A pokol itala, avagy a kávéházak születése és fénykora
A kávéház - mint azt a múlt század fordulóján alkotó író, költő Heltai Jenő megfogalmazta - jobb modorra, udvariasságra, illedelmességre szorította a vendégeit. Nevelte és csiszolta őket. Újságot adott a kezükbe, művelte, oktatta, felvilágosította a betérőket.
A kávét nemcsak ellenezték a katolikus egyházi körök, de egyenesen „ a pokol italaként” emlegették. Az araboktól, török közvetítéssel hódító útjára indult furcsa italt azonban megkóstolta II. Kelemen pápa (1005-1047) is, akinek szerencsénkre ízlett, így nem lehetett meggátolni az ital terjedését.
A létrejövő kávéházakban azonban nemcsak kávéhoz és fogyasztása közben jóízű beszélgetésekhez lehetett jutni - de biliárdozni, kártyázni vagy éppen sakkozni is lehetett. A mindig gyanakvó politikusok figyelték azokat, akik rendszeresen jártak ilyen helyekre: egy könnyed beszélgetés ugyanis könnyen fordulhatott át politizálásba.
A kávé szót magyarul először Zrínyi Miklós írta le 1645-ben, a Szigeti veszedelem című művében:
"Vánkosokra ketten ottan leülének,
Egymás közt sok dologról beszélgetének.
Kávét kicsin fincsánból hörpörgetének,
Osztán az után vacsorát is evének"
Magyarországon is a törököknek köszönhetjük a kávéivás szokásának meghonosodását. I. Szulejmán (1494-1566) 1535-ben adta ki a kávéivást egész birodalmában engedélyező rendeletét.
Az engedélyt azonban nem sokkal később hosszú időre be is vonták (1567-1640), véres szankciókkal tiltva a kávéivást.
Az első ismert pesti kávésra vonatkozó adat 1714-ből származik, amikor Cavesieder Blasius (Kávéfőző Balázs) házat vásárolt Pesten. 1896-ban – csak Budapesten – már 591 kávéház és 409 kávékimérés működött – utóbbiak többnyire a reggeli kávézás színterei voltak. S hogy ez mekkora szám volt, jól mutatja a korabeli kis anekdota:
- Hol lakik erre a bábaasszony? – kérdezte egy izgatott férj. – Szaladjon le a hosszú soron. Ott lakik, abban az épületben, amelyben nincs kávéház – volt a válasz.
A kávéházak sorából kettő emelkedett ki: A Centrál és a New York. Az 1887-ben megnyílt Centrál Kávéház virágzó korszakában a pesti szellemi élet egyik központja volt. Itt született meg a haladó szellemiségű polgárság irodalmának vezető lapja, a Hét (1890). A kiadvány jelentősége akkor csökkent, amikor megjelent minden idők legfontosabb magyar irodalmi folyóirata, a Nyugat (1908), mely – bár óriási ellenállásba ütközött konzervatív részről –, meghatározta korának értékrendjét, és a magyar irodalmat a nyugat-európai irodalom szintjére emelte. Olyan neves írók, költők publikáltak benne, mint Ady Endre, Juhász Gyula, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes.
A kávéház tekintélyéhez nagyban hozzájárult a reprezentatív, és méltóságteljes főpincér, akitől a művészek gyakran kértek kölcsön. "Gusztikám, tud visszaadni tíz pengőből? - mondtam a fizetőnek, ha egy vasam sem volt, és Guszti elegánsan leszámolt kilenc negyvenet, s szaladt, s meg se várta, hogy hozzátegyem: Pénteken behozom." (Ottlik Géza)
Utóbbi a 30-as években lett mindennapos látogatója a Centrálnak. Mint sok író, ő is csak a kávéházi zsongásban tudott alkotni.
Devecseri Gábor (1917-1971) így írt róla: „A Centrál kávéház üvegablaka mögött írt. A járókelők, mintha összebeszéltek volna, egyformán viselkedtek. Mindegyik továbbment még egy-két lépést, aztán mintha villamos áram érte volna, hátrafordult, és megállt a nagy üvegablak előtt, Karinthyt nézni, mintha csak egy akvárium elé ért volna, annak valami különös új szerzeményét bámulni.”
De ebben a kávéházban alkotott Tóth Árpád, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc – aki „folyton írt a kávéja mellett” –, és egy ideig József Attila is.
A New York nemzetközi biztosítótársaság székháza Hauszmann Alajos, Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei szerint épült fel a Nagykörúton. Az épület 1894. október 23-án nyitott meg, földszintjén a híressé vált kávéházzal: bejáratánál szökőkút várta a vendégeket, s pazar belső termeiben velencei csillárok függtek. Csakhamar a főváros legnépszerűbb találkozóhelye lett.
Egy korabeli – de napjainkban is jól ismert – anekdota szerint egy jókedvű újságírócsoport élén Molnár Ferenc a Dunába dobta a kávéház kulcsát, hogy éjjel-nappal nyitva legyen. Irodalomtörténészek azonban vitatják e szép történetet, és városi legendának tartják, mondván, Molnár abban az időben még a Lónyay Utcai Református Gimnázium tanulója volt. A kávéházban hamarosan irodalmi és művésztársaságok alakultak ki olyan neves művészekből, mint pl. Bródy Sándor, Heltai Jenő, Ady Endre, Karinthy Frigyes. A kávéház karzatán szerkesztette a Nyugatot Osvát Ernő, aki biztos érzékkel választotta ki a tehetségeket a tengernyi írójelölt közül. Asztalára olyan később híressé vált írók, költők első írásai kerültek, mint például Móricz Hét krajcár és Kosztolányi A szegény kisgyermek panaszai című műve.
Az 1910-es években a színházi és a filmes szakma is „elfoglalta” a kávéházat: az egyik asztaltársasághoz tartozott a világkarriert befutó Korda Sándor és Kertész Mihály, de a New Yorkban komponált Kacsóh Pongrác és Huszka Jenő is. Sok hányattatás után az épület ma luxusszálloda, a benne működő New York Café pedig arannyal és márvánnyal borított, kristállyal díszített otthona a kávéivás örömeinek ma is hódolni kívánó vendégeinek.
Még nincs hozzászólás