A nálunk fiatalabb, sikeres csajok
Amikor egy nő lassan maga mögött hagyja a húszas éveit, és átlépi a rémisztő harmincadikat, nemcsak azzal kell szembesülnie, hogy a társadalom szemében már nem lehet ’csajnak’ tekinteni, hanem azzal is, hogy ezután riválisai lesznek a nála fiatalabb nők.
Szörnyű ez a felismerés. Ezelőtt fel sem merült, hogy bárki fiatalabb lehetne nálunk. A húszas évek arról szólnak, hogy még mindenre van időnk, semmit sem kell siettetni. A karrier csak alakul, a gyerekvállalás messze van, randit randi követ, még semminek sincs valódi tétje, hiszen fiatalok vagyunk. Borzasztó rájönni, hogy többé már nem tartozunk a húszas éveiben járó csajok körébe.
Igaz, a barátnőm és én még csak 29 évesek vagyunk, de a pár évvel fiatalabb csajok már értetlenkedve húzzák fel a szemöldöküket, amiért ennyi idős korunkra még nem élünk együtt a barátunkkal, jegygyűrű sem csillog az ujjunkon. Sőt, felmerülhet az a kissé megalázó szituáció is, hogy a munkahelyünkön egy nálunk fiatalabb nő lesz a főnökünk!
Barátnőm, Sári éppen egy ilyen helyzettel nézett szembe, és nem meglepő módon nehezen nyelte le a békát. Sári, mint oly sokan a korosztályában, kicsit megkésve diplomázott.
Nem azért, mert lusta vagy buta, csak időközben jött rá, hogy szakot vált. (Szerintem ezzel nincs is semmi baj. Igaz, a nála 5-6 évvel fiatalabbak sokszor már 18 évesen tudják, hol és miből akarnak diplomázni. És vannak, akik már 25 éves korukra elhelyezkednek az áhított munkahelyen.)
Sárit az egyik kereskedelmi televízió vette fel segédszerkesztő pozícióra egy most futó műsorba. A dolognak nagyon örült, büszkén mesélte a baráti körében – egészen az első munkanapig, amikor is belibbent egy 25 éves csaj az irodába, akiről kiderült, hogy ő a műsor főszerkesztője.
Jázmin 23 éves kora óta van a televíziónál, és elég volt neki két év arra, hogy szépen felküzdje magát a szamárlétrán. 23 évesen… 23 évesen – emlékezett vissza Sári – 23 évesen még azt sem tudta eldönteni, hogy melyik egyetemre felvételizzen, nemhogy munkába álljon!
Teltek a hetek, és nem tudta feldolgozni, hogy minden kreatív ötletét egy 25 éves bírálja el, majd amikor sorra elveti őket, csupán lélekölő, adminisztratív feladatokat ad neki. Egy hónap után Sári beadta a felmondását. Nem azért, mert derogált neki, hogy fiatalabb a főnöke, hanem mert ő a saját forgatókönyvén akar dolgozni. Addig is kölcsönkér a szüleitől.
Amikor pedig olykor-olykor felmerül köztünk a rövid sorsú televíziós munka, azt szokta mondani, hogy sajnálja Jázmint, aki elpazarolja azokat az éveit, amelyeknek az álmodozásról, esendőségről és útkeresésről kellene szólniuk, és nem arról, hogy rögtön csavar legyen egy multicég gépezetében.
Én persze Sárival értek egyet, de elképzelhető, hogy a Jázmin-félék lenéznek minket. Ki tudja, majd idővel kiderül. Addig is annyit tehetünk, hogy befogadjuk a szívünkbe a harmincas számot, és igyekszünk hűnek maradni önmagunkhoz.
Még nincs hozzászólás