A titok anatómiája
Nekem nincsenek titkaim, szeretjük mondogatni, amikor például az internet vagy a közösségi oldalak veszélyeiről esik szó. Pedig ez biztosan nincsen így. Mindenkinek az életében van olyasmi, amit szeretne megtartani magának. Legtöbbször azért, mert szégyelli, vagy azért, mert úgy gondolja, hogy valamilyen káros következménye lenne annak, ha kiderülne.
Persze titok sokféle van. Vannak örömteli titkok, apró elhallgatások, és olyanok is, amelyek családok generációinak okoznak szinte érthetetlen traumákat. Nézzük meg ezeket közelebbről.
A családi titok
Szinte mindenki, aki már próbálta összeállítani a családfáját, találkozott azzal a furcsa elakadással, amely egy-egy ág, egy-egy ős esetében a szeme elé kerül. Mert szinte minden családban van egy házasságon kívüli gyerek, egy leányanya, akit a korábbi korok titkolni igyekeztek. Van egy megerőszakolt nő, egy kicsapongó férfi, egy halott csecsemő, egy elmebetegség, valami furcsa halál.
A legismertebb családi titok talán az, hogy II. Erzsébet királynő unokatestvéreit, Nerissa és Katherine Bowes-Lyont a hírére olyan kényes királyi család elmegyógyintézetbe záratta, miután örökletes rendellenességgel jöttek a világra. De a többi uralkodóház családfája is tele van hasonló titkokkal, nem egészen függetlenül attól, hogy sokszor rokonok házasodtak.
Ezeket a családokon belüli, nemzedékek hosszú során át titkolt szégyeneket az egymást követő nemzedékek furcsán örökítik. Ha az ősök sorában volt egy házasságon kívül született gyerek, aki az akkori erkölcsök szerint szégyent hozott a családjára, elképzelhető, hogy a következő generációk nő tagjai, akár a mai napig is, óvják leánygyermekeiket a szexualitástól. „Ne gondold, hogy az olyan jó, no meg „a férfi megtörli az orrát, és továbbáll” – mondják serdülő kislányuknak. Nem tudják, nem is gondolják, hogy milyen, akár életre szóló szexuális zavarokat tudnak előidézni ezzel.
Ha a családban volt egy részeges, a család vagyonát eljátszó lump, a fiúgyereket minden módon igyekeznek a szeszes italtól távol tartani, s az első kamaszkori berúgást tragédiaként éli meg az egész család. A manapság egyre divatosabb családállításokon gyakran fény derül az ilyen régi, eltemetett traumára.
Párkapcsolati titok
Egy kapcsolat kezdetén, az ismerkedés időszakában természetes, hogy nem mondunk el mindent magunkról. Nem hazudunk, csak eltitkoljuk, hogy néha még beszélünk telefonon az exünkkel, titkoljuk néhány rossz tulajdonságunkat. S ez rendben is van.
Ha azonban eltitkoljuk, hogy házasok vagyunk, vagy van egy gyerekünk, annak biztosan nem lesz jó vége. Az ilyen kapcsolat halálra van ítélve. Később, ha már együtt élünk, netán összeházasodtunk, és gyereket, gyerekeket nevelünk, előfordulhat, hogy félrelépünk. Hát nehéz ügy. Olyan titok, amely majd minden párkapcsolatban előfordulhat. S a nagy kérdés, hogy elmondjuk-e, vagy marad feszítő, állandó, traumatizáló titok.
Ennek megtartása, eltitkolása, az erőfeszítés, hogy ne gondoljunk rá – jelentős mentális igénybevétel. Olyan lelki trauma, amely a stresszhez hasonló módon kezd el működni a szervezetünkben, melynek következményeképpen a lelki teher szomatizálódik, és már fizikai szinten is megjelenik.
A kutatási eredmények azt mutatják, hogy azok a legkárosabb titkok, amelyekhez szégyenérzet kapcsolódik. A szégyenérzet szoros összefüggésben áll a depresszióval, a függőségekkel és az erőszakos viselkedéssel. Ha valakinek tartósan negatív érzelmekkel kell megküzdenie, az csökkentheti az immunrendszer védekezőképességét, így fogékonyabbá válhat a betegségekre is.
És ha megmondjuk? Ezzel levesszük a terhet a lelkünkről, és áttesszük párunk vállára. Bizonyos esetekben a vallomás felszabadítóvá is válhat, de csak akkor, ha megértésre találunk. Egy biztos: a titok súlyát egyedül cipelni nagyon nehéz. Valakinek, egy pszichológusnak, egy idegennek el kell mondani, valamiképpen meg kell tőle szabadulni. Sokszor még az is segíthet, ha kiírjuk magunkból, még akkor is, ha soha senki el nem olvassa, esetleg azonnal el is égetjük.
Gyermekeink titkai
Tulajdonképpen a gyerek, amint kialakul az éntudata, és felfogja, hogy önállóan, édesanyjától különváltan lehet akarata és tehet meg sok mindent, arra is rájön, hogy az, amit tesz, nem mindig találkozik a szülői egyetértéssel, vagyis nem ajánlatos, olykor tilos. De olyan jó néha a tilosban járni. Mit tesz tehát már egészen kicsi kortól?
Titkolja mindazt, amiről sejti, hogy a szülei nem szeretnék. Ha prűd családban nő fel, titkolja, hogy maszturbál vagy fütyizik. Az iskolában titkolja, hogy még mindig szopja az ujját. Serdülvén titkolja, hogy kipróbálta a cigarettát, hogy csókolózott a parkban egy fiúval, lánnyal. Titkon nézegeti, hogy nő-e már a melle vagy a fütyije. Titkos naplója, titkos útjai, titkos barátságai lesznek.
Ha megkérdezzük, hogy a bulin a barátaival megkóstolták-e a bort, szívtak-e füvet, aligha fogja bevallani. Ha akarja, úgyis elmondja, ha nem, akkor, mivel rákérdeztünk, hazudnia kell. Ezért mondják a pszichológusok, hogy ne kérdezzünk meg olyat, amit nem akarunk tudni. A gyerek előbb-utóbb úgyis elmondja, ha valami komolyabb titok nyomja a lelkét, mert szüksége van szülei együttérzésére, megértésére, támogatására.
A jó szülő-gyerek kapcsolatban a gyereknek nincsenek komoly titkai, csak olyan apró dolgok, amiket a barátaival, barátnőivel meg tud beszélni. A súlyosabb terheket, ha esetleg egy bulin elkábították, vagy teherbe ejtett egy lányt, netán már két hónapja nem jött meg neki – nos ezeket a nyomasztó, sötét és félelmetes titkokat nem lehet sokáig elhallgatni. Beszélni kell, segítség kell, és megnyugvás végre.
A szülők titkai
A pszichológusok szerint a gyerekek előtt nem lehet sokáig titkolózni. A gyerek megérzi, ha szülei már nem szeretik egymást. Nem kell egy beszélgetést kihallgatnia, érzi, ha el akarnak válni. Természetesen nem tartozik minden a gyerekre. Ha a papának van valakije, ha a nagymama halálos beteg, végig kell gondolni, hogyan mondjuk meg neki. Ez nyilván attól is függ, hogy hány éves.
Vannak azonban olyan titkok, melyeket a legtöbb szülő nem oszt meg a gyerekével. Sokáig ilyen titok volt az, ha a gyereket örökbe fogadták. Szerencsére ma már a gyerek 18 éves koráig kötelező ezt megmondani.
Sok felnőtt titkolja életének azokat az eseményeit, melyek a gyerek születése előtt történtek. Ez sokszor azért történik, mert a gyereket még nem érdekli, hogy mi volt régen, de legtöbbször azért, mert a szülő úgy érzi, rossz fényt vet rá, ha például a gyerek megtudja, hogy őt nem is tervezték, csak megesett.
Egyetlen szülő sem mondja el, hogy rossz tanuló volt, netán meg is bukott. Ez csak akkor derül ki, amikor a gyerek is rossz bizonyítványt hoz, s felszínre kerülnek az ellentétek, hogy ugyanis azért ilyen, mert tőled örökölte, téged is kicsaptak, csak a harmadik gimnáziumban tudtál leérettségizni. A gyerek ilyenkor kajánul nevet, de közben egy világ omlik össze benne. Feltéve, ha már korábban nem történt meg.
Az örömteli titok
Persze a titok nem csak nyomasztó, szégyellnivaló, félelmetes. A titok lehet örömteli is. Egy nagy és fontos eseményre való készülődés során lehet kellemes is a titkolózás. A vőlegény nem láthatja meg a menyasszony ruháját, mert az titok, a gyerek nem találhatja meg a karácsonyi ajándékokat, vagy a barátunk nem tudhatja meg, hogy ötvenedik szülinapjára meglepetés bulival készülünk.
Vannak olyan örömteli titkok, amelyek hosszú időn át elkísérnek anélkül, hogy elmondanánk őket. Ha például tudjuk, hogy képesek vagyunk valamilyen teljesítményre, de nem akarunk dicsekedni, szerénységből hallgatunk róla.
Csak mi tudjuk, hogy képesek leszünk két óra húsz percen belül futni a maratont, hiszen egész évben készültünk rá. S amikor sikerül, büszkébbek lehetünk, mint ha előtte már megígértük volna. De ilyen örömteli titok, amikor a várva várt terhesség létrejön, s a kismama hónapokig titkolja, hogy babát vár. Mert biztos akar lenni benne, hogy minden rendben van.
A hazugsággá alakuló titok
Egy, a párunk, főnökünk, barátaink előtt rejtegetett titok nagyon veszélyes. Ha például a munkahelyünkön eltitkoljuk, hogy előző cégünktől elküldtek, vagy titkoljuk, hogy nincsen diplománk, akkor ez falat épít körénk. Nem merünk fizetésemelést kérni, a ranglétrán följebb lépni.
Ha a barátaink előtt titkoljuk, hogy a barátnőnk férjes asszony, netán idősebb, mint mi, az megakadályozza a közös programok szervezését. Ha a barátnőnknek nem merjük elmondani, hogy szerelmesek vagyunk a férjébe, kapcsolatunk biztosan kihűl, megromlik.
Ha párunk előtt titkoljuk, hogy exünket bejelöltük valamelyik közösségi oldalon, a szülinapjára jókívánságokat küldtünk neki, s ő is kikéri olykor néhány dologban a véleményünket, akkor ez a titok egyre sűrűbb, bevallhatatlanabb lesz. Hazugságokba kerget, a hazugság pedig súlyosabb kategória, mint a titok.
Titka mindenkinek van, és nincs benne semmi rossz. Ha azonban hazugságot generál, akkor véget kell vetni annak. Persze ez nem könnyű. Ha tiszta vizet öntünk a pohárba, megkönnyebbülünk. Azt mondják a kérdéshez értők, egy titok kibeszélése, akár egy idegen embernek vagy a naplónknak, mindenképpen gyógyító hatású.
Persze nem mindegy, hogy titkainkat kinek mondjuk el. Amikor valakit arra találunk méltónak, hogy titkunkat megosszuk vele, a bizalmára számítunk. Egyébként a diszkréció fejleszthető, tanulható dolog.
Szülői feladat
Amikor a gyerek már elég értelmes, beszélni kell vele a semleges, a jó és a veszélyes titkokról. El kell mondani, hogy mindenkinek vannak, neki is lehetnek titkai, melyeket nem kell senkinek, vagy csak a barátainak, esetleg egyetlen legjobb barátjának vagy barátnőjének elmondani. Van olyan apró titok, amely idővel már nem is számít annak. Nincs benne semmi szégyellnivaló.
Ilyen például az, ha a gyerek még óvodáskorában is bepisil éjszaka, de ezt már szégyelli, hiszen nagyfiú, nagylány. Ez a titok azonban könnyen viselhető, hiszen anya és apa tud róla, és ők nem mondják el senkinek. Ezt a nagy titkot tehát nem egyedül kell viselni. Ráadásul, amint a bepisilés elmúlik, a titok is semmivé lesz.
Azonban fontos elmagyarázni, hogy történhetnek olyan dolgok, amiket szégyell elmondani, legszívesebben elfelejtene, mégis meg kell osztania velünk vagy egy felnőttel. Ilyenek a neki rosszuleső érintések, a zaklatás, az agresszió, a bántalmazás. El kell neki magyarázni, hogy ha ezt elmondja, az nem árulkodás, hanem segítségkérés.
Az önelrejtési pontszám
Vannak nagyon zárkózott, titkolózó, rejtőzködő emberek, míg mások egyáltalán nem szégyellik hibáikat sem, kevés titkuk van. Ilyen vagyok, ilyen, mondják, és nem törődnek mások véleményével. Sokan és sokat kutatták ezt az emberek közötti különbséget. S ahhoz, hogy könnyebben tudják elemezni, megalkották az önelrejtés pontszámot, amely azt méri, hogy mennyire tudunk titkot tartani egy 10-től 50-ig terjedő skálán.
A 10-es pontszám a nagyon nyitottat, az 50-es pedig a másik végletet, az igazi önelrejtőt jelenti. Az önelrejtés pontszám olyan, mint az IQ, az emberek többsége a középső tartományokban helyezkedik el. A szélsőségek, bármely irányba mutatnak, problémát okozhatnak a mindennapi életében.
A könnyen kitárulkozók, esetleg olyasmit is elmondanak magukról, amit nem kellene. A titkaikat nehezen megosztók hajlamosak a stresszre és a depresszióra, alacsony az önbecsülésük, gyakori esetükben a fej- és hátfájás. A titkolódzó emberek gyakrabban betegednek meg és sérülékenyebbek. A kényszerbetegségeknek is gyakori jellemzője az elrejtés.
Nem mondhatom el senkinek…
Amerikában, egy azóta már híressé lett kísérletben Frank Warrennek támadt egy meglepő ötlete. Megcímzett háromezer képeslapot a saját címére. Az egyik oldalukat üresen hagyta, a másikon pedig egy rövid utasítás volt olvasható. Ebben arra kérte az embereket, hogy névtelenül osszák meg egy féltve őrzött titkukat, olyat, amit még nem mondtak el senkinek. Az elkészült képeslapokat pedig szétosztotta Washington utcáin.
A kísérlet nem várt eredményt hozott. Nemcsak a saját lapjai érkeztek vissza hozzá, hanem rajtuk kívül még rengeteg saját készítésű és vásárolt képeslap az ország legkülönbözőbb pontjairól. Több mint félmillió ember küldte el Warrennek a titkait.
Az egokimerülés
Szakemberek megfigyelték, hogy az igazán nagy, igazán szégyenletesnek érzett, ezért szinte egy életen át eltemetett titok az ego kimerüléséhez vezet. A fogalmat a pszichológiai szakirodalom az önszabályozás fogalmához köti. Az önszabályozás azt a képességünket jelenti, amellyel cselekedeteinket a saját akaratunk, belátásunk szerint tudjuk irányítani.
Vajon mitől függ, hogy mennyire vagyunk képesek szabályozni ezt a képességünket? Roy F. Baumeister amerikai szociálpszichológus az önszabályozás képességéhez egy olyan energiát rendel, amely folyamatosan rendelkezésünkre áll. Minden olyan esetben, amikor a célunk felé haladva tudatos cselekvést végzünk, és szabályozzuk viselkedésünket, ebből az energiából merítünk.
Ez az energia azonban véges, és ahhoz, hogy megfelelően lássuk el mindennapos tevékenységeinket, arra van szükség, hogy ne merítsük le túlságosan. Minden egyes esetben, amikor a cselekvésünket szabályozzuk, felhasználunk ebből az energiából, és ha ezt az energiát túlságosan kimerítjük, akkor fellép az egokimerülés állapota, amelynek az a jellegzetessége, hogy hátráltatja az egyén további sikeres önszabályozását, és sok más következmény mellett céljai elérését is.
(Forrás: http://real.mtak.hu/61981/)
Még nincs hozzászólás