A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A nyár slágere: a kókusz

A kókusz izgalmas, édeskés íze nemcsak édességekben, hanem más ételekben, húsokban, szószokban, italokban is különlegesen hat. Kiváló csonterősítő, magnéziumot, kalciumot, cinket és vasat is tartalmaz. Bolondítsa meg a reggelijét, a turmixát vagy akár a főétkezését is vele!

Fotó: Dubravecz Emese

Kókuszos rántott csirke

Hozzávalók: csirkemell 6-8 szeletre vágva, 100 g kókuszreszelék, 5 dkg zsemlemorzsa, 5 dkg liszt, 1 kiskanál só, 2 egész tojás, 3-4 evőkanál kókuszolaj

A narancsszószhoz: 5 evőkanál narancslekvár, 1-2 evőkanál víz

Egy tálkába készítsük elő a lisztet. A kókuszreszeléket keverjük össze a zsemlemorzsával. A tojásokat lazán verjük fel a villával.

A csirkemellszeleteket hempergessük meg a lisztben, majd a tojásban, legvégül a kókuszreszelékben.

Forrósítsuk fel a kókuszolajat, és a csirkemellszeleteket süssük pirulásig. Tálaljunk mellé narancsos öntetet. Ehhez keverjük össze a szósz hozzávalóit, majd melegítsük őket össze.

Reggeli kókuszos zabkása

Hozzávalók: 8 dkg zabpehely, 2 dl víz, 2 dl kókusztej, 1 banán vékony karikákra vágva, 1 kiskanál kókuszolaj, 1 evőkanál méz, 1-2 kiskanál kókuszreszelék

A tetejére idénygyümölcs (málna, eper, áfonya, szeder stb.), kókuszreszelék

A zabpelyhet a vízzel és a kókusztejjel együtt tegyük egy lábosba, forraljuk fel, közben gyakran kevergessük. Amikor már sűrűsödik, adjuk hozzá a banán felét, a kókuszreszeléket, a kókuszolajat és a mézet.

Tálaljuk tálkákba elosztva, a maradék banánnal, friss idénygyümölcsökkel díszítve, kókuszreszelékkel megszórva.

Kókuszos-kardamomos leves

Hozzávalók: 5 dl kókusztej, 1 evőkanál kukoricakeményítő, 1 kis maroknyi fehér rizs, 1 kiskanál őrölt kardamom, 2,5 dl víz, 4 evőkanál porcukor, 1 kiskanál vaníliaaroma, 4 evőkanál kókuszreszelék, 1 kiskanál őrölt fahéj, só

A kukoricakeményítőt keverjük csomómentesre 1 deci kókusztejjel.

Mossuk át a rizst, öntsük fel egy bögre vízzel, és nagyjából 8-10 perc alatt főzzük puhára. Adjuk hozzá a többi kókusztejet, a cukrot, sót és az őrölt kardamomot. Keverjük simára, és melegítsük össze. Tegyük félre kihűlni, majd pihentessük a hűtőben.

Végül tálaljuk tányérokba szétosztva, a tetejét csipetnyi fahéjjal és kókuszreszelékkel megszórva.

Piña Colada turmix

Hozzávalók: 4 dl kókusztej, 3 kiskanál kókusztejpor, 1 bögre friss ananász kockára vágva, 1 db banán, 0,5 dl ásványvíz, 3 kiskanál méz, néhány jégkocka

A kockára vágott ananászt kevés vízzel turmixoljuk össze. Adjuk hozzá a jégkockákat, a feldarabolt banánt, a mézet, a kókusztejport, öntsük hozzá a tejet, és turmixoljuk össze.

 

Címkék: kókusz, receptek, reggeli kókuszos zabkása, piña colada turmix, kókuszos rántott csirke, kókuszos-kardamomos leves

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!