A televízió, és ami körülveszi
Tévés tárgykultúra - némi túlzással így is nevezhetjük a televízió mellé beszerzett bútorokat, nyaktámaszokat, tévézésre tervezett lakásunkat, ami miatt szemcseppel segítjük a látásunkat, sörrel a meccshangulatunkat, pirulával a műsor utáni alvásunkat. A kereskedelemnek is megéri olyan tárgyakat, monitorokat, gyógy- és 3D-s szemüvegeket, mozgásérzékelős távirányítókat, képernyő előtt fogyasztandó élelmeket árulni, amelyek komoly forgalmat, tisztes bevételt jelentenek a számára.
„Ne írja le a nevemet, hiszen most azokat cikizem, akikből élek – közli a lakberendező. – Olyan otthont véletlenül sem kérnek, ami nem a tévé köré épül. A könyvszekrényen a könyv másodlagos, ha ott helyezem el az LCD monitort. Nincs már csöndes szoba, a mai »dolgozóból« is csak azért tűnik el a tévé, mert összenő a számítógéppel. A hálószobának, az összes gyerekszobának, a konyhának, a garázsnak is kötelező tárgya a televízió. Az ülő- és fekvőalkalmatosságok közül pedig csak az jó, amelyikből lehet tévézni...”
E napokban az iskolakezdés tárgyai kaptak főszerepet azokban a nagyáruházakban, ahol pár hete a tévék előtt zajló foci-világbajnokságra készítették fel a vevőket. A kereskedelem szakemberei, ha maguktól nem tudták volna, a fogyó árucikkekből láthatták a nyáron: sportközvetítés lesz a tévében, méghozzá nagy adagban. „Tévékészülékeket, távirányítókat, rágcsálnivalókat, sört vettek az emberek, s mivel igen élénk volt az édeklődés, a foci-vb alatt a bejáratoknál lévő hatalmas terekben, csoportosítva kínáltuk a versenyek televíziós követéséhez használható cikkeket is” – számol be a felfokozott tévés kínálat kielégítésének módjáról Gillemot Katalin, az egyik áruházlánc kommunikációs és fenntartható fejlődés igazgatója.
A szakember szerint nálunk nem, az angolszász országokban azonban előfordul az is, hogy a valóságshow-kban bemutatott tárgyak, ruhadarabok, eszközök miatt megszállják az emberek az áruházakat. Hazánkban szerencsére? – egy tévéműsor nem képes ilyen folyamatokat elindítani. A kereskedőknek nálunk másmilyen „tárgyi kultúra” jelent állandó feladatot. A készülékeknek és azok szolgáltatásait kiegészítő, bővítő eszközöknek, digitális kellékeknek a folyamatos forradalma viszi be az áruházba a vevőket.
Az eladóknak pedig naprakésznek kell lenniük. Gillemot Katalin a tabletek, mozgásérzékelő távirányítók, tévéhez kapcsolódó okostelefonok, számítógépet tévével összekötő kábelek üzletágáról beszél. A vevők többnyire hallomásból, barátoktól informálódnak, és jó, ha a boldogan hazavitt okostévék lehetőségeinek 5-10 százalékát ki tudják használni. De hiába az egyre többet tudó televíziók, a következő generációk igényei átalakulóban vannak. Ma még a szappanoperák és más szériák órákra leültetik a családokat a tévék elé, de az internetes sorozatok világa itt van a kertek alatt: mindenki akkor és olyan eszközről néz majd műsort, amikor és amiről kedve tartja.
Vajon pár év múlva fűrésztelepen végzik a ma még becsben tartott tévés fotelek? A lakberendező sem be-, hanem ki fogja tervezni a nappaliból az LCD monitort? Vagy épp ellenkezőleg, arra fogunk kicsiny telefonunkról, tabletünkről „átlőni” mindent, s újra az óriás képernyőt bámuljuk majd, de most szimultán, mivel film közben a képernyő sarkában olvassuk a leveleinket, mobilüzeneteinket is? Már kitalálta a világ az internetes polgárt – ő vajon hogy fog tévézni?
Tévés múlt és jelen után – tévémentes jövő?
„A tévé a nézőket a műsoridő legnagyobb részében »kisajátítja«. A tévénézők közben nemigen foglalkoznak mással, s ha mégis, az a »más« többnyire kevés figyelmet igényel...” – írja Tomka Miklós TV-nézés egy májusi héten című, az 1970-es években megjelent tanulmányában. És az akkori szám: a készüléktulajdonos alig napi 124 percig tévézett. Így kezdtük két generációval ezelőtt, már akkor rabjai voltunk a tévének – a két csatornának –, hisz napi két órára kisajátított bennünket. Csipkét tettünk a láda tetejére, átrendeztük a szobát, volt nagypapafotel, meg olyan szék, amelyik elé tálat rakhatott a ház asszonya, és a másnapi zöldborsót a film közben fejtette ki.
Azóta műholdakat kaptunk a fejünk fölé, és annyi csatornát, amennyit megszámolni sem tudunk, kényelmes, villódzásmentes cinema 3D-s szemüveget veszünk ki a dobozkából, és megkínáljuk egy ugyanolyannal a mellénk telepedőt, miközben a nyakunk mögötti tévés támlát igazgatjuk, a kiválasztott műsorhoz illő italt szürcsölgetve. A hetvenes évek 120 percéből 150-180 perc lett.
A tévézés legfőbb kellékét, az időt mintha a következő generáció mégis átértékelné. A szombat délutáni római-parti hatalmas kivetítőt a Kossuth Lajos üdülő sétány északi részén már leszerelték, helyét tízegynéhány rögzített bicikli és egy dirigáló tornatanár vette át. Pár hete a kivetítő előtt alig-alig volt néző, most a helyére tett álló bringák mindegyikén fizetővendég ült: kerekeztek ütemre, zenére, parancsszóra. Egy nappal később, a Gozsdu udvar egyik nyitott, zsúfolt vendéglőjében – a Gozsdu minden vendéglátóhelye nyitott és tömött – pingpongasztal méretű, bekapcsolt tévét nézhettek az emberek. De nem néztek. Ettek, ittak, beszélgettek, és fütyültek a Forma-1-re.
A Rómain, a Gozsduban a jövőt láttuk? Azt a televíziót, amit a fiaink csak akkor néznek, ha épp azt közvetítik benne, amit látni akarnak? Hiszen nem köti már őket a műsorrend, az internetről akkor töltik le az érdeklődésüknek megfelelő adást, amikor akarják. Vajon a kezdeti 120 percnél, a mai 150-nél a holnapi tévé jóval kevesebb időt kap tőlünk?
Patikust a képernyő elé!
„Egyáltalán nem nézek televíziót!” – vallotta be Mező Gizella, a Teleki téri Gyógyhír Patika ügyvezető igazgatója, majd pedig azt ismerte el, hogy gyógyszerészei hivatalból ülnek le a képernyő elé otthon, a szabadidejükben, a szabadságuk alatt is. „A szemcsepp forgalma, ha jelentős is, nem biztos, hogy a képernyő előtt töltött órákra vezethető vissza; a nyugtatót, az altatót sem könnyű ilyen tévés kapcsolatra visszavezetni – folytatta. – De tény, hogy a tévét néző emberek ezrei kapnak kedvet patikaszerek vásárlására a reklám miatt. A szernek a nevét, jellemzőit kevéssé ismerik, ám keresik, kérik. A gyógyszerésznek ezért kell leülnie a készülék elé, hogy segíteni tudja a tévé alapján vásárló közönségét. Ebből élünk...”
Még nincs hozzászólás