A mai pasik félnek a nőktől
Azt írod kedves fiatal barátnőm, hogy az udvarlás, amióta világ a világ, a férfi privilégiuma. Ez a szertartás nem fölösleges, ez a vadászat izgalma, öröme. S az ’elejtett vad’ annál értékesebb, minél nehezebb volt megkaparintani. Azt írod, hogy ezt a mai lányok nem tudják. Nyomulnak, futnak a pasik után.
Ez bizonyára így van. Te jobban tudod, milyen a nemzedéked, de én is látom ennek a jeleit.
Abban is igazad van, hogy a férfi vadászösztöne létező dolog. Mondhatnánk azt is, hogy sajnos, hiszen miként a macska, a férfi akkor is vadászik, ha már nem éhes.
Azonban azon is érdemes elgondolkodni, hogy vajon régen tényleg a férfi választott-e. Sokan vannak azon az állásponton – köztük én is –, hogy nem. A nő az, aki hálóját kiveti, és jelzéseket ad. Leejti a zsebkendőjét, mint a régi századokban, vagy legyezőjével üzen. A divat, a smink sem másról szól, mint arról, hogy a kipécézett férfiembert megszerezzük. Ez így volt évszázadokkal ezelőtt, és így van ma is.
Abban azonban igazad van, hogy a flört, a női csábítás eszközei sokkal finomabbak voltak egykor. Nem csak a régebbi századokban, de az én fiatalkoromban is. Valóban felkínálták a vadászat, az udvarlás izgalmát, a zsákmány megszerzésének büszkeségét a férfiaknak. Ha megkaptak egy nőt, gondolhatták, hogy csáberejüknek köszönhetik.
Azt is írod, hogy a 21. századi férfi már nem is számít férfinak. Nyegle, hűtlen, és menekül a felelősség, a tartós kapcsolat, a családalapítás elől. De vajon miért?
Talán nincs férfimintája? Netán túl sok is van?
Valamikor tudni lehetett, hogy mit vár el a nő, a család, a társadalom a férfitól. Ebben nem volt vita. A család a fiúgyereket erre nevelte. A férfiak feladata volt az anyagi biztonság megteremtése. Nem is léphetett oltár elé olyan férfi, aki nem tudta a családját eltartani. A nők viszont nőiesek voltak. Kedvesek, puhák, látszólag gyengék is, akiket az erős férfiaknak kell védelmezniük.
Ez a szereposztás nagyon tetszett a pasiknak. S ha a valóságban régen is a nő irányította a család életét, ezt nem kötötte a férfi orrára. Látszólag felnézett az urára, és elfogadta ezt a szerepet. Aztán jöttek a feminista mozgalmak, a nők egyenjogúságáért küzdők, harcoltak, tüntettek, és ahogy ez lenni szokott, átestek a ló másik oldalára.
Manapság egyre gyakoribb, hogy a nők párjuknál többet keresnek, miként az is, hogy a férfiak szemránckrémet használnak. A férfi, női szerepek összekuszálódtak. A nők konditerembe járnak, izmosra gyúrják magukat, addig fogyókúráznak, míg a mellük eltűnik. De nem baj, szilikonnal pótolják. Karrierterveik vannak, sokat akarnak keresni és költeni. Az egyenlőség jelszavát táblájukra tűzve elférfiasodtak.
Ezért aztán, amikor egy fiatal férfi viselkedési mintát választ, nehezen tudja eldönteni, hogy macsó legyen, mint Bruce Willis, vagy inkább érzelmesen kisfiús, mint Ben Affleck. Kigyúrt és schwarzeneggerszerűen férfias, vagy legyantázott és finom, mint Beckham.
Én azt látom, hogy mostanában a férfiak félnek a nőktől. És ez, ha jól meggondoljuk, érthető. Hiszen a magas pozícióban lévő, tökéletes testű, izmos, tetovált és határozott nőben van valami félelmetes. A férfi meg sem meri közelíteni, annyira tökéletes. Ha ez így van, mit tehet a nő? Ha már az összes férfiszerepet átvette, kénytelen kezdeményezni. Ő udvarol, ő nyomul.
Jó ez?
Dehogy jó.
Ahhoz azonban, hogy a helyzet változzon, nagyon sok mindennek meg kell változni. Legelőbb a nőiségről alkotott felfogásnak. Amint azt József Attila írja a Thomas Mann üdvözlése című versében:
„mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők – szabadok, kedvesek –
S mind ember, mert az egyre kevesebb…”
Még nincs hozzászólás