A szerelem nevében visszautasítom
Hát, drága fiatal barátnőm, nehéz nekem a Valentin-napról bármit is mondanom. Egyrészt az én időmben is volt szerelem, voltak szerelmespárok, de szerelmesek napja az nem volt egyáltalán.
Meg hát az az idő is régen elmúlt már, amikor apró meglepetéseket vártam a férfiaktól. Bár azt hiszem, effélét nem is vártam soha.
Magáról a Valentin-napról azt gondolom, hogy a kereskedők ünnepe, akik ilyenkor tudják eladni a sok vacakot, ami tavalyról rájuk maradt. Amúgy sem szeretem a látszatünnepeket. Nem szeretem a nőnapot, mert nevetségesnek gondolom kinevezni március nyolcadikát, virágot venni a nőknek, aztán 364 napon át fütyülni rájuk.
De nem szeretem, és nem is tartom a névnapomat sem, mert egy-egy nevet sok százezren, sok millióan viselnek, nincs hát benne semmi személyes. Különösen utálom ha a közösségi felületeken húsz-harminc nevet felsorolva kívánnak nekem boldog névnapot. Ez a szokás azonban annyira tartja magát, hogy hiába írtam meg többször is, hogy engem hagyjanak ki, mert a sok virágcsokor meg szívecske, meg puszikat dobáló cicus eldugaszolja az oldalamat. Hasztalan küzdök ellene, csak jönnek a névnapi üdvözletek.
A születésnap, az persze más, az az ember saját ünnepe, de azt sem szeretem, ha a születésnapomon hasonló személytelen üzenetekkel árasztanak el olyanok, akikhez semmi szoros közöm nincsen.
Azt gondolom most, ha abban a korban lennék, hogy a szerelmesek napja megdobogtatná még a szívem, valószínűleg jobban örülnék egy kézzel írt kedves levélnek, egy kettesben elköltött vacsorának, vagy akár a tévé előtt valami romantikus film alatti összebújásnak, mint giccses, rózsaszín, szív alakú párnácskának vagy macinak, melynek mellkasán piros ledszívecske villódzik.
Vagyis, drága fiatal barátnőm, szép dolog a romantika, de csúnya dolog, ha bárki megpróbálja kihasználni. Márpedig a kereskedők ezt teszik. Lealacsonyítják plüssmackók és művirágok szintjére a legszebb érzést, a szerelmet. Ezt pedig a szerelem nevében visszautasítom.
A szerelem több, szebb, fontosabb annál, semmint hogy kinevezzünk rá egyetlenegy napot. A szerelem nem szál virág, hanem egy, a beteg szerelmes ágya mellett átvirrasztott éjszaka. A szerelem nem egy love feliratú bögre, hanem vigasztaló, őszinte ölelés egy szomorú, nehéz nap után. A szerelem nem szív alakú lufi, hanem éjszakába nyúló beszélgetés, vágy és féltés, ölelkezés egy csúnya veszekedés után, sírás és nevetés. Nem tárgy, hanem érzés.
Ezért hát, ha beszélsz erről Zsófi barátnőddel, mondd meg neki, ha tudja, hogy Tomi szereti őt, s ő is szereti azt a fiút, ne apró ajándékokat várjon, különösen ne Valentin-napon. Mert ennél sokkal többet, sokkal szebbet várhat egy nő egy férfitól. Biztonságot, együttérzést, derűs reggeleket és boldog éjszakákat, figyelmet és megértést, jelent és közös jövőt.
Megkapják ezt manapság a fiatal nők? Nem tudom, de attól félek, hogy nem. Ez valahogy, ebben a rohanó, bulvárlapok irányította világban mintha már nem lenne divat.
De lehet, hogy tévedek. S valóban, milyen jó lenne, ha tévednék.
Még nincs hozzászólás