A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A vágy illata

Ha nem elégszünk meg az "ellentétek vonzzák egymást" és a "hasonló a hasonlónak örül" közhelyével, a tudományhoz kell fordulnunk, különben a szexuális vonzódás oka örök rejtély marad számunk.

Fotó: Thinkstock

Nem tudjuk hogy miért kötünk ki végül a partnerünknél, aki az esetek 90 százalékában nem az a magas/alacsony/szőke/barna/sportos/kedves – a sor kedv szerint folytatható –, akit kamaszként elképzeltünk magunknak. Néhány szakértő – többek között Rachel Herz pszichológus, aki könyvet is írt a jelenségről The Scent of Desire (A vágy illata) címmel – azt vallja, hogy a szaglás lehet az a rejtett párválasztó, amelyet jobb híján „kémiának” mondunk. Hányszor fordult elő velünk, hogy bár minden amellett szólt, hogy egy bizonyos partnerrel ismerkedjünk meg: azonos volt a társadalmi rangja, érdeklődési köre, ugyanaz a sport vonzotta, mégsem kívánta egy porcikánk sem, hogy vele távozzunk a vendégségből? Lehet, hogy az illat-alapú jegyek irányítanak az optimális partner felé, hogy egészséges gyermekeink lehessenek? A kutatások kimutatták, hogy bár a férfiak is érzékenyek a szagokra, a nők sokkal erősebben diszkriminálnak az illat alapján, s ennek bizonyára az az oka, hogy nagyobbrészt rajtuk van a gyermekvállalás terhe.

Genetikusok azonosítottak egy MHC rövidítésű komplex géncsaládot, amelynek nélkülözhetetlen szerepe van a környezethez való alkalmazkodásban, illetve a környezet kórokozó hatásainak kivédésében. Az emberek egyedi „szagnévjegyét” részben az MHC génjei határozzák meg. Immunrendszerünk megnyilvánulása tehát az illatunk.

A kozmetikai ipar fejlődése mára bonyolultabbá teszi ezt a kérdéskört, hiszen gyakran mosdunk, szappant, testápolót, dezodort használunk. Gondoljuk el, a középkorban vagy akár még a 20. század elején is, a munka, a gyaloglás, a lovaglás, vagy akár a táncos, vidám szórakozás micsoda kipárolgását okozta a testünknek! Egy elegáns bálon vagy vidéki mulatságon mire valaki odaért hozzánk a termen keresztül, mire kezet nyújtott, addigra az orrunk már el is döntötte, akarunk-e közelebbi kapcsolatba kerülni vele. Sok kutató a kozmetikumok elterjedésével magyarázza a mind gyakoribb ölelkezés és puszilkodás széles körben való terjedését. Mivel az orrunk elbizonytalanodott a sok mesterséges hatástól, többszöri megerősítésre van szükségünk a választásaink helyességét illetően.

Válóperes ügyvédek a megmondhatói, hányszor hallották már ügyfeleiktől az indulatos kifakadást: a szagát sem állhatom! Ez, persze, újabb kérdéseket vet fel: vajon változik-e az évek során ennek a komplex génösszetételnek valami tulajdonsága, vagy mi hagytuk magunkat korábban az orrunknál fogva (félre)vezetni?

Címkék: szerelem, párválasztás, vágy, szag

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!