos pontokon találkozhat a futóval.

Azt mondtad, hogy iszonyú magányos voltál, különösen éjszaka, amikor a legmagasabb hegy alá értél, csak a fejlámpád világított, csak a felfestett nyilat láttad. Körülötted tökéletes volt a csend és a sötétség.

S míg nappal 32 fokos kánikulában futottál, éjjel 1200 méter felett megfagytál. És azt is mesélted, hogy nagyon féltél. Az idei, második versenyed könnyebb volt?

NÉVJEGY: MARÁZ ZSUZSA (47)
Foglalkozása: Orvosasszisztens egy háziorvosi praxisban és egy diagnosztikai központban
Párja: Attila pedagógus és festőművész, grafikus
Lánya: Lotti, harmadéves egyetemista
- Igen. Sokkal könnyebbnek éreztem. Rendkívül jó időt fogtunk ki, az elmúlt év edzésmunkája is jól sikerült, mert csak az utolsó 50 km-t éreztem nehéznek. 150 km-ig ragyogó volt a közérzetem. 

A hegy azonban most is nehéz volt, az utolsó 3 km-t szinte mászva kellett megtenni. de utána még sokáig jól tudtam futni. Csak amikor kivilágosodott, akkor lettem álmos és fáradt. Az utolsó ötven kilométeren elfelejtettem enni és bevenni a koffeintablettát. Emiatt pedig egyre lassabban tudtam haladni. De tudtam, hogy meglesz a 2. hely

- Milyen érzés ekkora küzdelem után célba érni?

- A görögök nagyon értenek az ünnepléshez. Elmondhatatlan érzés, amikor lelkes gyerekek gyűrűjében, a hangszóróból ömlő zene ritmusára, hangos ováció mellett befutsz. És csak ömlik a könnyed a fáradtságtól meg a boldogságtól.

Az ultrafutóknak ez a verseny olyan, mint az olimpia. Bár idén, amikor végül beértem Spártába, nem fogadott a tavalyihoz hasonló tömeg, hiszen reggel nyolc órakor a mediterrán népek többsége még alszik.

- Elindulsz jövőre is?

- Igen, úgy érzem harmadszor is ott a helyem. Még  egy picit tudnék javítani, azon az utolsó 50 km-en. A Spartathlonnak különleges varázsa van, ami engem is beszippantott.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2018. évfolyama 1. számának 22. oldalán!)

Címkék: olimpia, futás, fogyás, ultrafutó, spartathlon, maráz zsuzsa, esztergomi futóművek, fehérje

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!