A titkos kulináris géniusz
„Ha egy férfi jön, akkor ő nagyon jön.” Ez a mondat egy népszerű budapesti főzőtanfolyam szervezőjétől hangzott el, mikor arról kérdezték, általában hány hímnemű jelentkezik a programjaikra. És tökéletesen jellemzi, hogyan is főzünk, mi, férfiak.
Jó, tudjuk, hogy a nagy éttermek konyháin a séfek, sous-séfek, a vendéglátás hadnagyai és közlegényei főleg az erősebb nem képviselői közül kerülnek ki, de a háztartásokban még a nők a főszakácsok.
Azért akadnak amatőr férfi séfek is, egyik eklatáns példájuk a látványszakács, aki évente mindössze kettő-négy alkalommal lép be a konyhába, hogy FŐZZÖN. Így, csupa nagybetűvel – hiszen, hogyha egy férfi főz, akkor ő nagyon főz –, mert amikor eljön a kivételes pillanat, hogy jelenlétével tisztelje meg a fazekakat, a sütőt, a lábasokat, az bizony különleges alkalom, mindenki becsülje meg magát, ma apa a soros! A család többi tagja már napok óta hallgatja, hogy azon a bizonyos napon ő fog zsonglőrködni a konyhában, és ezt úgy tudja mondani, mintha valami eltitkolt kulináris géniusz, egy Gordon Ramsay, egy Giorgio Locatelli, de legalább egy Majdabudai lenne, és akár ebből is élhetne, ha akarna.
A helyzet az, hogy ezek a látványszakácsok kevés ételt tudnak elkészíteni, esetenként mindössze egyet, de ezt a tudományukat fennhangon reklámozzák egész életükben. Ez, persze, nem zavarja őket, mert előnyt kovácsolnak a hátrányból, és úgy beszélnek az „egy életen át tökéletesített” lecsójukról, paprikás krumplijukról, marhapörköltjükről, mintha az valamiféle fogalom lenne, amit illene a Gundelben is tanítani. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a látványszakácsok csak és kizárólag szögegyszerűségű ételeket tudnak elkészíteni, a homár Thermidor módra, a Szent Benedikt tojás, a konfitált kacsa puyi lencsével, sőt még egy túrógombóc is messze meghaladja a képességeiket.)
Az ünnepi szakács hangosan főz, magyaráz, illusztrál, elmeséli, hogy mit is csinál éppen, mert azt csak úgy lehet csinálni, ahogy ő, mindenki más hülye. A legszebb, amikor ebből a típusból egy kerti parti alkalmával több is összeverődik egy helyen, és eszmecsere alakul ki a halászlé/bográcsgulyás/zsíros kenyér optimális elkészítési módjáról. A feleség, barátnő is kap az észosztásból, mintha az év 360 napján nem ő tenné az asztalra az ebédet, s az alkalmi szakács azt is elvárja, hogy ebéd közben mindenki áhítattal egye az alkotását, és lelkesen válaszoljon a kétpercenként feltett kérdésre: „Ez aztán ott van, mi?”
Ha az ön környezetében él hasonló szerzet, akkor, kérem, legyen elnéző, tanúsítson megértést! Elvégre csak évi két-három alkalommal kell elviselni.
Még nincs hozzászólás