A mai lányok lennének a szőke hercegek?
Biztosan ismeritek a mesét, amelyben Rapunzel leengedi a toronyból aranyhaját, hogy a herceg minden egyes nap felmászhasson hozzá. A daliás herceg nem unja meg a küzdelmet, hogy mindig neki kell felmásznia a kedveséhez, helyette egyre szerelmesebb lesz, és megküzd a gonosz boszorkánnyal, hogy övé lehessen a lány.
Eddig a mese. De vajon miért van az, hogy a mai lányok úgy érzik, nekik kell felmászniuk a toronyba a férfihoz?
Egyre többet halljuk, hogy a 21. századi férfi már nem is számít férfinak. Ezek a nyegle, hűtlen suhancok csak bántják a lányokat, akik mindenüket odaadnák, hogy egy hosszú távú kapcsolatban élhessenek. De vajon mi a szerepük ebben a lányoknak?
A felgyorsult, ’instant’ világunkban azonnal akarunk mindent, a várakozás és a vágyakozás szépségét már nem tudjuk úgy értékelni, mint régen. Ebben a világban a lányok úgy gondolják, meg kell könnyíteniük a pasik dolgát, mert nincs idejük kivárni, amíg az magától rájön, hogy szerelmes.
A közösségi média ördögi körében a lányok selejtesnek és csúnyának látják magukat, ha nem posztolnak legalább hetente egy tökéletesre retusált, beállított, jól fényezett szelfit. Ha nem szelfizel, már nem is vagy lány. A lányoknak mutogatniuk kell magukat, különben láthatatlanok. Legalábbis ők így élik meg.
Az udvarlás, amióta világ a világ, a férfi privilégiuma. Ez a szertartás nem egy fölösleges, elavult, időhúzó tevékenység, hanem a vadászat izgalma, öröme. Mint tudjuk, annál értékesebb valami, minél nehezebb megkaparintani azt. A mai lányok viszont kínosnak élik meg a romantikát, az udvarlást. Attól félnek, ha túl sokáig váratják a srácot, az elveszíti a lelkesedését, és feladja a harcot.
Talán azt hiszik, nem érnek annyit, hogy egy férfi küzdjön értük. Ehelyett inkább ők kezdeményeznek, nehogy lemaradjanak valamiről. Amikor a lány fut a pasi után, a pasi nem tehet mást, mint megadja magát. Majd a jóllakottság érzésétől eltunyul, közömbössé válik, és új préda után ered, hiszen már nincs miért maradnia.
Vajon ezek a lányok mikor értik meg, hogy nem nekik kell színes tollakkal termékenységi táncot lejteniük a férfiak előtt? Egy igazi nő nem teregeti ki a kártyáit az első randin, hanem végig titokzatos marad, és hiányérzetet kelt. A játszmázást a modern világban félreértik. A játszma valójában taktikázás, amely, csakúgy, mint a férfiaknál az udvarlás, mindig is a nők privilégiuma volt.
A csábítás művészete az, hogy felébresszük a férfiban a vadászösztönt, és nem fordítva. Természetesen nem kell jégkirálynőnek lennünk, de ha túl könnyű akadályokat állítunk fel, és azonnal a maximális pontszámot adjuk a pasinak, az nem fogja értékelni a győzelmet.
Hagynunk kell őket vágyakozni, fantáziálni, kivárni, amíg a tudatukba férkőzünk, hogy egy találka után hazavihesse magával az illatunkat, hogy elmélázhasson egy-egy szavunkon, hogy várhassa az újabb találkozás izgalmát. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha egy kicsit éheztetjük őket, és amikor végül odaadjuk magunkat, az csoda legyen, ajándék.
Hogy ne egy köztes megálló legyünk a sok közül az életükben, hanem maga a végcél, ahonnan már nem akar továbbmenni. Ezt kellene tudatosítanunk magunkban.
Még nincs hozzászólás