A tinik és a tükör
A Ridikül Nővé válni című adásában Hoppál Bori legújabb, kilenc-tizennégy éves lányoknak szánt könyve is szóba került. Az én testem szerzője olyan felnőtt, aki nem felejtette el, milyen volt kamasznak lenni. Boldog gyerekkora ellenére sok tévképzettel küzdött a testével kapcsolatban, örökösen kövérnek és elefántlábúnak látta magát, teljesen alaptalanul.
A könyv ezzel, és más, kamaszokat érdeklő, foglalkoztató témákkal foglalkozik, a mitől nőnek meg a ciciktől a menstruáción át addig, hogy hogyan légy barátságban a testeddel. Nem egy közülük még mindig tabu sok családban. De a kamaszok kíváncsiak. És talán olvasnak. Az én testem három kíváncsi leendő nő, Hanna, Luca és Dorka kérdéseire felfűzve, könnyeden komoly beszélgetés. Lányok egymás közt, lányos dolgokról. Olvassunk bele:
„Luca: Az baj, ha én is olyan szép akarok lenni, mint egy modell?
Egyáltalán nem baj, hiszen minden lány és minden felnőtt nő szeretne szép lenni. De miért pont olyan akarsz lenni, mint valaki más? Miért nem akarsz inkább olyan szép lenni, amilyen csak Te lehetsz?
Elárulok Neked valamit a magazinokban és a plakátokon szereplő nőkről: azok a modellek, úgy, ahogy mi látjuk őket a fotókon, nem is léteznek! Persze, szépek és csinosak a valóságban is, de a róluk készült fényképeket számítógéppel varázsolják még tökéletesebbé. Minden zavaró részletet kijavítanak, eltüntetnek, mindent simává, szimmetrikussá és tündöklővé változtatnak rajtuk. A valóságban senki nem ilyen! És mégis, valóságos lányok ezrei akarnak ezekre a »fantázialényekre« hasonlítani. Amikor belenéznek a tükörbe, szinte csak azt látják, hogy nem olyan magasak, karcsúak, szabályosak, mint a modellek, de azt már nem, hogy közben milyen szépek!
A tükör, és akit benne látunk
A tükör egy csalóka dolog, mert mindig azt a képet látom benne, amit belül hordozok magamról. Ha a fejembe veszem, hogy vastagok a lábaim, vastagnak fogom őket látni. Ha a tudatomban az lebeg, hogy kövér vagyok, akkor mindegy, hány kilót mutat a mérleg, egy kövér lány fog visszanézni rám a tükörből. Ha viszont rendben vagyok magammal, egy olyan lányt látok, aki »rendben van«.
Hanna: Oké, de azért vannak kövér lányok is.
Persze, hogy vannak! Mint ahogy vannak szőke, fekete, barna, vörös, egyenes és göndör hajúak, vannak kék, szürke, zöld és barna szeműek, magasak, közepesek és alacsonyak, világosabb és sötétebb bőrűek. Mindegyikünk más és más! Egyikünk karcsúbb, másikunk teltebb. Ráadásul folyamatosan változunk! Lehet, hogy az a lány, aki most a legdundibb az osztályodban, tíz-húsz év múlva soványabb lesz, mint Te, vagy aki most a legmagasabb, az a kisebbek közé fog tartozni, mire mindegyikőtök megnő. Szerintem nincs sok értelme ilyen nagy fontosságot tulajdonítani ennek a kövérség–soványság-kérdésnek.
Ha esetleg néha mégis elégedetlenkednél a külsőddel, jusson eszedbe, hogy a tested nem egy kirakatbaba, amin ez a ruha jól áll, de az a blúz sajna nem, hanem egy életre szóló, hűséges társ, aki mindenhová »elvisz«, illetve mindenhová »elkísér«, és számtalan csodás élménnyel gazdagodhatsz általa. Tudsz vele sétálni, futni, úszni, kirándulni, gondolkodni, nevetni, ölelni, énekelni, táncolni, ízeket, illatokat érezni, zenét vagy madárcsicsergést hallgatni. Ezt mind-mind a testednek köszönheted! Gondolj rá hálával és szeretettel, gondoskodj róla, és vigyázz rá! Ha így teszel, sok-sok örömet hoz majd az életedbe!” (Az én testem – részlet a most megjelenő könyvből.)
Még nincs hozzászólás