Ridikül Magazin logo

A regényes Szentpétervár

Szentpétervár úgy zuhan rá az emberre, hogy azt érezni, időutazáson vesz részt. Mintha harminc éve kelt volna útra, az akkori Leningrádba. Ami pedig ott vár rá, az gyönyörűséges szembenézés lesz az idővel és közben a változással is. Mert Péterváron kezdődik minden. És úgy tűnik, ott is fejeződik be.

A Szent Izsák-székesegyház kupolája
Fotó: Krantz László

Ott kezdődik Dosztojevszkij, Gogol, Puskin, a Nyevszkij, az Ermitázs és Péter cár. A város, ahonnan soha nem vágytak el a hősök, mert ide csak vágyni lehetett. Minden lélegzetükkel, minden szívdobbanásukkal.

Hát most végre mi is itt vagyunk, Szentpéterváron.  A metróban, a kis ablak mögött ülő nő majdnem keresztet vet maga előtt, amikor meglátja az oroszul látszólag egy hangot se értőt. Aki térképpel kezében, megkopott orosz  tudással próbál rájönni, hány metrójegy is kellene két metróvonalra.

“45 rubel egy út, nem értik?” - kiabálja.
“De…”
“Nincs de, 45 rubel “– néz fenyegetően és lemondóan, miközben a táblát mutogatja, én meg a térképet lobogtatom.

A sor felduzzad mögöttünk. A nő még jobban megemeli a hangját, azt üzeni az üvegablakon túlról, hogy fizessünk, és végre tűnjünk már el. Négy jegyet, azaz zsetont vásárolunk és ezzel nekiindulunk Pétervárnak – egyelőre a föld alatt.

A trolin, a buszon a sofőr és az ellenőr ismerős

Pétervár közlekedése jól szervezett és pofonegyszerű: a 42 szigeten fekvő, 5,2 millió lakosú várost keresztül kasul behálózzák a metró, a troli, az autóbusz, a villamos útvonalai és persze a marsrutkáé is. Ez utóbbi, az iránytaxi meghatározott útvonalon jár, viszont azon belül ott áll meg, ahol leintjük, és a sofőr ugyancsak akkor és ott nyom padlóféket, amikor és ahol szeretnénk. 

A városi közlekedésben természetesen a metró a leggyorsabb, az öt vonallal, amelyek több helyen is keresztezik egymást, a legnagyobb tömegben is viszonylag kényelmesen jut el az ember, ahova csak akar.

Ahhoz persze érdemes hozzászokni, hogy itt két megálló között akár öt perc is eltelhet, így aztán nyugodtan üljünk le, már ha tudunk.  Mert a tömeghez itt tényleg hozzászokhatunk, nem budapesti mértékkel mérve.

Péterváron egyébként személyes üggyé válik a közlekedés: a trolin, a buszon a vezető mellett függesztik ki a sofőr és az ellenőr fotóját és nevét. Minden járaton dolgozik ellenőr, nála vehetjük meg a jegyet, és valószínűleg nincs az a címlet, amiből ő ne tudna visszaadni.

És legyünk nyugodtak, akkor is jegyhez jutunk, ha a legnagyobb tömegben préseljük fel magunkat a járatra: általában a középső ajtónál posztoló ellenőrnek kézről kézre juttatjuk el a jegyek árát, ő pedig visszaküldi a rollniból letépett két apró bilétát a visszajáróval együtt. Legyen bármilyen furcsa is a látszólag ósdi rendszer: működik.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2017. évfolyama 27. számának 58. oldalán!)

Címkék: tömeg, szentpétervár, május 9., orosz közlekedés, ermitázs, palota tér, nyevszkij proszpekt, nyári kert, mars mező, néva, nagy forgalom, peterhof, szent izsák-székesegyház

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!