"A roma gyerekek felzárkoztatása a vesszőparipám..."
Amikor megjelent lemezen az Alfa & Omega című nagyzenekari műve, és kiderült, hogy minden egyes hangszert ő maga játszott fel rá, nagy meglepetést okozott, és nem csak a zenei világban. Kathy Horváth Lajost, aki tíz hangszer tudását birtokolja, nem is akármilyen minőségben, tagjai közé hívta a salzburgi székhelyű Európai Tudományos és Művészeti Akadémia.
Híres roma zenész családba születni lehet mázli, de ez még nem elég ahhoz, hogy valaki Menuhin-tanítvány lehessen Párizsban. A mázli szó egyébként itt teljesen helyénvaló, mert Kathy Horváth Lajos hegedűművész vegyes házasságból született: édesanyja zsidó volt, a papája pedig roma. De tudjuk még tovább is bonyolítani a családfát, mert kiderül, hogy a művész édesapjának a mamája német ősöket tudhat magáénak. Szóval, ha így nézzük, akkor Kathy Horváth Lajos toleranciával a vérében született.
„Mindig is tudtam, hogy nekem kettős identitásom van, de ez nem volt különösebben téma otthon. Bennem nagyon erős tisztelet élt az édesapám iránt, és büszke voltam rá.” A papa, id. Kathy Horváth Lajos a negyvenes-ötvenes évek egyik legnépszerűbb dzsesszgitárosa volt, aki gyakran megfordult az Arizona bárban is, ahol a zongora mögött akkoriban Cziffra György ült.
A családnak nem voltak anyagi gondjai, és ennek meg is lettek a következményei a kis Kathy Horváth életében. „Az apám 1958-ban autóval vitt iskolába, hát képzelje el, mikor ezt a tanári kar meglátta! Kocsival hozzák a gyereket? Ráadásul még cigány is! Hát persze, hogy nem avattak fel kisdobosnak. De nem úsztam meg ennyivel, mert amikor például másodikban kihívtak felelni, nem a másodikos anyagot kérdezték tőlem, és kaptam egy nagy egyest.”
A helyzet akkor változott meg, amikor a Mozartot és Vivaldit játszó fiú egymás után nyerte a zenei versenyeket, és hirtelen elkezdtek rá büszkék lenni az iskolában. Hiába, a teljesítménnyel és a tehetséggel nem lehetett vitatkozni.
Évtizedekkel később Kathy Horváth Lajos a saját gyerekeit már így engedte el a konzervatóriumba és a Zeneakadémiára: „Csak annyit mondtam nekik, hogy ne klikkesedjenek, és ne vonuljanak el egy sarokba. És nincs kocsi, tessék bérletet venni és metróval, villamossal járni, enni pedig ott van az akadémiával szembeni kifőzde, ahová mindenki jár, szóval eszükbe ne jusson a Mekibe menni.”
Amikor a hegedűművész 1983-ban megnyerte a Bartók Emlékversenyt, amelyet Yehudi Menuhin rendezett, rögtön beszédtéma lett Franciaországban. „Úgy emlegettek, hogy van itt egy zseniális magyar cigány, aki nyilván tud valamit, amiért megnyerte ezt a hegedűversenyt.
Valahogy olyan természetes volt, vagy csak megszoktuk, hogy hozzáteszik ezt a címkét, de azért elgondolkodtatott. Mert olyat én még nem hallottam, hogy valaki azt merte volna mondani, hogy itt van ez a fantasztikus zsidó karmester…”
A zeneszerző-muzsikus, aki nem mellesleg a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ vezetője, tenni is akar végre, például együttműködni a Zeneakadémiával a tehetséges roma gyerekek felzárkóztatásában.
„Nekem vesszőparipám, hogy a legfontosabb dolgunk ebben az esélyegyenlőség-teremtésben, ha az oktatásba invesztálunk, kicsi kortól az egyetemig. Szerintem ez az első lépés az elfogadás felé. Hogy legyenek cigány tanárok, cigány orvosok, cigány ügyvédek, mert ők lehetnek a példa egy szabolcsi kis faluban, de erről egyelőre csak beszélünk.
Persze, én se gondolom, hogy ez a változás egy-két nap alatt megtörténhet, de kis lépésekben azért haladhatnánk. Ami még ennél is fontosabb lenne, hogy rólunk nélkülünk ne döntsenek, mert az nem szerencsés.”
Még nincs hozzászólás