A nyestprémtől a dollárig
Ezért találnak a régészek a honfoglaláskori sírokban kilyukasztott pénzérméket: a nők – és a férfiak is – a nyakukban felfűzve, a ruhájukra varrva, vagy akár a lószerszámok díszítéseként is gyakran használtak kifúrt pénzdarabokat.
Hogy akkor István királynak az ezertízes években vert ezüst obulusa, az első magyar pénz megjelenése előtt mivel fizettek a magyarok a piacon? Hát valami olyan, közös megegyezésen alapuló általános csere-terménnyel, amelynek az értékét mindenki azonosnak ismerte el: marhával, sóval, nyestbőrrel.
Ismerték és használták azért a fémpénzt is, mégpedig az egyik első európai közös valutát: a bizánci aranysolidust, amelynek az értéke nagyjából egy tinó volt. Csakhogy a ravasz kereskedők, mielőtt tovább adták volna az aranypénzt, gyakran le-lecsippentettek belőle egy darabka aranyat, így a pénz értéke egyre csökkent. Ezért szokássá vált, hogy a vásárlásnál megmérték az aranypénz súlyát. A „megmért arany” pedig latinul „pensa auri”, kiejtve penza auri – hát ez rövidült le a pénz szavunkká. Valószínűleg innen származik az angol penny, pence és a német pfennig szó is.
Azt mindenki tudja, hogy a Károly Róbert által veretett első magyar aranyforint neve Firenze = Florenz nevéből ered. Egyébként ez igen jó minőségű és keresett pénznek számított, Itáliától Skandináviáig kereskedtek vele, sőt: gyakran hamisították is! De van még egy érdekes középkori pénzünk, amelynek a neve különös kalandokon ment át.
A tizenötödik század utolsó éveiben a Schlick grófok gazdag csehországi bányáiból került ki az az ezüst, amelyből kiváló minőségű birodalmi pénzt vertek. A település neve, ahol a bányák feküdtek, Joachimsthal volt, ma Jachimovnak hívják. Az innen származó pénz neve tehát joachimsthali, németül Joachimsthaler volt, ez pedig lerövidült Thalerré, amely a magyar nyelvben tallérként honosodott meg – az angolba pedig dollárként ment át…
S még egy történet a dollárról: az 1950-es években a pesti zug-pénzváltókat állítólag arról lehetett felismerni, hogy egy különös dallamot fütyültek: cé-á-dé-á-cé… Persze, ha a rendőrök megtanultak volna szolmizálni, azonnal letartóztatták volna az illetőket, hiszen ez szolmizálva így hangzik: dó-lá-re-lá-dó, összeolvasva: dollár eladó… Kodály országában ez akkor is szép történet, ha esetleg nem is igaz.
Még nincs hozzászólás